109. LEVETT A LÁBAMRÓL – értelem (2001)

Mielőtt belemelegednék a két engem teljesen lenyűgöző eset elmesélésébe, gyorsan elárulom, a szemrevaló illetőnek négy lába volt. Kora reggel a szükségszerűvé váló útra indultunk a vakvezetővel. A hosszúpóráz öt méteres zsinórjával gazdálkodhatott eleinte. Miután áttértünk az egyik mellékutcán, elengedtem. Egy parkoló előtt haladtunk el. Tőlem balra, a járdaszinttel megegyező magasságban sorakoztak egymás mellett a járgányok. A szuka lemaradt mögöttem, a járművek körül szimatolgatott: vajon a gumi kerekek másodlagos illatába feledkezhetett bele?

Mivel magamra hagyatkozva haladtam tovább, a nálam lévő fehér bottal folyamatosan figyeltem a járdát. Olyan helyhez közeledtem, ahol úgy kell a balra kanyarodás helyére rátalálni, hogy azt nem lehet kitapogatni. A hátam mögött öt méterre lehetett a német juhász. Ekkor körmeinek egyre hangosodó kopogására figyelhettem fel. Odaért mellém balról, hosszúkás orrát a fehér bot jobb oldala mellé dugta, és egy erőteljes bal irányú fejmozdulattal, a segédeszközt ugyanabba az irányba, szinte vízszintes helyzetig kilendítette. Miután precízen bejelezte a kanyarodás helyét és irányát – mely saját találmánya volt! – előre szaladt, én meg bottal üthettem a nyomát.

A kutyát megtanítottam a tükör játékának értésére. Ennek előzménye, hogy szüleimnek ilyen tárggyal borított eltolható ajtajú szekrénye volt a nagyszobában. A német juhász addig forgolódott, míg szembe nem találta magát vele. Egetverő ugatásba kezdett, eközben nekiugrott a tükörnek, és a szekrény aljánál elkezdett kaparni. Dőltünk a nevetéstől. Leültem a tükör elé, és odahívtam magamhoz a rajzos szukát.

Mutatóujjammal először a tükörre böktem, majd rá, és ennyit mondtam:

– Ez te vagy, Kicsi! – majd ugyanígy tettem saját magammal kapcsolatban is.

A biztonság kedvéért háromszor-négyszer megismételtem a tananyagot. Elhúztam az ajtót. A kutya azzal a lendülettel beugrott a felakasztott kabátok közé. Elülső része eltűnt a szekrényben. Újból nevettünk rajta. Idővel kifarolt onnan és látszott rajta, az esettel kapcsolatban valami nagyon nem áll össze a fejében. A továbbiakban gyakran feküdt le a szőnyegre úgy, hogy vele szemben volt. A tükör segítségével többször is ránézett a mindig mögötte féloldalt ülő szüleimre.

Hitelt érdemlően meg szerettem volna bizonyosodni róla, hogy vajon tényleg ismeri-e a tükör játékát? Újból ott hasalt a szőnyegen, vele szemben a tükör. Elmentem a háta mögé és leültem. Bal mutatóujjamat kissé begörbítettem és a mindenki által ismert mozdulattal magamhoz hívtam. Erre a jelzésre, tudomásom szerint, sehol nem tanították meg. Abban a pillanatban talpra pattant, száznyolcvan fokban megfordult és odajött hozzám.