150. MEGÁLMODOTT SZINKRONVALÓSÁG – megcsóváltam a fejemet (1981)

Pénteken délelőttös műszakban dolgoztam. Megérkezett a Füszért szállítmány, átvettem, dugig lett vele a raktár. Szombaton szabadnapos voltam. Vasárnap reggel ébredés után élénken emlékeztem az álmomra: az üzlet jelentőssze hatalmas lángokkal kiégett. Ezt elmeséltem a szüleimnek, melyet mosolyogva fogadtak. Az ebédet kanalazgattuk, amikor megszólalt a kaputelefon. A közérttől keresnek, fiam – kaptam a hírt az előszobából visszaérkező édesanyámtól. Lényegi része ekként hangzott: kora reggel kiégett az üzlet egyik része. Bevillant a reggeli álom.

A lakástól az ÁBC-áruház légvonalban tíz kilométerre volt. Reggel hét körül ébredhettem, a hírt hozó futár elmondása szerint a lakótelepről a tűzoltóságnak fél hét körül jelezték az eseményt. Az álom és a tűz valós ideje egy időben volt. Az élelmiszerbolt oldala mellett felhalmozva tároltuk a papírbálákat és a göngyölegeket. Ezt gyújtotta vagy gyújtották meg. A fűszerárú raktár teljesen kiégett. A tűz csekély mértékben átterjedt az eladótérre is. Az épület oldalfala és a tetőzete súlyosan megsérült. Kis híján be kellett zárni.