: KOCSMÁROSOK — távol egymástól (2021)
A lyukas zsebű falu gyér forgalmú főútja mellett
vagyunk. Régi, szépen felújított gangos parasztház, a kocsma. A nagyobb terem
csak reménykedhet a vendégekben, a boltíves átjáró mögött lévő, a klubszoba. A
kettő között a talponálló és társalgó. De mindez csak a körítés. A nyílt
tekintetű kocsmáros érti a módit. Bőrcipőt visel, szövetnadrágban és vasalt
ingben fogadja a vendégeket. Télen egy mellényt is magára ölt. Mindenkinek
tisztelettudóan előre köszön. Az orvosnak, vagy más hasonló kaliberű vendégnek,
mindig kijár a szakmai ranggal megtoldott üdvözlés: jó napot kívánok, doktor
úr! — aztán tegezve folytatják.
Számára mindig az újonnan belépő, kiszáradt torkú
vendég az első. Amennyiben ezalatt a bent lévőkkel
társalgott, elnézést kér tőlük, és perdülve végzi kenyérkereső munkáját. Ő a
falu és a környék mindenes csomópontja. Mindenkit ismer, minden felvetődő
problémára akad hasznavehető ötlete, tanácsa. Jó stratéga. Még akkor is
tesz-vesz maga körül, ha éppen nincs semmilyen dolga, fő a szorgalom látszata.
Előfordul olykor, hogy egyik-másik falubelinek éppen lyukas a nadrágzsebe.
Bejön egyet beszélgetni. Ilyenkor néhány mondat után az illetőnél rákérdez a
kocsmáros:
— mit innál, Józsikám?
— Nincs pénzem! — érkezik a halk válasz.
Ez a közjáték évek óta közismert reklámjelenet. Fröccs
nélkül a kocsmából nem mehet ki ő sem. A jelképes számlán a neve mellett egy
nulla jelenik meg.
A Covid19 után visszaszállingózott a törzsközönség —
mesélte — de az öregeknek már csak a hűlt helye, a fiatalok pedig egymás
mellett ülve, kütyüjeikkel vannak elfoglalva. Nagyobb társaság
énekléssel egybekötött mulatozása, már a múlté. Ha nem lenne fogadógép,
nem lennék képes kifizetni az alkalmazottat.
A másik hörpintő jóval közelebb esik a fővároshoz. A
„cigány kocsmája” néven emlegetjük, a párommal. Amikor első ízben betértünk
melegedni, még az idős szülők vitték az ivót. Szürke téli napon esett meg.
Egyedüli vendégek voltunk. A következő alkalommal, a pult mögül már egy
fiatalember köszönt ránk illedelmesen. Ő is fürgén mozgott, és már tette elénk
a nem lötty kávét. Olcsón adta. Zimankó idején a nálunk lévő dobozos tej
tartalmát öntevékenyen megmelegíthettük a mikróban. A mellékhelyiség
makulátlanul tiszta. Nem egyedül viszi a boltot. A jóvágású kocsmáros
váltótársa, a szőke hajú, fehér bőrű, csinoska és őrmester típusú feleség. Az
ivó itt is betölti a közéleti hely kulcsszerepét. Nem pénzes világfiak fényűző
törzshelye a faluvégi ivó, de mindenki emberként viselkedik odabent — a
koronavírus-járvány lakatot tett a kocsmaajtóra.