Kikértem magunknak — jégkocka nélkül

Mielőtt megérkeztünk volna a Zakynthosra induló kompok kikötőjébe, Kyllinibe, a buszvezető kérte az utasoktól, hogy ne állítsák át az órákat. A hazai időpontnak megfelelően lett megadva a találkozás időpontja. A hosszú út alatt elgémberedett lábainkat megsétáltattuk Katival. Felderítettük a környéket. Közben kiröppent a fejemből, hogy átállítottam az órát. Visszasétáltunk a kikötőbe. A megbeszélt helyen egy szál lélek se. Nem értettük a helyzetet, még nem esett le az a bizonyos tantusz. A komp gyomrában parkírozó buszt Kati szerencsére észrevette. A hajóstársaság rövid szoknyát viselő jegyellenőrét nem könnyen, de sikerült meggyőzni, hogy a kompon tartózkodik a csoportunk, és a jegyünk náluk van.

Miután mindenki elfoglalta a szobáját, az utazási iroda telepített idegenvezetője tájékoztatót tartott a társaságnak. Kihangsúlyozva közölte, hogy az összejövetelnek helyt adó szálloda tulajdonosa a csoportot jégkockával hűsített limonádéval megajándékozza. A továbbiakban pedig megfenyegetett minket, mondván, hogy az előző csoport több tagja nem tartotta be a házirendet, és ezt a helyzetet már tudják kezelni a rendőrséggel. Ezzel számolhatunk mi is – tette hozzá. Az indokolatlan és felháborító fenyegetést mindannyiunk nevében kikértem magunknak. Nem kaptam választ. Közben megérkeztek az ajándékitalok. Mi jégkocka nélkül ittuk meg.

Másnap kora reggel Katival útra keltünk Keribe. Madarak és kabócák éneke élénkítette az ébredező tájat. A Laganasból Keribe vezető másfél sávnyi széles országút szélében lakóház, aljában market. Tej bagettel lett a reggeli. Fejünkre sildes sapkát kerítettünk, és nekivágtunk a napsütötte aszfaltnak. A táj részévé váltunk. Meglepve vettem hírül, hogy a föld felett húzódó fekete műanyag cső a vízvezeték. Ez ellentmondott a fizikaórán ötven éve tanultaknak, miszerint a napsugarakat legjobban a fekete szín vonzza magába. Túltettem magam rajta. Modern világot élünk, újszerű anyagok jelentek meg azóta. Olajfaligetek uralták a tájat. Mint ilyen alkalmakkor mindig, most is hosszú ujjú túraing, hosszú szárú túranadrág volt rajtunk. Strandolásra alkalmas partszakaszt jelzett az útszéli tábla, de úgy döntöttünk, visszafelé keressük fel. Piszkos meleg ült a tájra. Gyorsan bemenekültünk az utunkba eső viharvert útszéli beálló alá. Negyedórát engedélyeztünk magunknak. Elszántan keltünk útra. Ismeretlen, mély és tömény szag csapta meg az orrunkat. Olíva feldolgozó üzemtől származott. Az országút egysávossá szűkült. Úgy gondoltam naivan, Keri város, kijárna neki a kétszer egy sáv. Igaz, utunk során alig haladt el néhány autó mellettünk, többsége árut fuvarozott. Új téma adódott. Hatalmas területen az olívafákat földig pusztította a tűzvész. Minden fekete. Az országút szélében üde színfoltnak néhány lila színű ciklámen. Homlokunkat törölgetve tűntek fel a szélső házak. Összeszedtük magunkat. A négyszáz fő lakta zsáktelepülés szegényes. Messziről feltűnt a 18 méterszer 37 méter nagyságú, kék-fehér színű lobogó. A taverna udvarában lengedezett Görögország legnagyobb méretű nemzeti színű zászlaja. A közelében álltunk. Kerestük a világítótornyot. Hiába meresztette szemét Kati, földszintes épületeken kívül más nem jelentkezett be. Rákérdeztünk a helyi árustól, aki ujjával irányt mutatott. Kényszeredettségből újra odamentünk. Nézegettük a jelentéktelen külsejű épületet. Mindaddig vakargattuk a fejünk búbját, mígnem ráéreztünk, túloldalán lehet a tenger. A vízszintje felett 300 méter magasan állt a földszintes világítótorony. Nevettünk az egészen. Délutánra járt az idő. Ideje volt visszafordulni. Keri trafikjában feltankoltuk magunkat vízzel, majd jöhetett a lejtmenet. Erős fejfájás gyötört. Ennek ellenére felkerestük a strandot. Szívesen megmártóztam volna a vízben, de örültem, hogy egyáltalán élek. Mire megérkeztünk a reggeliző helyünkhöz, bőven ránk esteledett. A bekötőút szélében a madarak és a kabócák ismét elemükben voltak. Öreg este lett, mire ágyba kerültünk.

Másnap, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a hír, a csoport többségét heveny hasmenés kapta el. Többen is érdeklődtek a hogylétünk felől. Meglepve tártuk szét a kezünket, hogy mit sem tudunk az egészről. Igen, akik a limonádét jégkockával fogyasztották, azok napokig kényelmetlen helyzetben érezhették magukat. A szállodában a jégkockát csapvízből készítették, mely nem ajánlott fogyasztásra. Másoktól megtudtuk, ez a forgatókönyv évek óta jellemzi a kelet-magyarországi utazási irodát. Hetente jelentős összeget zsebelhet be a helyi orvos, aki valószínűleg, egyben a patika tulajdonosa is. A magyar utazási iroda tulajdonosa a szezont évek óta a szigeten tölti. Aligha hihető, hogy mit sem tudna az egészről. Később jutott eszembe, hogy sok-sok évvel ezelőtt a rádiókabaréban is terítékre került egy ilyen történet.