Kőkerítés tetején — zöld galléros

Guadeloupe megye második legnépesebb települése Basse-Terre. Hogy hol lakhat benne a népességét adó huszonötezer ember, nincs tippem. A part menti keskeny sávot leszámítva, a település ingatlanjai a hegynek felfelé szétszóródva helyezkednek el. A nagy víz mellett találjuk a történelmi korú és harangtorony nélküli Katedrálist, mellette tiszta mosdó várja a rászoruló vendéget. A piactér oldal nélküli fedett épület. Közepén régi óratorony. Szabvány kőasztalról árusítanak a halk szavú kereskedők: színes italok, gyümölcsök, fűszerek, ruhák, ajándéktárgyak. Egyszer piaczárás után esős időben jártunk erre, amikor egy 130 centiméter hosszú zöld leguánt vett észre a feleségem: a földön, majd a kőkerítés tetején közlekedett. Dús lombú faágon rejtőzött a társa, akinek farka vége lelógott az ágról. Aki többet vagy csak egyet is szeretne látni belőle, irány La Désirade-sziget.

A főutca idő emésztette lakóházai egyemeletesek, alul üzlethelyiségek, de nincs nyoma kínainak. A bevásárlóközpont előtt fehér hajléktalan, tarháló fekete. Az egész várost pálmafák és mangófák uralják, virágzó sárga és piros bokrok társaságában.

Közelben a Fort Delgres erőd. A hozzá felvezető utcát többnyire mélyszegénységben élő emberek lakják. A házaknak nincsenek beépített nyílászárói, azokat deszkából megépített változatai pótolják: tökéletesen megfelelnek az alapcélnak. Az erődbe két egymást követő kapun át lehet bejutni. Az udvar gyepe pázsitos. A várfalak épek, akár 10 méter magasak is lehetnek. A bejárattól távolabbi pontján 1700-as évekből teljesen ép eredeti kőház. Nem látogatható. Közelében ciszterna. Az erőd centrumában többszörös körgyűrűben sziklák, középen Delgress ezredes kőből kifaragott 2 méter magas arcszobra. Ki volt ő? Mit tett a helybeliekért?

Louis Delgrès Martinique-szigeten született. A rabszolgasággal szembeni ellenállást szimbolizálja. 1802-ben ezredessé nevezték ki a francia hadseregben. Ugyanebben az évben, de később, Napóleon rendeletére, a gyarmatokon egyszer már eltörölt rabszolgaságot visszaállították. A paranccsal nem értett egyet Delgrès. Elhagyta a hadsereget. Ellenállást szervezett. Kéthetes harcot követően háromszáz emberrel Matouba dombjai között keresett menedéket. Ezernyolcszáz katonával néztek szembe. Az elszánt helyiek ellenálltak, és a néhány kilométerre lévő Danglemont-ba visszavonultak. Május 28-án Delgrès és harcostársai, tudván, hogy minden elveszett, döntöttek: saját bázisukat úgy robbantják fel, hogy minél több ellenséges katonát vigyenek a halálba. Egyszer csak felkiáltottak: "Élj szabadon, vagy halj meg!".

A falakról szemet fogó panoráma tárul a tengerre. A vár területén egymástól függetlenül mindketten kellemes, légies állapotba kerültünk. Jó emlékekkel távoztunk.

A tengerparton lakókocsiból árusító büfések sora: itt volt a szigetet behálózó hétvégi kerékpárverseny befutója. Ízletes bokitot ettünk. Hasonló a pitához, de annál jóval gazdagabb, laktatóbb. Elutazásunk napja előtt nosztalgiából újráztunk, de az étel majdnem kifordult a szánkból. A kukából Az afrikai utazómadár, a pásztorgém lakmározott.