Leugrottunk róla — havas pálmafák alatt
Más újdonság is szembejött velünk Kutaisziben: „Ahol a papok táncolnak” – szokták mondani mifelénk. Nos, mint sugalltam már, ez a mondás ráillik a város házainak frontjára. Csak hát a belső udvarok. Azok már a szovjethatalom hőskorát idézik. Annak ellenére is, hogy ahogy tudják, úgy foltozzák a tulajdonosok. A közszolgáltató cégek a gázt és a vizet is föld feletti vezetéken szállítják a megrendelőhöz. Az előbbi sárga színű, míg a másik fehér. A vízvezetéken meglepődtem, mert mínuszokat mutatott a hőmérő. De a városra jellemző nagy fokú tisztaság is hatott ránk. Szerettünk volna a georgiai vasúttal valahova elutazva országot látni.
Két vasútállomása van a tartományi székhelynek. Előbb odatartottunk terepszemlére, amelyet városi alpályaudvarnak gondoltunk. A modern épületben még annyira sem szállingóztak az utasok, mint kint a ritkuló hópelyhek. Innen indultak a nagyobb városokba közlekedő járatok, mint például Tbiliszibe. A menetrendet silabizálva ismertük fel, hogy naponta egy vonalon két vonatpár közlekedik. A kifüggesztett, könnyen áttekinthető menetrenden olyan viszonylatot kerestünk, melynek rövid a menetideje. Találtunk egyet, amely nem innen az 1-es számozású pályaudvarról indult, hanem a másikról. Mivel az a távolsági buszvégállomásnál várta az utasokat, úgy gondoltuk joggal, az lehet a főpályaudvar.
Másnap kora reggel érkeztünk oda. Váróterme, de még pénztára sem volt. Hiába kérdeztük a szolgálattevőtől, hogy mikor indul vissza a külső végállomásról a kiszemelt járat. Értetlenkedett. Begördült az egy személykocsiból álló, villanyvontatású szerelvény. Öten leszálltak róla, velünk együtt hárman meg fel. Nagy nehezen megtudtuk a kalauztól, hogy a külső végállomásról ötórás várakozást követően fog visszaindulni. Mielőtt kigördülhetett volna a szerelvény, gyorsan leugrottunk róla. Az eset slusszpoénja, hogy az egy szem vagonban jegyárusító automata üzemelt.
A városközpontból a Rioni folyó túloldalán magasodó dombra állókabinos felvonó közlekedik, ahol a Bagrati-székesegyház is található. Hogy hol ér véget a drótkötélpálya, egyik kommentben sem volt olvasható. A helybeli rózsadombi csavargásainknak köszönhetően rátaláltunk a drótkötél végére. A Bagratiból ereszkedtünk alá, balkanyar, építkezés megkerülése és már bent voltunk a téli álmát alvó vidámparkban. Tetőzet alatt pihent a hagyományos és az akkumulátoros üzemeltetésű dodzsem, viszont ázott az óriáskerék és a körhinta. Engem pozitívan érintett a csend, a tetszhalott állapot. Valamiért szép volt. A park belső végében bukkantunk rá a drótfelvonó felső végállomására. A fent várakozó kabin ajtaja tárva-nyitva.
Odafent nem figyeltem meg, hogy a dodzsemek jobbkormányosak
voltak-e. Szombaton 4 órára kértünk taxit. A japán jobb kormányos csoda olyan
picinyke volt, hogy az első és a hátsó ülések között alig
A repülőtérre tartva érdemes az utcára is figyelni. Így tett Kati is. A belvárost átszelő sugárút kétszer kétsávos. Közöttük szélesebb földsáv, melyen kilométer hosszan pálmafák – a havas pálmafák alatt két pőre ló legelészett.