Ki lehet próbálni — Földre szállt Föld

Las Vegas–Halál völgye -Fresno: Hova máshova is tarthatnánk ebből a mesevilágból, mint a 13000 négyzetkilométer kiterjedésű Halál völgyébe. 150 kilométer után megérkeztünk a kapujába. Egykor porlepte házak tucatja, ma nyolcvanezres elegáns, felkapott város. Nem a játéktermei, nem a hivatalos bordélyházai, és nem az olcsó ingatlanjai miatt vált népszerűvé, hanem a száraz levegője miatt. Ideális hely gyógyulásra asztmások számára. Mindenki várakozással tekint a következő megálló elé. Alig 50 kilométerrel távolabb lefékez a buszvezető. Megérkeztünk.

Zabriskie Point. A busztól rövid gyalogolást követően a kilátóponthoz érkezünk. Lábunk előtt a Halál völgye. Zöld barna és sárga színekben játszó, erózió formálta színváltó hegyek. Kietlen sziklák utolérhetetlen világa. A lábunk előtt heverő kisebb fehér kövek a Borax (a szappangyártás egyik alapanyaga), a fekete pedig gránit. Külföldön járva emlék mellé tárgynak követ gyűjtünk. Belőlük egy-egy darab a zsebünkbe csusszan. Mivel a mai napra távolságcsúcsnak 740 kilométer vár ránk, és ebből alig kétszáznál tartunk, sokáig nem időzhetünk. A következő megálló a völgyteknő alja. A tengerszintje alatt 74 méterrel tartózkodunk, de 6 méterrel magasabban a legmélyebb pontnál (80 m). A látogatóközpont előtt az ikonikus hőmérő, mely világszerte ismert. Ránézünk, és már olvashatjuk is róla az aktuális értéket: 34 Celsius fok. Nem rossz, de nem az igazi. Nem is olyan régen, miután egy ennél jóval forróbb napon, a buszból kiszállt egy idős férfi, rosszul lett és halálát lelte. Köztudott, szabad téren itt mérték a legmagasabb hőmérsékletet a Földön, 56,7 Celsius fokot (1913). Könnyen ki lehet próbálni, hogy mennyi is az annyi. Keresni kell egy szaunát, amely ilyen hőmérsékletű. Fiatal felnőttként volt szerencsém egy pár fokkal melegebb helyiséghez. Beléptem az üres térbe, magam mögött behúztam az ajtót, és fél percen belül kimenekültem a kibírhatatlanul forró pokolból. Közelben turisták számára autósparkoló, kempingezőhellyel. A nemzeti parkban 500 kilométer földút járható be terepjáróval. Ennél jóval hosszabb útvonalak összességével kalkulálhat a bakancsos. A bőséges vízkészlet elengedhetetlen, életet menthet. Bármilyen hihetetlen is, de ötven őslakos indián mind a mai napig életszerűen lakja a vidéket. Kannabiszt (marihuána) termesztenek legálisan. A többiek városokba költöztek. A harmadik megálló a homokdűnék világa lesz, utána visszatérek a Halál völgyére. Odáig a buszból megfigyelhettük az indiánok kukoricával beültetett területét. Olyan földdudorok látványa tárult elénk, mintha vakondtúrások lennének. Hogyan mezőgazdálkodtak régen az indiánok? A földbe haltetemet tettek trágyának, ebbe belekerült a kukoricaszem. A szárba szökkenő növény mellé babot ültettek, amely felfutott a kukorica szárára. Legvégül sütőtökmagot szórtak a földbe, a termés árnyékolta a talajt. Közelben a homokdűnék. Akik eddig nem jártak a Szaharában vagy az arab homoksivatagban, azok most sorra kipipálhatják azokat. Lágyan hullámzó sárgásfehér dombocskák. Vastagságuk 200 méter. A hőmérséklet 38 Celsius fok.

