109. LEVETT A LÁBAMRÓL — értelem (2001.)
Mielőtt
belemelegednék a két engem teljesen lenyűgöző eset elmesélésébe, gyorsan
elárulom, a szemrevaló illetőnek négy lába volt. Kora reggel a szükségszerűvé váló
útra indultunk a vakvezetővel. A hosszúpóráz öt méter hosszúságú zsinórjával
gazdálkodhatott eleinte. Miután áttértünk az egyik mellékutcán, elengedtem. Egy
parkoló előtt haladtunk el. Tőlem balra, a járdaszinttel megegyező magasságban
sorakoztak egymás mellett a járgányok. A szuka lemaradt mögöttem, a járművek
körül szimatolgatott: vajon a gumi kerekek másodlagos
illatába feledkezhetett bele? Mivel magamra hagyatkozva haladtam tovább, a
nálam lévő fehér bottal folyamatosan figyeltem a járdát. Olyan helyhez
közeledtem, ahol úgy kell a balra kanyarodás helyére rátalálni, hogy azt nem
lehet kitapogatni. A hátam mögött öt méterre lehetett a német juhász. Ekkor,
körmeinek egyre hangosodó kopogására figyelhettem fel. Odaért mellém balról,
hosszúkás orrát a fehér bot jobb oldala mellé dugta, és egy erőteljes bal irányú
fejmozdulattal, a segédeszközt ugyanabba az irányba, szinte vízszintes helyzetig
kilendítette. Miután precízen bejelezte a kanyarodás helyét és irányát — mely
saját találmánya volt! — előre szaladt, én meg bottal üthettem a nyomát.
A kutyát megtanítottam
a tükör játékának értésére. Ennek előzménye, hogy szüleimnek, ilyen tárggyal borított
eltolható ajtajú szekrénye volt a nagyszobában. A német juhász addig
forgolódott, míg szembe nem találta magát vele. Egetverő ugatásba kezdett,
eközben nekiugrott a tükörnek, és a szekrény aljánál elkezdett kaparni. Dőltünk
a nevetéstől. Leültem a tükör elé, és odahívtam magamhoz a rajzos szukát.
Mutatóujjammal először a tükörre böktem, majd rá, és ennyit mondtam:
— Ez te vagy, Kicsi!
Majd ugyanígy tettem saját magammal kapcsolatban is.
A biztonság kedvéért
háromszor-négyszer megismételtem a tananyagot. Elhúztam az ajtót. A kutya azzal
a lendülettel beugrott a felakasztott kabátok közé. Elülső része eltűnt a
szekrényben. Újból nevettünk rajta. Idővel kifarolt onnan és látszott rajta, az
esettel kapcsolatban valami nagyon nem áll össze a fejében. A továbbiakban
gyakran feküdt le a szőnyegre úgy, hogy vele szemben volt. A tükör segítségével
többször is ránézett a mindig mögötte féloldalt ülő szüleimre.
Hitelt érdemlően meg
szerettem volna bizonyosodni róla, hogy vajon tényleg ismeri-e a tükör játékát?
Újból ott hasalt a szőnyegen, vele szemben a tükör. Elmentem a háta mögé és
leültem. Bal mutatóujjamat kissé begörbítettem és a mindenki által ismert
mozdulattal magamhoz hívtam. Erre a jelzésre, tudomásom szerint, sehol nem
tanították meg. Abban a pillanatban talpra pattant, száznyolcvan fokban
megfordult és odajött hozzám.