: KÉZBEN TARTOTT KORMÁNY — fültanú (2016)

A Szép Juhásznétól a Budaörsön lévő sportáruházig a piros turistajelzésen indultunk el, a párommal — adjuk meg a módját a vásárlásnak. A hátizsákos turistákon kívül kerekezők is nyűtték az ösvényt. Az egyik balkanyar szegletében 10 év forma kisfiú fogta a kerékpár kormányát. Várta a lemaradt haverokat. Alig, hogy melléje értünk, ránk köszönt:

— Kezét csókolom!!  Jó napot kívánok!

Ilyen tisztelet tudó köszönést én még nem hallottam kisgyermek szájából. Úgy éreztem, valamiképpen ezt a tudtára kell adni. Néhány méter távolságból visszafordultam a szülői nevelést kapott gyermek felé, és megdicsértem:

— Nagyon szépen köszöntél! — amit nyomban megköszönt.

Késő délután már az angyalföldi Váci út végében lévő hatalmas élelmiszer áruház felé tartottunk. A metrótól az odáig vezető legrövidebb gyalogjárót egyesek önös érdekből lekerítették maguknak, amivel a vásárlási szándékkal odatartók útját alaposan megnövelték. Egy idős ember igyekezett a boltba. A mellékutca jellegű úttesten nem a legszabályosabb helyen haladt át. A lassítás nélkül érkező jármű kormányát mereven tartó sofőr, előbb rádudált, majd ráordított a nyugdíjasra. Visszaemlékezve a délelőtti esetre, tudtam: a volán mögött nem az illemtudó kisfiú apukája ült.