Vidám napot / ki gondolkozott el rajta már…,

Valóban kíváncsi lennék rá!

Az elmélkedés alapja: az emberiség — a történelem tanúsága szerint — egy korántsem makulátlan faj. Én ezt, akár az evolúciót tekintem kiindulópontnak, akár a keresztény vallást veszem hitelesnek, igaz. Maradjunk a történelem során gyakran hangoztatott igazolásnál: megnőtt az ország népessége, fogy az élelem, egyre nehezebb kordában tartani őket, robbantsunk ki egy háborút!

Most pedig következzék az elmélkedés: amennyiben a Földön nem az ember vált volna meghatározóvá, hanem egy másik — még manapság is létező élőlény — vajon milyen lett volna az ő társadalmuk? Az állatok közül vegyünk alapul néhány összességében fejlett fajt — ami a továbbiakat illeti, az egy spekuláció a részemről!

Szarka. Amennyiben a nevében rejlő emberre is vonatkoztatható tulajdonságra gondolunk, nem járhatunk messze az ő társadalmuk megítélésében a realitástól. Szemfüles nép lenne, de mit érnének el vele?

Csimpánz. Az ő egyik tulajdonsága, a hirtelen és vad felindultság megléte. Emellett, a nőstények és a hímek munkamegosztásban léteznek egymással, és egymás mellett is. Hasonlíthatnának ránk.

Elefánt. Rajtuk már érdemes lenne mélyebben elgondolkodni. Magas szintűen szocializálódtak. Alapvetően békések, és a másik irányában segítőkészek. Biológiájuk képes lehet az élelem mennyiségéhez alakítani a szaporulatot.

Delfin. Megtörtént eset: a vízbe került ember köré odagyűltek a palackorrú delfinek, és alája úszva, a víz felett tartották őt. Egy másik esetben, a vízbe került embert gyűrűbe fogták, mert a közelben feltűnt egy kék cápa. Értelmi szintjét a haditengerészet — sajnos — ember centrikusan kihasználja. Ők viszont, még a másik faj példányait is önzetlenül kisegítik a bajból: egy próbát megérne.

 Ezennel véget vetek az állat tannak. Véleményem szerint, egy másik élőlény esetében lényegtelen lenne az ő társadalmi- és az ember társadalmi ismérveinek egymással való összevetése. Ahogyan, a miénk ilyen, az övék olyan lenne. Amiért minderre a fejemet adtam, a következő kérdés okán vetődött fel bennem: vajon csak olyan élőlény képes a csúcsra eljutni, amelyik önös érdekből vezérelve legyilkolja vagy kiirtja a saját fajtáját?