Vidám napot / kettétört karrier...,

Banánhéj.

Második munkahelyemre akkor érkeztem meg, amikor megtörtént a műszaki átadás. A lakótelep egyik újonnan nyíló élelmiszer áruházáról van szó. Az első heteket a nagyfőnökkel együtt töltöttük el. Később egyre több kolléga csatlakozott hozzánk, és idővel elérkezett a megnyitás ünnepélyes pillanata.

A boltvezető egy ötvenes éveinek elején járó férfi. Szája széle kissé elferdülve, valamilyen idegprobléma miatt. A cégnél régi motorosnak számított, igaz, mint helyettes tette a dolgát addig. Éveinek számát tekintve szakmailag felkészültnek kellett lennie.

Egyszer úgy hozta a sors, hogy ő vette át a Ceglédi Fűszért rolly kocsis szállítmányát. Mindegyik számlára bélyeget adott. Másnap ismét beállított a ceglédi fűszért IFA típusú teherautója — ekkor én is jelen voltam. A főnök arca zavarttá vált a szállítók láttán. — Tegnap minden árut átvettem — mondta határozottan, de ők erősködtek, hogy előzőnap néhány rolly kocsi nem fért fel, azt hozták most. Eközben az összes helyettes összefutott az iroda környékén, más-más okból adódóan. A főnök feje ekkor már vérvörösen izzott. Az egyik szállító elismerően hozzátette még, hogy mennyire megbízott bennük a főnök. Tény, hogy a boltvezető előző nap meglehetősen figyelmetlenül végezte az áruátvételt. Hamarosan elmentek a szállítók.

A nagyfőnök beviharzott az irodába, és egész nap nem láttuk. Ettől a naptól kezdve italra adta a fejét. Tette magában, tette a helyettessel, tette a segédmunkással. Emberileg teljesen összeomlott. Minden egyes bent töltött napja egy újabb szegecs volt a koporsójába. Hamarosan gondok akadtak a látásommal,és ide többé nem tértem vissza dolgozni.

A céges szájhagyomány útján terjedő híradóból tudom, hogy gyakran részegre leitta magát. Az egyik ilyen alkalommal kiment az eladótérbe, és az első helyettessel el kezdett ordítani: aközben a kivehető műfogsora kirepült a szájából, és a földön landolt. A zsúfolt eladótérben mindenki megrökönyödött rajta. Zsebre vágta a protézist, és visszament az irodájába. Ezek után az első helyettes megfenyegette őt a felmondásával.

Elérkezett az idő a nyugdíjba vonulásra. Átadó leltárra került sor. A nagy főnök az ég egy adta világon semmit nem tett ezalatt, a végén pedig úgy ment ki a boltból, hogy nem köszönt el senkitől sem.