Kétarcú jelen — cserepes virág

A 65-ös járattal Santana települést céloztuk meg. A 40 kilométer legyintésre méltó távolság lenne máshol, de itt Madeirán, nem. 110 perc kell hozzá. A déli és az északi part között hegy, és hegy. Aki részt vesz egy ilyen utazáson, amelynek retúrjegy ára 9,40 euró, az elmondhatja magáról, hogy domborzatilag valamennyire megismerte a szigetet. A két végállomás között két dologra ne számítson senki se: egyenes útra, és sík terepre. Funchal legmagasabb pontja alulról súrolja a 600 métert. Először a ködbe gurultunk bele, majd az esőbe. A tájat eleinte lombos erdő uralta sárga virágú növényzettel, tűlevelű váltotta. Kezében GPS-sel leszállásra készülődött egy fiatal lány. A semmi közepén megállt a járat. Figyelmességből az úti cél felől érdeklődött a sofőr. Hamarosan kiderült, a következő megálló lesz a keresett levada kiindulópontja. Elgondolkodtatott az eset. A GPS-ben és önmaga csalhatatlanságában annyira megbízott az alig nagykorú hölgy, hogy a legkézenfekvőbb személytől nem kért megerősítő visszajelzést. Neki talán már a valóság volt a művilág és fordítva. Két tucat házból álló települések az épített látkép. A teraszos földművelés burgonyát és újhagymát gyümölcsözött. Ma ez már kevés lehet a boldogsághoz. Talán éppen erről árulkodtak a frissen elhagyott vagy már düledező házak. Az út vitathatatlan derűjét az öntudatra ébredő busz humora szolgáltatta, ugyanis útközben kétszer is megszólalt magától (hangosan felnevetett a sofőr).

Egyvalamiért utaztunk Santanába, mégpedig a buja természeti környezetben több méter magasból aláömlő vízesés élményért. Külföldi oldalakról annyit sikerült előzetesen kideríteni róla a feleségemnek, hogy a település központjától két kilométerre található. A róla készített fotók mágnesként vonzották Katit. Jó irányba indultunk el. Már túl jártunk az iskolán, amikor megzavart minket a zsákutcának tűnő környezet. Hamarosan kiderült, tovább előre. Erdőben nyomultunk. Brekegéstől hangos patak mellett lépkedtünk: nádas, citromfa és burjánzó vegetáció. A magányos porta zárt fala mögül mekegés és kukorékolás hallatszott. Jó helyen járunk — gondoltuk. A közeli műúton kezében GPS-sel egy hölgy érkezett. Információját alapul véve haladtunk tovább. A közeli körforgalomnál két helyi ember közmunkát végzett. A hölgy elkísért minket a vízesés közelébe, majd kezével irányt mutatott. Dzsumbujon keresztül csörtettünk, mígnem előrement Kati. Hamarosan fancsali képpel tért vissza: a vízesés, tehát a zubogó magassága, a métert sem éri el. A neten lévő fotó, és a hozzátartozó szöveges információ, sima félrevezetés volt. Próbálkoztunk másik irányba is, annak is más lett az eredménye. A településre jellemző nádfedeles házak, és egy reményt keltő levada, mely levezetett a patak mellé, de a végén sűrű növényzetbe torkolt. Amiért jöttünk, nem lett meg, de sebaj, örüljünk annak, amire rátaláltunk. A település földszintes házakból álló világvége porfészek. Kupola nélküli temploma újdonságszámba ment. Egyik üzletében sportdíjnak serlegeket árultak. Ennyi és nem több.