101. MEGÁLLT AZ IDŐ
— személyesen átélve (2005.)
A téli túra magas
hóban bukdácsolva, viharos széllel megtámogatva vezetett végig az Alföld
délkeleti részén. Átfagyva érkeztünk meg a kisvárosi vasútállomásra. Feltűnt,
hogy a peronon nem tartózkodik senki sem, de az állomásépület árkádja alatt
kétszázan is összezsúfolódtunk. Szokatlan volt. Hosszú várakozás után a hangosbemondóból
érkezett a közérdekű információ: a valahányadik vágányon Inter City halad át.
Régóta érdekelt a
téma: Vajon milyen érzés lehet egy elrobogó vonatot testközelből megélni? Egyik
túratársamat rábeszéltem, álljunk oda a sín mellé. Kisebb noszogatás után
beadta a derekát.
Megérkeztünk a
kihalt peronra. Úgy álltunk meg, hogy a kezemben lévő százharmincöt centi
hosszú fehér bot végével elérjem a felénk közelebb eső sínszál tetejét. Szembe
álltunk a vágánnyal, a vonat tőlem jobb irányból lesz várható. A túratárs tőlem
balra helyezkedett el. Meghallottam az egyre erősödő zúgással érkező
villanymozdonyt. Ekkor visszakozásra tett ajánlatot a társam. Ahogy egyre
jobban közeledett felénk a monstrum, kisebb félsz költözött belém, de eredeti
tervemtől nem tágítottam. Lábamat nagyobb terpeszre tettem. Már csak pár tíz
méterre volt tőlünk a mozdony, amikor arra gondoltam, nehogy kürtöljön a
masiniszta, mert vele rám hozza a frászt. Szerencsére, nem tette.
Mint egy
szélvészként dübörgő megzabolázhatatlan veszedelem, úgy hatott rám az elém
megérkező villanymozdony. Bődületes zaja minden rajta kívül létezőt kisöpört a
tudatomból. Testem érzése is megszűnt. Ekkor én csak a kereknek érzett fejem
voltam. Megállt az idő. Csak a dübörgő hang, a dübörgő hang, a mindent betöltő
dübörgő hangorkán volt jelen, a végtelenül tiszta, éber és kiüresedett
tudatomban. Tartott ez az egyedüli érzés mindaddig, amíg a hosszú szerelvény
utolsó vagonja is elrobogott előttem. Ahogyan távolodott a szerelvény, úgy
költözött vissza belém a normális állapot. Fantasztikus érzés volt. Óriási
élményt jelentett, de köszönöm szépen, ez az eset egy életre elég volt. A vonat
tőlünk egy méter távolságban, mintegy száz kilométeres sebességgel robogott el.
A szerelvény által keltett léghuzat rendkívül erősnek bizonyult, a talpamat
nagyon határozottan kellett az aszfaltba gyökereztetni.