Légkalapács — múló pillanat

Hazánknál Laosz háromszor nagyobb, de csak 7,4 millióan lakják. Kék bolygónk egyik legszegényebb országa. A lakosok 70 százaléka analfabéta. Az általános iskola elvégzése után, a kikerülő diákok többsége írástudatlan. Mindezek ellenére, a laók a Föld legboldogabb népei közé tartoznak. Életükkel elégedettek. Buddhában gyökerező hitük ereje a kulcs. Az elmúlt évtizedekben a kínaiak felvásárolták az ország összes meghatározó jelentőségű bányáját, gazdasági potenciáját. A jelentősebb építkezéseket, hosszúlejáratú koncesszióval kötik meg. Erre eklatáns példa, a Luangprabangtól 40 kilométerre 1,7 milliárd dollárért megépített, és pár éve átadott nemzetközi repülőtér. Koncessziós ideje ötvenöt év. Az élet zavaros szálait továbbkuszálva, a zöld tengerben, a hegyek között elzártan törzsi közösségek élnek, ki tudja hanyadik század életszínvonalán. Névlegesen Laosz is szocialista ország, ezért ki lepődne meg rajta különösebben, hogy a világ harmadik legnagyobb heroin-exportőre. Erre kiváló lehetőséget nyújt az egypártrendszer. Néha bíróság elé állítanak egy-két heroinbárót, vélhetőleg maguk közül. Ilyenkor elszámolási vita vagy egymással való leszámolás állhat a háttérben. A bölcs Buddha eközben továbbra is odafigyel az egyszerű nép fiaira mosolyogva, és pénz, valamint heroin hiányában is, üzenete boldogsággal tölti el a laok szívét: ez a Buddha mégis csak tudhat valamit. A buddhista iskolákban szeretetre, erkölcsre és a tudatmódosító szerek nélkülözésére tanítják a követőket. A szerzetesek — koldulóbarátok — sárga tógaszerű ruhát viselnek. Hátukon zsákkal adományt gyűjtenek a településeken. Ám ők a „munkabot” másik végét is megfogják: Luangprabangban az udvart borító aszfaltot légkalapáccsal bontotta egyikük, társai a felhalmozódott törmeléket talicskával elszállították. Ekkor valamiért eszembe jutottak, Jézus hazai fekete ruhás szolgái.

Luangprabang Laosz északi részén található, a Mekong folyó partján, a fővárostól Vientiántól légvonalban 220 kilométerre. 100000 lakosával az ország egyik legnépesebb települése. A laoszi birodalom első történelmi fővárosa, a hagyományos laoszi kultúra, és a buddhizmus központja.

A laoszi teremtésmondák alapján, a legendás ős, Khun Borom három nagyúrral együtt szállt le a mennyekből az özönvízpusztította Földre. Az istenek ajándéknak irányításuk alá rendelte a fegyveres szabad embereket, és szolgákat, akik élén Khun Borom a mai Luangprabang központtal kiépítette erős, hatalmas birodalmát. Az egymással közeli rokon thaiok, és laók ősei valóban „fentről”, azaz északról, a dél-kínai hegyvidék felől érkeztek az i. sz. első évezred végén, a később Indokínaként ismert térségbe. Eleinte alávetett csoportként éltek az őshonos népek uralma alatt. Csak a későbbi évszázadokban alakították ki törzsi királyok vezette „államaikat”, és rizstermelő civilizációjukat. Az északkeleti peremhegyvidéken maradt népesség lett a mai laók őse. Törzsi központjuk, Luangprabang neve e korai évszázadokban, Muang Szva volt. 1353-ban a Lan Szang királyság fővárosává vált, immár Luangprabang néven. Új nevét a khmerektől kapott Arany Buddha után kapta. 1975-ig itt tartották a kormányüléseket.

Az arany Buddha az ország legfontosabb szakrális ereklyéjének számít. Létrehozásának helye bizonytalan. Egyik vélekedés szerint, a mai Srí Lanka területéről származik. Hányattatása kalandregénybe illő történet, de számunkra most a végleges helye a fontos. Az egykori Királyi palota területén önálló épületben, egy arannyal hintett teremben helyezték el egymagában. Nyitott ajtó előtt állva lehet rálátni. Évente egyszer kihozzák az udvarra, és három napon át szakrálisan fürdetik.

A Mekong, és az abba torkolló Khan folyók által közrezárt, félszigetszerű földnyelv építészeti arculatát egyfelől a buddhista kolostorok (vatok), másfelől a francia gyarmati múlt indokínai örökségét hordozó köz- és lakóépületek sora határozza meg. További kiemelkedő városarculati elem a központban magasodó Phuszi-domb, illetve az annak lábánál elterülő, a Luang Trabang-i, majd laoszi uralkodók rezidenciájául szolgáló királyi palota épületegyüttese.

A Phuszi-domb gyermekmesébe illő legendája röviden, majd fonákoldalról megvilágítva: Az egyik laó királynak volt egy hatalmas erejű majma. A királynénak Az állat füle megtetszett — nem nevesítve a majom fülét — szavakkal körbeírta alakját, és ezt kérte tőle. A bivalyerős vagy talán még az elefántnál is markosabb állat beszáguldotta a Földet, és mindenhonnan hozott valamit, de nem azt, amit a királyné kért tőle. Tehetetlenségében egyszer felkapott egy egész dombot, és a királyi palota mellé ledobta. Ez volt a mai Phuszi-domb. A királyné bejárta a lankát, és talált rajta egy gombát, melynek alakja erősen hasonlított a majom füléhez. A móka kedvéért, a legendához párosítom a valóságot.

A "füles gomba" a júdásfülegombára utal. Egy jellegzetes fül alakú, kocsonyás állagú gombafaj, amely korhadó fákon, különösen bodzán nő. Ehető, gyógyhatású, gazdag poliszacharidokban. Az ázsiai konyha, valamint a hagyományos gyógyászat elengedhetetlen része. Elsősorban a vérkeringés javítására, immunerősítésre használják, de véralvadásgátló hatása miatt óvatosan kell vele bánni, főleg ha vérhígítót szed valaki — remélem a királyné nem szedett vérhígítót.

A város a laoszi buddhizmus szervezeti, és spirituális központja. Az itt lévő Maj-kolostor az egyházi hierarchia csúcsát jelentő, egyfajta pátriárkaként tisztelt szangharat anyakolostora. Luangprabangban harmincnál több kolostor, szentély maradt fenn. Többségük a tizennyolcadik–tizenkilencedik századból datálódik, de néhányuk története ennél régebbi időkre nyúlik vissza. Fontos, hogy buddhista kolostorokról szólván, az építéstörténeti korszakok rugalmasan kezelendők. Elsősorban nem az írásos források hiánya miatt, hanem mert a szerzetesek generációi folyamatosan alakítják a kolostorok építészeti képét, új épületeket emelnek, további vagy új díszítményekkel, ornamentumokkal, épületszerkezeti elemekkel látják el évszázados kolostorépületeiket. Ily módon e szent helyek építése soha nem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor pillanatnyi formájukban több szerzetesgeneráció spirituális-esztétikai látásmódját összegzik, kézművesmunkáját dicsérik.