Mának szól — hol legyen a leánykérés

Nem csak az emberek építgették a jövőjüket. A közeli ház is teljes belső megújuláson esett át. Az építési törmelék a rakparthoz kikötve várakozó uszály feneketlennek tűnő gyomrába került. Ezalatt a főcsatornán érkező német fiatalokból álló nyolcas a számolás ritmusára húzta az evezőt.

Velencében folyamatosan csökken az állandó lakosok száma. Ennek több oka is van. Egyrészt, méregdrágák az ingatlanok. Ennek ellenére vagy emiatt, többeket éppen a státuszszimbólum vonz ide. Az itt nagyobbacskának számító terecskén korosabb oroszul beszélgető hölgyek csoportjával találkoztunk. Meglátásunk szerint életvitelszerűen tartózkodhattak itt. Másrészt, hétköznapi ember számára nehezen élhető közeg a város. A Szent Márk tértől kijjebb – még a hadihajó kikötőn is túl – szegényes környezetben élnek a vaporettóval munkába járó olaszok. Nincs élettér, zárványba kényszerültek. Persze idővel mindent meg lehet szokni. Kevés olyan lakója lehet kék bolygónknak, aki ne szeretne legalább egyszer ellátogatni ide – igazuk van.

A vasúti pályaudvartól a Szent Márk tér felé sárga jelzés kalauzolja a turistát. Ezen a főcsapáson tömegek vonulnak. A mellékutcák, a sikátorok konganak. Hangulatos környezetben lévő indiai vendéglő teraszán foglaltunk helyet. Nem kis meglepetésre nyíregyházi illetőségű pincér vette fel az ebédre szóló rendelést. A vékonyka fizetésből otthon már nem volt képes kijönni. A sors forgandó. A mi szánk íze sem lett jobb az övénél. A végén kritikán aluli mennyiségű és minőségű ételért fizethettünk. Másként is tetten érhető volt a svihákság. A központi marketben enyveskezű fiatalembert marasztaltak a biztonságiak. A Szent Márk tér kövezetén kinyitott pénztárca. A svihákoknak szerencséje volt. Közelben a Sóhajok hídja. Az egykori törvénykezés épületét a börtönnel kötötte össze, melyet ma már csak a múzeumlátogatók vesznek igénybe. A harangok kondulása a mának szól.