175. MEGLESETT
ÉJSZAKA — Holdkéj (1969.)
A falusi parasztház
tisztaszoba ablaka hatalmas rétre nézett. Tavasztól őszig a falu háromszáz
estére duzzadt tőgyű tehene, naphosszat lakmározott rajta. Mellettük akadt még
sokféle baromfi, és focizó gyerekcsapat is. Esténként a tisztaszobában lévő
parasztágyban hajthattam álomra a fejemet. Vajon mit láthattam meg egyszer az
éjszaka közepén felébredve?
A szunnyadó
természetet sejtelmesen megvilágította a telihold. Önkéntelenül résnyire
megnyitottam az ablakot. Friss levegő csapódott az arcomba. A parasztház előtt,
a kerítéssel körbehatárolt virágoskertben, finoman illatozva szenderegtek a
kelyhüket összezárt virágok. A sötét, kátyús országút, mint egy laposra
kivasalt óriáskígyó sziluettje. Attól közelebb, a nyár hevétől csont szárazzá
szikkadt vizes árok sekélysége. Kissé balra, a kerekes kút láncon lógó vödrének
rezzenéstelensége. Mellette megbízható őrnek, a dús lombkoronájú, délceg nyárfa
állt. Távolabbra tekintettem.
A kátyúktól hemzsegő
műút túloldalán kezdődött, a valóban hatalmas rét. A nappali zöld tenger
naplemente idején szürke pizsamát öltött magára. Az esti mesének beillő
tücsökciripelést és békabrekegést szép lassan felülmúlta, a tájra dunnaként
rátelepedő csend. Az ablakkal szemben, vagy tíz kőhajításnyira, a dögkút vetett
egy sánta nyúlugrásnyi árnyékot. Attól jóval távolabb, felkiáltójelként
magasodott a csordakút mennykő által megalkotott ágasa — milyen messze van, és
én hányszor jártam ott! Az országhatár közelében eredő Tarna-patak gátja,
jóllakott óriás kígyóra emlékeztetett. Fejemet kissé
jobbra fordítva is szétnéztem. A közeli útelágazás szélében a kőkereszt
időtlensége, arrébb a focipálya magányossága, azon túl pedig a fővárosig futó
villamosított vasútvonal éjszakai restsége. Több, mint
meseszép volt: léleklebilincselő varázslat, egy pesti kiskamasz számára.
Sok évvel később újra
alkalmam nyílt az éjszaka meglesésére. Ekkor egy nemzetközi vonat ablaka mögött
ültem, odakint ragyogott a telihold. A robogó szerelvény hosszasan tekergőzött
a havas tájon: fűrésztelep gúlába rakott hasábokkal; egymásután következő
dombok szertelensége; kacskaringózva vezető, nagyokat ásítozó földút; sötét
ablakszem fölött vastagon füstölgő kémény; néha-néha megláthattam a szerelvényt
maga mögött tudható, bősz bikaként vágtató mozdony sziluettjét — és mindezek
percről percre más irányból megvilágítva. Felnőttként is csak meseszép jelzővel
illethetem az emléket.