Masni — ahol nincs semmi sem

A lárnakai promenád déli végében, a tengerparton terül el az aprócska vár. Az erődöt 1625-ben oszmán fennhatóság alatt kezdték építeni. Később, a XX. századig börtönnek és vesztőhelynek használták az angol gyarmatosítók. Jelenleg múzeum. Benne megtekinthetők a korabeli hadieszközök és a kivégzésre használt terem, illetve bejárhatók a tengerre nyíló falak is. Egy másik helyiségben cserép és fémedények tárlója, fegyverek mustrája, országszerte meglévő templomok fotóalapú bemutatása. Érdeklődésemet a tengerre néző teraszra való kijutás lehetséges módja keltette fel legjobban. Olyan kőfal akadályozta a kényelmes kijutást, melyeken s-alakú, vékony emberszélességű réseken át lehetett túljutni, mely csak egyenkénti közlekedést tesz lehetővé. Ennek két gyakorlati haszna lehetett. Az egyik a tűző nap elleni védelem az őr számára, a másik, hogy ellenséges támadás esetén egyszerre csak egy katona juthasson át rajta, az is csak körülményesen. Az erőd mögött mecset. Három idős férfi vigyázta a rendet. Belépés előtt köntöst kellett magunkra ölteni. A női hajat kámzsa alá kellett rejteni. A rebellis női hajtincset az egyik arab papa önhatalmúlag tette a helyére. A procedúra végén megszabadultunk a lábbelitől. Beléptünk az imaterembe. Az összes ablak tárva-nyitva. Meglepve tapasztaltam, hogy áhítat idején is látogatható. Kétoldalt polcok. Egyiken könyvek sorakoztak, a másikon gyógyszerek. A terem alját padlószőnyeg borította. Hiába fohászkodtam magamban a müezzin imára hívó énekéért, siket fülekre talált. Kifelé állt a rudunk. Nem is mertem volna gondolni, hogy a cipő lábra felhúzását követő, masni a cipőfűző végére gyors mozdulatsor milyen ámulatot fog kiváltani az arab őrszemekből. Arcukról erős hitetlenkedést olvasott le a feleségem.

Számunkra az ételfogyasztás nem a kuriózumok világa, és nem is témája a társasági beszélgetésnek. Alapvetően a szükséges mértékű kalóriabevitelről szól. Ezért csak nagy ritkán szoktam megemlékezni róla. A mecsetből az utcára kilépve, a túloldalon átellenben, negyedosztályú sarki vendéglő. Nyugdíjas korú ciprusi házaspár viszi a kócerájt. Odabent pár egyszerű asztal székekkel. Az utcafronton a fal mellett ugyanaz a helyzet. Itt minden az ellenkezője, mint ami korunk vendéglőseit jellemzi. Óriási adag, ízletesen elkészített harapnivaló. A gyros tál négy euró. Fél kilogramm sült hal ugyanannyi sült krumplival meg két pita és hatalmas tál görög saláta tíz euró. Vajon hogyan képesek ennyiből haszonnal asztalra felszolgálni? Sok munka, aprópénznyi haszon – netán szerelemből?