Vidám napot / könnyű neked...,

Valójában?

Örömmel töltött el, hogy egy olyan túracsapat tagjává válhattam egykor, akik között mindenki teljesítménytúrázó volt. Én mint vakvezetővel közlekedő kezdő bakancskoptató, lelkes elszántsággal szedtem a lábamat köztük. Fehérbe öltözött a Börzsöny. Annyira mehetnékünk volt a német juhásszal, hogy akaratlanul is a csapat legelején vágtáztunk. Többen is szóvá tették a túravezetőnek epésen, hogy: hová ez a nagy rohanás?! Próbáltam visszafogni magunkat, több-kevesebb sikerrel. Ezért fordulhatott elő, hogy a kutya követve a csapás vonalvezetését, egyszer csak rossz irányba tartott már. Utánunk kiáltottak a többiek, de mire visszaértünk a tévesztés helyére, egy kivételével már mindannyian felfelé kapaszkodtak a sípálya mellett kígyózó ösvényen. Nem akartam lemaradni mögöttük. Egy gyors arctörlés után nekilódultunk a szukával.

Mivel a hámba fogott vakvezetővel nem akartam magamat húzatni, ezért öles léptekkel szaporáztam mellette. Ez a rohanás alig lassúbbodott valamennyivel a meredeken: sorra megelőztük a többieket. Egy középkorú férfi mellett húztunk el éppen — ezt csak azért tudhatom, mert megszólalt. Ennyit mondott nekem lihegve: — Könnyű neked, mert te tíz évvel fiatalabb vagy nálam! Megmondom őszintén, ott és akkor ezt egy kemény beszólásnak vettem. De mivel a kutya fáradhatatlanul vágtázott felfelé a hegyoldalban, nem maradt más hátra nekem sem, mint tovább előre. Dohogtam magamban, egészen a tetőn lévő turistaházig. Csatakosan ültem le odabent. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy: könnyű neked! — aztán komolyabban elgondolkodtam rajta.

Harmincéves koromban másodszorra is elveszítettem a látásomat, immár véglegesen. Nem létező szakállamra alapozva rehabilitáltam magam. Saját magam igénye alapján — ismeretség nélkül — Eljutottam túrázókhoz. Mi több, teljesítménytúrázókhoz is. Ott pedig azt kapom meg, egy nehéz terepszakaszon mutatott teljesítményért cserébe, hogy „Könnyű neked, mert te tíz évvel fiatalabb vagy nálam!”. Közben megjött a tisztánlátásom. Arra a felismerésre jutottam ugyanis, hogy egy másik fordításban, ez egy felülmúlhatatlan elismerés a részemre!

Ekkorra több könyvem megjelent már. Ott fent a turistaházban eldöntöttem — bár előzetesen ilyen szándékom nem volt — hogy megírom a saját történetemet abból a szempontból, hogy kétszeri látásvesztés után hogyan lehet eljutni a tevékeny életig. A kötet címe pedig az lesz: Könnyű neked...— az eset után bő egy évvel később, 2005-ben megjelent ötödiknek.