95. KOSÁR — nézőpont (1982.)

A helyszín a lakótelepi élelmiszer áruház, ahol délutános műszakban dolgoztam. Bár, a forgalom után járó jutalék jelentősen megnövelte az alapbér összegét, mégis, ritkán vágytuk a vásárlóktól hemzsegő eladóteret. Az nap egy kisebb rohammal kellett megbirkózni. Az eladótér hátsó traktusában ellenőrizhettem valamit és onnan az utamba eső gondolasor között a pénztárak felé indultam. Velem szembe jött egy férfi, de a kezében nem volt kosár. Mielőtt megszólíthattam volna, kérdezett:

— Miért nincs friss kenyér?

— A kenyeret ma szállították a lakótelepi kenyérgyárból. Ilyen árut kaptunk!

Utána én következtem:

— A boltba csak kosárral szabad bejönni. Fáradjon vissza a bejárathoz, és legyen szíves vegyen egyet magához — a férfi megfordult, és szó nélkül elment a jelzett irányba.

Másnap felvettem a munkát. Behívott magához a főnök.

— tegnap te küldted el kosárért a belkereskedelmi minisztert?

— Egy férfit igen, de, hogy ő lett volna-e a belkereskedelmi miniszter, nem tudhattam! — feleltem a magam természetes módján.

— A környék boltvezetői azon röhögnek, hogy kiadtad az útját! — replikázott.

— — Honnan tudhattam volna a kilétét, máskülönben is, igazam volt, nem mellesleg, be sem mutatkozott — tettem pontot a szószaporítás végére.

Persze, amennyiben lett volna otthon egy színes televízióm, és naphosszat tágra meresztett szemekkel bámultam volna a belkereskedelmi miniszter elvtárs útjairól szóló híradásokat — leginkább a Videoton gyárban tett hivatalos látogatásait — talán felismerhettem volna. De a nekem nem meglévő készülék, talán éppen Székesfehérváron, az őt odaszállító miniszteri Mercedes csomagtartójában landolt ajándéknak — erről sem én tehettem.