: LÉPCSŐHÁZI ROMANTIKA — szemérem (2017)

Bár a 9 emeletes házban szinte sosem romlik el a lift, ettől függetlenül, gyakran nélkülözöm az utolsó, és az első szint között. Az eltelt évtizedek alatt, alig-alig fordult elő számottevő emberi konfliktus az épületben. A házfelügyelő férje öblös hangján olykor beleordította fájdalmas férfipanaszát a lépcsőházba. Rég volt, fátylat rá.

A nagy változás évekkel ezelőtt kezdődött, amikor egy anyuka két lánygyermekével együtt ideköltöztek. Tény és való, a harmincon túl lévő elvált nő, állítólag, addig még egy nap munkával sem járult hozzá az ország nemzeti össztermékéhez, igaz, idegrendszerileg nem topkategória. Sajnos, ez meglátszott az ijedt tekintetű gyerekeken is. Apró jelek tanúsága szerint, az anyai kéz részéről, a megsimogatás meleg érzését nem ismerhették. Két emelettel laknak felettünk, de többször is élvezhettük a lakásból, nem nyáron nyitott ablaknál, ahogy az éjszaka közepén ordítva ráront a gyerekekre. De térjünk vissza a jótékony csendbe burkolózott lépcsőházba.

Fentről lefelé tartva egyszer csak hallom, amint az édesanya 10 év körüli nagyobb lányára ráordít: te szopós k.rv.! Azóta eltelt 4 év. A minap az utcán álló kislány, és az emeleti ablakon kinéző édesanya ekként beszélgettek egymással:

— Te köcsög, te ittál a tejből! Mire a kislány kedves hangon:

— Igen, de elmostam a bögrét!

Egy emelettel lejjebb vagyunk már. A mostanra nagykorú fiú szülési nehézségek miatt kicsit sérülten jött a világra. Enyhén értelmi, és mozgássérült. Nincs barátja, naphosszat egyedül cselleng az utcán vagy a játszótéren. Anyja dolgozik. A fiúra az emeleti ablakból nagyanyja néz rá. Alapból tisztelet tudó a srác, de sokan bántják őt sérültsége miatt. A folytonos megalázottság érzése előbb-utóbb bajt eredményezhet. Nem könyvelhet el sikereket a lányok terén sem. Ez is egy feszítő, orvosolandó probléma. De ezúttal is térjünk vissza a lépcsőházba.

A lakásban a nagymama vastagon szidja az unokát, aki meglepő higgadtsággal elmagyarázza, hogy az nem úgy volt. A nyolcvanas matróna hajthatatlan, mert mint egy cséphadaró, hajtja a magáét. Egyszer csak elfogy a fiatalember türelme, és ráordít a nagyira:

— Akkor szopd le a f.sz.m.t! — feltépi az ajtót, és tajtékozva kirohan a folyosóra.