179.
MARADTAM – ajándék (1982)
Haverom megkapta a behívót. A bevonulás
előtti napon hármasban, a kedvéért,
szétnéztünk azon a bizonyos hal-piacon. Fogaskerekűre szálltunk, valahol
kikötöttünk. A helyiségben egy cérnavékony és egy hordóalakú lány táncolt
alkalmi partnerekkel. Részemről messzemenően felejthetők voltak. A bakának
készülő srác kiszemelte magának az utóbbit. Dumált a fejével – négyesben
indultunk a nő közeli lakására.
Kisiparos lánya
volt, óvónőként dolgozott. A kétszobás modern lakás egyik szobájában albérlők
laktak. A haver nagyon csapta a szelet a pityókás lánynak, de ő egy félreérthetetlen
mozdulattal arrébb penderítette. Patthelyzet alakult ki. Közben a telt keblű
lány kijelentette a barátomnak, hogy ő engem szemelt ki partnernek. Nem
kedveltem a testes nőket, és ő még annál is terjedelmesebb darab volt.
– Szó sem lehet
róla – feleltem a haveroknak.
– Ha nem
maradsz itt, akkor a továbbiakban nem ismerünk – és elmentek.
Maradtam.
Egyáltalán nem ugráltam örömömben. Nem vonzott benne semmi sem. Bár kedves volt,
és úgy gondolom, nem lehetett céda. Ez a nap így jött ki. Betévedtem az
egyirányú utcába. Szép lassan közel kerültünk egymáshoz.
Fél óra
elteltével minden sietség nélkül öltözködtem. A partnerem már aludt. Készen
álltam az indulásra. Ránéztem a halkan szuszogó lányra, és nem akartam hinni a
szememnek: egy gyönyörű szép babaarcú nőt láttam. Ledöbbentem a meglepetéstől.
Ez a csaj a gyönyörök gyönyörét élhette át velem. Kimondottan bájos volt, és
már mintha nem is lett volna annyira kövér. Fele ilyen testsúllyal csorgatnám a
nyálamat utána. Arcát percekig jólesően néztem, és a lányt magamba fogadtam.
Melegség fogott el iránta. Odaléptem az ágyhoz, és arcára puszit nyomtam.