Vidám napot / mértéktartó életkor...,

Nem minden a jelen.

Az általános iskolai osztálytalálkozó megszervezése után két évtizeddel behúztam a középiskolait is. Ennek fő apropója a Facebook adta és nyújtotta lehetőség. Sokakra hamar rátaláltam, és innentől kezdve már felgyorsultak a dolgok. A volt osztályfőnökre és az egyik fiúra hosszas és sok alternatívát végigjárva találtam rá közvetett módon, mert egyikük sem használ számítógépet. Mindkettőjük megtalálása nagy örömet és egyben megelégedettséget eredményezett bennem. Akadt olyan osztálytárs is, akit szüleinek lakásán értem utol.

Tanított  minket egy pedagógus hölgy, aki nyílt szimpátiával viseltetett az amúgy tanárok által jellemzően nem közkedvelt osztályunk iránt. Kinézete miatt őt én egy amerikai filmszínésznőhöz hasonlítottam az egyik óra végén, amit kissé elpirulva megköszönt. Állítólag negyedikben már csak elkötelezettségből tanított minket, mert közben kapott egy magasabb beosztású feladatkört, de ragaszkodott hozzánk. Visszatérve a jelenbe, őt is meghívtam az osztálytalálkozóra. Éppen egy kardiológiai beavatkozás előtt állt a nyolcvanon túl lévő pedagógus, utána sokat leveleztünk egymással, majd jelezte, hogy ő már nem olyan, mint régen. Köszönte a felkérést, írt néhány sort az osztálytalálkozóra, és ebben maradtunk egymással.

Egészen biztos vagyok benne, hogy szíve szerint ott lett volna velünk, de az eszére hagyatkozott: emlékezetünkben maradjon meg olyannak, ahogyan visszaemlékszünk rá.