Vidám napot / libabőr...,

A csoda — mert nem lehet másként visszaemlékezni rá.

Hasonlítva a többi embertársamra, én is szoktam álmodni: néha zagyvaságokat, máskor vegyes felvágottat zöldséggel, olykor tartalmasakat, de egyszer személyesen magát a csodát is magaménak érezhettem. Álmomban egy ismeretlen női arc jelent meg kristály tisztán. Feje búbjától nyaka alsó részéig érzékelhettem a jelenést. Bájos pofija valóban lenyűgöző hatású vagy inkább letaglózó erejű volt a számomra, de őt most senki ne a „költő múzsája” szféra magasságára asszociálva próbálja meg a saját fantáziájának szubjektív képzelőerejével megidézni. Teljesen rabul ejtett a ki tudja miért ilyen arccal összeálló álomkép: nem volt soha sem fixa nőideálom. Az ábránd vagy mondjam úgy, a tökély hatása egy olyan plátói szerelem érzésbe kergetett bele szélvész gyorsasággal, ahonnét már nem volt hova tovább égnem — mert felébredtem.

Az eszmélés első másodpercei egy leírhatatlanul boldog és lebegő érzéssel ajándékoztak meg engem. Ennek az állapotnak külső jegyeit a testemen azonnal felismertem:a talpamtól a fejem tetejéig korlátlanul tele voltam gigantikus méretű libabőrrel. Ám, ahogy tovább peregtek a perctöredékek, egyre gyorsabb tempóban ritkultak meg és zsugorodtak össze, a máskor az erőteljes fázásra utaló külső jelek. Mint egy tébolyult, olyan vak elszántsággal megpróbálkoztam visszarohanni álomország mentsvárába, de újsütetű gyermeki naivitásom törvény szerűen füstbe ment. Megsemmisülten feküdtem az ágyban — gyilkos erejű bánat szakadt rám.