134. KUTYAFÁJÁT — poénra vette (2005.)

Harmincan lakhatják a borsodi zsáktelepülést. Igazi világvége hely. Errefelé bizony előfordul, hogy a kutyaház cseréptetős és padlófűtéses. Forró nyári nap. Szétnézünk a faluban. Ódon, rendben tartott házacska, a felirat szerint az 1870-es évekből való. Előtte állva beszélgetünk Katival: felelevenítjük gyermekkorunk faluhoz köthető emlékeit. . A kapuban idősebb hölgy jelenik meg, kedvesen beljebb tessékel minket.

Az apró házikóban makulátlan tisztaság és rend a lelke mindennek. Már az udvarban beszélgetünk, az életvitel szerűen a fővárosban lakó hölggyel. Mellénk kerül a házi kedvenc kutya. A portán négyzetméter nagyságú tavacska, benne vízi virág pompázik. Óhatatlanul adódik a kérdés:

— Beleszokott feküdni, a kutya?

— Áh, dehogy, még egyszer sem, pedig tíz éve meg van a ház —felelte a házigazda.

Nem maradt idő a második kérdésre, előbb Kati, majd a hölgy nevette el magát. Megtudtam, hogy a válasz közben a tavacskába látványosan belehasalt a blöki. A házigazda hosszasan szabódott, hogy tényleg nem szokott ilyet tenni és nem érti, hogy mi történhetett vele. Zavarában, a szokatlan viselkedésről megpróbálta kifaggatni a kutyát, de ő csak a hűsöléssel törődött.