() KI HOGYAN MÁRTÓZIK MEG —térben és időben (2023.)

Azon nem lepődtem meg különösebben, hogy a Holt-tengerben hanyatt fekve nem merültem el, de máson, igen. Ahogy hátradőltem, a lábamat a sós víz erőnek erejével fellökte. A felszínen maradáshoz, sem kézzel, sem lábbal, nem kellett evickélni. Az egyedi élménymindegyikőnk arcára mosolyt csalt. Naplemente idején a strandőr sípjával ismétlődően jelezte a nyitva tartás végét. Komótosan próbáltam talpra állni, de nem ment. Okára nem gondolva bele, megint tettem úgy, ahogy az előbb. Aztán csak rájöttem, a sós víz felhajtóereje a lábra állást is megnehezíti. Ilyenkor érdemes a lábunkat előbb magunk alá húzni, majd függőlegesen rugó módján kinyújtani. Ujjam végét belemártottam a harmincnégyszázalékos sótartalmú vízbe, majd a szám széléhez érintettem: nagyon erősen maró, fájó érzést okozott. Egy-egy mártózás alkalmával fél óránál tovább nem ajánlott a vízben tartózkodni, mert a sós víz kikezdi az ember bőrét. A tóban botorság úszni. A part szélében bárki holt-tengeri sárral bekenheti magát, hogy percekkel később körülményesen megszabadulhasson tőle. Az édes vízzel tusolás elmaradhatatlan része az itteni fürdőzésnek.

A Jordán-folyó felé buszozva elporoltunk a Tábor-hegy mellett, ahol a biblia szerint, Illés próféta tüzes szekerén az égiekhez távozhatott. Pár perccel később a Jordán-folyó mellett sétáltunk Keresztelő János működési helye felé. A folyó méretű víz helyett, öt-tíz méter karcsú folyamra leltünk, melynek közepén nádszálak magasodtak. A túlpart már Izraelhez tartozik.

Egyszer egy francia fiatalember jópofaságból a túloldalra át akart úszni, de még a partra érkezés előtt, az izraeli határőr köréje sorozatot röpített. A Jordániába rémülten visszaúszó férfit a helyi határőrök letartóztatták, kizsuppolták az országból, és örökre kitiltották.

A keresztelő medence kiszáradt állapotban került elénk. Több méter mélységben láthattuk: ez a terület a tengerszint alatt több, mint háromszáz méterrel található. A huszonegyedik században számos pápa is megfordult itt. A környezet a vízpartnak betudhatóan zöldellt.

November közepén az akabai-öbölben huszonöt Celsius fokos vízben fürödhettünk, Katival. De nem csak mi lubickoltunk a középkék vízben. Két alsós korú fiúcska azzal szórakozott, hogy közvetlen közelemben nagy fröcskölve szaladtak el, majd jót kuncogtak magukban. Tőlem pár méterrel arrébb három negyvenes, talpig feketébe öltözött, fejükön fekete kendőt viselő nő ült a mellig érő vízben. Kedélyesen cseverésztek. Közben megjelent egy kiskamasz lány, tizenkétéves forma. Fürdőruha gyanánt fekete térdig érő cicanadrág, rövidujjú póló. Sivítozva vágódott közénk az a hétéves csitri, aki egy szál bikini trikóval kombinációban tündökölt. Ő aztán még véletlenül sem tett szájkosarat magára. Ezalatt egy muszlim férfi igyekezett ki a habokból. Szárazra érve felsőtestéről lehúzta a pólót, boka felett érő inget húzott magára, majd egy laza mozdulattal lekapta magáról a fürdőgatyát, és elindult a város felé. Két férfi hangos szóváltás közben hajba kapott, elcsattant egy-két öklös, meg hátba rúgás, majd szép lassan elcsendesedett a tájék. Szőke fehér lányok kétrészes bikiniben érkeztek strandolni. A helyi fiatalemberek nagy szemeket meresztve bámulták a friss húsokat. Az egyik szájtáti arab fiút a város felöl érkező barátnője látványosan hátba csapta, és fejével határozottan jelezte, hogy merre tovább. Tette is a dolgát.