145. MEZŐGAZDÁK ZUHATAG KÚTJA — megsajnáltuk (2018.)
Nem lepődnék meg rajta különösebben, ha keveseknek jelentene biztos
ismeretet a címben szereplő megnevezés. Eddig népies nevén, kanalas-kútnak
ismertem. Első alkalommal 2008-ban a Magyarországi 8-as országjáró gyalogos
túrán találkozhattam vele, a közigazgatásilag Hortobágy településhez tartozó
Mátán.
Történetéről oknyomozónak
felcsapva ennyit sikerült kideríteni:
„A Hortobágyi
halastavak közelében lévő Kecskés-pusztán helyezték üzembe. Kota Pista korábbi
KHT-anyagulyás közlése, hogy a kutat minden bizonnyal a kisújszállási redemptus
földbirtokosság létesítette, feltehetően a hatvanas években. Az idő múlásával a
legeltetett állatlétszám fokozatosan apadt. 2005-re a kút nagyon rossz
állapotba került, használaton kívül állt. A Kecskés-puszta ezen
részén nem volt számottevő legeltetés. A kút fém felépítménye részben hiányos
volt, meglévő részeit a rozsda rágta. A kúttest részben be volt omolva - ami
olyan lyukat jelent, hogy egy magyar szürke szarvasmarha simán beeshetett volna
a kútba.
2007 tavaszán
Tihanyi Gábor természetvédelmi őrszolgálatvezető-helyettes sokadik hivatalos
kérelmére történt meg a változás: a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző
Közhasznú Társaság kiemelte a szerkezetet, elvitték felújítani. A helyét pedig
betemették. Később felállították Mátán, a jelenlegi helyén.”
Mindezen előzmények után lelkemben a kerekes kút,a
gémes kút és az artézi kút mellé sorolódott. Kedvemre vannak a múltat megidéző
hasznavehető tárgyak. Így reklámozták a 20. század elején, közepéig:
”Serleges, láncos vízemelő szerkezet. Cső és gumi nélkül. Minden eddigi
rendszert felülmúl!”
Ennek igazáról a szemüveges barátommal többször is meggyőződhettünk,
mert a két hajtókar kitartó és erőteljes körbeforgatásával, a vödrös módszer
hatékonyságának többszörösét lehetett elérni. Egy-egy kanálba egy vagy másfél
deci víz férhet bele, de abból akár száznál is több lehet odafogatva a
végtelenített futólánchoz.
Amióta megfordulok Mátán, mindig készítek hangfelvételt róla. Idén harmadmagammal
öt napot töltöttünk a Tisza-tó és Hortobágy térségében. Utóbbi esetében:
Górés-tanya, Hortobágyi halastavak, Vadaspark és a puszta. A kanalas-kúthoz
megérkezve párom önként vállalkozott a vízhúzásra, de csak a szerkezet üresen
körbeforgó, zörgő hangját rögzíthettem, csekély vízcsobogással aláfestve.
Mindhárman nagyot néztünk a muzeális tárgy haláltusáján. Kati helyébe lépett a
gyakorlati vénával megáldott gépészmérnök barátom. A körbeforgó kart ő is
megtekerte óvatosan, majd szakértő szemmel megvizsgálta a recsegő-ropogó
szerkezetet: a lefutó lánc több helyen is megcsavarodott saját tengelye körül,
a kanalak közül több is megakadt a fogaskerekekben. Beindult a logikai
sakkjáték. Eleinte a széttárt karú lemondás nyert teret, de lassacskán a tenni akarás
mindenható lelkülete vett erőt rajtunk. Nem bevárva a mostanában trendi
„közbeszerzési” kiírás hivatalos megjelenését, emberi indíttatástól vezérelve,
szerelemből elkezdődött a tárgy használati értékének megóvása. Közel fél órába is
beletelhetett, mire meggyőződhettünk a munka eredményességéről, melytől
mindhármunk arca mosolyba futott.