95. KOSÁR – nézőpont (1982)

A helyszín a lakótelepi élelmiszer áruház, ahol délutános műszakban dolgoztam. Bár a forgalom után járó jutalék jelentősen megnövelte az alapbér összegét, mégis ritkán vágytuk a vásárlóktól hemzsegő eladóteret. Aznap egy kisebb rohammal kellett megbirkózni. Az eladótér hátsó traktusában ellenőrizhettem valamit, és onnan az utamba eső gondolasor között a pénztárak felé indultam. Velem szemben jött egy férfi, de a kezében nem volt kosár. Mielőtt megszólíthattam volna, kérdezett:

– Miért nincs friss kenyér?

– A kenyeret ma szállították a lakótelepi kenyérgyárból. Ilyen árut kaptunk!

Utána én következtem:

– A boltba csak kosárral szabad bejönni. Fáradjon vissza a bejárathoz, és legyen szíves vegyen egyet magához – a férfi megfordult, és szó nélkül elment a jelzett irányba.

Másnap felvettem a munkát. Behívott magához a főnök.

– Tegnap te küldted el kosárért a belkereskedelmi minisztert?

– Egy férfit igen, de hogy ő lett volna-e a belkereskedelmi miniszter, nem tudhattam! – feleltem a magam természetes módján.

– A környék boltvezetői azon röhögnek, hogy kiadtad az útját! – replikázott.

– Honnan tudhattam volna a kilétét, máskülönben is, igazam volt, nem mellesleg, be sem mutatkozott – tettem pontot a szószaporítás végére.

Persze amennyiben lett volna otthon egy színes televízióm, és naphosszat tágra meresztett szemmel bámultam volna a belkereskedelmi miniszter elvtárs útjairól szóló híradásokat – leginkább a Videoton gyárban tett hivatalos látogatásait –, talán felismerhettem volna. De a nekem nem meglévő készülék, talán éppen Székesfehérváron, az őt odaszállító miniszteri Mercedes csomagtartójában landolt ajándéknak – erről sem én tehettem.