Vidám napot / kézben tartott kormány...,

Fültanúként voltam jelen.

A „Szép Juhászné”-tól a Budaörsön lévő sportáruházig a piros turistajelzésen indultunk el a párommal: adjuk meg a módját a vásárlásnak. Mentünk, mentünk, mendegéltünk. A hátizsákos turistákon kívül kerekezők is nyűtték az ösvényt. Az egyik balkanyar szegletében egy tíz év forma kisfiú fogta a kerékpár kormányát: várta a haverjait. Alig, hogy melléje értünk, ránk köszönt: — Kezét csókolom! — Jó napot kívánok!

Én ilyen tisztelet tudó köszönést nem hallottam egy kisgyermek szájából eddig még. Úgy éreztem, valamiképpen ezt a tudtára kell adnom. Néhány méter távolságból visszafordultam a szülői nevelést kapott illem tudó gyermek felé, és megdicsértem ekként: — Nagyon szépen köszöntél! — amit azonnal megköszönt!

Késő délután a Váci út végében lévő hatalmas élelmiszer áruház felé tartottunk. A metrótól az odáig elvezető legrövidebb gyalogjárót egyesek önös érdekből elkerítették maguknak, amivel a vásárlási szándékkal oda tartók útját alaposan megnövelték. Egy idős ember igyekezett a boltba. Az egyik úttesten nem a legszabályosabb helyen haladt át. A lassítás nélkül érkező jármű kormányát mereven tartó vezetője rádudált majd ráordított a nyugdíjas korú emberre. Visszaemlékezve a délelőtti esetre, magabiztosan tudhattam: a volán mögött nem az illemtudó kisfiú apukája ültt.