Vidám napot / Miért...

Amilyen az adjon isten.

A solymári téglagyártól Dobogókőre a kéken, a piroson, a sárgán, majd jelzetlen útvonalon és legvégül a kék kereszten tartottunk a párommal. A kora reggeli

fagyot langy váltotta fel, a száraz talajt előbb kissé saras, majd havas, legvégül pedig tükörsima jég fejelte meg: minden tekintetben változatos arcát mutatta a

februári természet. A célba megérkezve közel egy óránk maradt a busz indulásig, addig a turistaházba vonultunk harapni és inni egyet.

A távolsági busszal Pomázra igyekeztünk. Útközben felszállt egy hatvanöt körüli hölgy, és a négyes ülésen velem szemben helyet foglalt. Előbb a másik oldalon üldögélő férfinál érdeklődött spontán turistaútja felől, majd felém fordulva is minden átmenet nélkül szóra nyílt a szája:

— Szépen meg van borotválkozva! — kezemben ott volt a fehér bot. Majd rögvest hozzátette:

— Biztosan a felesége borotválta meg!

Általában szívesen beszélek a nem látásról, mert valóban érdekes élethelyzet, és a látók számára talán kissé félelmetes világnak tűnhet. Bár arcomról nem

volt leolvasható a hölgy második mondata után bennem megjelenő "háromszázas" vérnyomás emelkedés, higgadtan megszólaltam:

   Miért, magát a férje szokta megborotválni?