Az u-alakú Halál völgyet nyugat, és dél felől is, hegyek határolják. Azok felelősek a csapadékhiányért. Nevét onnan kapta, hogy egy rajta nagy nehézségek árán átkecmergő pionírkaraván vezetője visszatekintve akként jellemezte. Ezt azért meséltem el éppen itt, mert egy nagyobb karavánból húsz fogat kivált, és a busz továbbhaladási irányának megfelelő úton, a hegyen keresztül remélt egérutat nyerni. Mire ideértek, az összes állatot (szamár, ló) levágták, és megették. Szekereik utolsó darabjait tűzre vetették. Sorsuk megpecsételődni látszódott. Végső elkeseredésükben ketten segítségért mentek. Sikerrel jártak, megmenekültek. Kőkemény élet volt az újkori honfoglalók világa.

Mínusz 74 méterről 1500 méter magasba kapaszkodik fel a busz. Utalva a hátunk mögött hagyott homoktengerre, a jármű olyan mozgást vett fel, mint amilyet a hullámhegyeket sorra vevő, bukdácsolva haladó hajó produkál. Szinte az egész társaság elneveti magát. Mikor felérünk a legmagasabb pontra, a buszt keményen oldalba támadja a viharos erejű szél, ellenkormányozásra kényszerítve a sofőrt. Kimondottan érdekes táj vár ránk, a Sierra Nevada, de ezennel visszatérek a Halál völgye témára.

Eddig csak a felszínét karcolhattuk ennek a látványos természeti képződményeket felvonultató vidéknek. Ennyi idő jutott rá, tudomásul kell venni. Pedig milyen nagyszerű lett volna terepjáróval, és gyalogosan is felfedezni. Erre nem alkalmas egy magyar irodás út: hazatérve egy külföldi iroda hirdetését elolvasva, ugyanannyiért négy nappal hosszabb ajánlatra találtunk, természetbeli programokkal kibővítve. Mi mindenhez szimatolhattunk volna hozzá?

A legmélyebb ponttól indulva, minden év júniusában (ez a legmelegebb hónap) megrendezik a 217 kilométer hosszú, 4000 méter szintet tartalmazó ultramaraton-terepfutóversenyt. 2006-tól három alkalommal is második helyezést ért el Kónya Ákos. A legjobb időeredmény 23 órán belüli (9 km/óra). Maradjunk a sebesség bűvöletében. A Bonneville sós síkság, a Bonneville-tó kiszáradt medre Utah államban. Tükörsima felszíne különösen alkalmas autók szárazföldi sebességi rekordjainak felállítására. Egyedisége, hogy a só 260 négyzetkilométeren rendkívül tömör, és tükörsima vízszintes felületet eredményezett (eltérés 1,6 m). A sebességrekord felállítását egy 16 kilométer hosszú nyílegyenes szakasz szolgálja, míg a versenyzést egy ovális vagy kör alakú pálya, amely 16-19 kilométer hosszú. 1970-ben Gary Gabelich Blue Flame rakétaautójával 1001 km/óra sebességet ért el.

Eme kis kitérő után, vissza a Halál völgyének néhány érdekességéhez.

Zabriskie Point. A furcsa alakú sziklát az eső formálta bordázottra. A szikla anyaga iszapkő, ami szárazon nagyon kemény, ezért a növények nem képesek gyökeret ereszteni. Ha víz éri, felpuhul. A Death Valley-ben ritkán esik, de akkor jelentős mennyiségben. Mivel az iszapkő csupasz, így rögtön lefolyik róla a csapadék, és a szikla oldalán a felpuhult kőzetbe kis csatornákat mélyít. Évezredek alatt a vájatok fokozatosan kimélyültek, amíg el nem érték a mai bordázottságot.

A Racetrack Playa (Versenypálya-síkság) egy időszakos tó medre, a Panamint-hegység északi részén. Rejtélyesen mozgó köveiről híres. A terület teljesen vízszintes. Az év nagy részében száraz, néhány centiméteres darabokra töredezett agyagréteg borítja. Növényzete nincs. A ritkán előforduló nagy esőzések alkalmával, a közeli hegyoldalakról lefutó víz, rövid ideig megmaradó sekély tavat képez. Itt találhatóak, az akár több mázsás súlyú vándorló kövek, amelyek a síkságon maguk után több 100 méteres csíkokat húzva változtatják a helyüket. Azokat mozgás közben nem látta senki sem. A 2000-es évek elején a Johns Hopkins Egyetem egyik bolygókutatója kezdett foglalkozni a problémával. Nem helyszíni kísérlettel igazolta, hogy a jégbe fagyott kövek olvadáskor, kisebb szél hatására elmozdulhatnak a homokon, így hagyva nyomot maguk után.

