Köszönet a korbácsokért

Hozsánna néked, Én Uram,

Hogy rám mosolygott szent kegyed;

Ím, hódoló alázatom,

Mit nyújt szívem: Cserébe vedd.

Hozsánna néked Én Uram,

hogy nem örök a sivatag;

Most már tudom: a Kánaán

mézének volt a böjtje csak.

Hozsánna néked Én Uram,

Hogy ismerem a szenvedés

gyötrelmei. Csak most tudom:

Ily édenért ez is kevés.

Hozsánna néked, Én Uram,

Hogy jég-pokolból ím kivett

Te szent kezed és nékem adta

A legparázsosabb szívet!

Hozsánna néked, Én Uram,

Hogy rám mosolygott szent napod;

E boldogító fényözönt

Add nékem, míg csak adhatod!