Lépésszámláló — egybeterelt nyáj

A Katalán tértől a La Rambla sétányon 1200 méter hosszan a tengerpart felé tartunk. Kétoldalt padok, örökzöldek. Az ilyen helyen megszokott árusok kavalkádjának hangulatával kiegészülve. A feketézőkre jellemző, hogy a földre leterített portékával teli vászon négy sarkára fület varrnak, amelyeket szükség esetén egy mozdulattal batyuvá összerántanak és már szaladnak is a sípjába fújó rendőr elől. Néhány kéregető elénk perdült, köztük egy szakadt harmincas hazánkfia is. A járókelők jelentős részét helybelinek gondoltuk. Az egyértelműen külföldiek közül a japánok állhattak fel a jelképes dobogó legfelső fokára. A vízparthoz közeledve az árusoktól a vendéglősök átvették a promenád gazdasági egyeduralmát. A térkövezett sétány végében, a magas talapzaton álló, összességében 66 méter magas Kolombusz-szobor. Aljában fekete kőoroszlánok. Odafentről pazar rálátás a Földközi-tengerre, és a legkülönbözőbb kategóriájú vízi járműveket magukba fogadó kikötőkre. A toronytól sétatávolságban két strand. A szárazföldről pontonhíd vezet be a vélhetőleg félszigetre épített bevásárlóközponthoz, valamint a mögötte lévő vendéglátóegységekhez. A vízen két szobor, melyek acélkötéllel rugalmasan kapcsolódnak az öbölfenékhez. Tettünk egy kört a félszigetnek gondolt területen, aztán visszafelé indultunk a sétányon, amely alatt kéregvasútként közlekedik a városi metró. Baloldalt hangos utcaszínház csalt közelebb magához. A deszkákon három hölgy hívta fel a figyelmet magára. Hallgatva a produkciót, nem botcsinálta csepűrágóknak gondoltam őket. Ennek ellenére csak tucatnyi ember jelentette a publikumot. Közelben a néprajzi múzeumféle. Udvarában 3-4 méter magas középkori ruhákban bábok. Az anyukája mellett álló kétéves kislány kitágult szemekkel nézte a figurákat, talán valódinak hihette azokat: öröm lehet gyereknek lenni.