Az Artist’s Palette (a Művész Palettája) különböző ásványok, és ércek által színesre festett vulkanikus hamu. A kék, piros, zöld, és sárga rétegek a sziklába vannak beágyazódva. Úgy néznek ki, mintha egy hatalmas festőpalettára keverték volna ki a színeket.

1883-tól a szappangyártáshoz kitermelt bórax, és zsírkő elszállítását, a húszöszvéres csapatok bonyolították. Tizennyolc öszvér, és két ló vontatta a 9 tonna összsúlyú szekereket (3 km/óra). Az út húsz napig tartott a 265 kilométerre lévő Mojave vasútállomásig. Hét évvel később átadták az első Death Valley-be vezető vasútvonalat. Ez megpecsételte az öszvérszekerek sorsát, de mégis ekkor váltak híressé. A bányatársaság a csapatok romantikus történetével kezdte reklámozni a völgyben bányászott bóraxot, amit 1891-től 20 Mule Team Borax néven kezdtek forgalmazni. A reklámfogás bevált. A termék a mai napig kapható.

Badwater-medence (rossz víz) az Egyesült Államok legmélyebben fekvő pontja (mínusz 80 m). A tóban források törnek fel. Télen több, nyáron kevesebb víz van benne, mert gyorsan elpárolog. A tó vize háromszor sósabb a tengernél. Ennek ellenére több állat- és növényfaj él itt. Köztük a sehol máshol nem előforduló, mikroszkopikus méretű Badwater csiga.

A Sierra Nevadában gurulunk. A Csendes-óceánhoz viszonylag közel, mintegy 650 kilométer hosszan, és 80–130 kilométer szélesen húzódik Kaliforniában, Nevada állam határától nem messze. Az aktív kontinensperemen máig gyakoriak a földrengések. Legmagasabb pontja a Mount Whitney csúcs (4404 m). A Parti-hegységtől az Amerika gyümölcsöskertjének számító San Joaquin-völgy választja el. A hegységtől délre a Mojave-sivatagot, délnyugatra a Halál völgyet találjuk. Teljes kiterjedésének mintegy harmada természetvédelmi terület. Legismertebb a következő két nemzeti park: Yosemite Nemzeti Park; Sequoia Nemzeti Park, és a vele egybefüggő Kings Canyon Nemzeti Park, az örökzöld mamutfenyő legfontosabb élőhelye.

Hosszasan kanyarogtunk a vad sziklák, kövek világában. A korlátlan térjelenség bilincselt le. Nem nyúlfarknyi, van kifutása. A hegyóriást meg kell kerülni, mert rajta nincs járható út. Terepmotorral sokan nekirugaszkodnak. Jó néhány csontváz maradt utánuk. A néptelen táj végét egy benzinkút, egy élelmiszerbolt, és szelíd motorosok csapata jelentette.

Szemlátomást egyre több lakóingatlan került elénk. A sivatag pedig fokozatosan átment, évente kétszer betakarítható gyümölcsöskertbe: ez is egy csoda. A kis- és közepes gazdák csak bérelt munkagépeket használnak. Óriási kultúrája van ennek. Ez a legköltséghatékonyabb gazdálkodási forma részükre. A mexikói kétkezi munkások is képzettek. A csomagolásról, és szállításról nem is szólva. Lenyűgöző. A country szülővárosa következik. Ír és skót balladisztikus zene az alapja. Countryzene-bemutatót tart a mindenre felkészült idegenvezető. 740 kilométert követően ilyen hangulatban érkezünk meg esti szállásunkra. Az út során csak itt volt nyitható ablak.