: KERÉK MEGDICSŐÜLÉSE — közelmúlt (2023.)
Régóta terveztem a szentendrei HÉV külső végállomásának közelében lévő Tömegközlekedési múzeum felkeresését. Örömmel mustráltam végig az 1000-es pályaszámú villamos motorkocsit, mely gyermekkoromat idézte meg. Ennek kapcsán készítettem egy a főváros tömegközlekedéséről szóló visszaemlékezést. Legvégül egy mosolyt fakasztó történet következik.
Anno:
Pesten és Budán az első omnibuszok 1832-ben kötött pályán indultak el. Menetrend szerint közlekedtek. Megállóik nem voltak, le kellett inteni. Nyolc-tizennégy utas szállítására voltak alkalmasak. Később megjelentek az emeletes változatok. Az utolsó járat 1929. november 5-én a Villányi úton gördült végig.
Pesten az első lóvasúti vonalon, a menetrendszerű közlekedés 1866. augusztus 1-én indult el. Belső végállomása a Kálvin tér volt, és ki hinné, a külső végállomás épülete még ma is látogatható Angyalföldön, a hármas metró Városkapu megállója közelében. A menetidő harmincöt perc volt. A villamosok térnyerése miatt, 1889-ben a margitszigeti járat kivételével, felszámolták.
1887. augusztus 7-én indult el Budapest-Közvágóhíd és Soroksár között az első gőzvontatású budapesti helyiérdekű vasút, mely később kiépült Ráckevéig.
1887. november 28-án megnyílt az első villamos vonal (1000 mm-s), a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Egy évre rá a Baross utcában már 1435 mm-s nyomtávon közlekedtek a villanyosok. 1896-ban a Lehel tértől a városhatáron túl lévő Újpestig indult járat. 1922 után megkezdődött a járműpark megújítása. 1942-től ideiglenesen sínautóbuszok is közlekedtek.
A honfoglalás ezeréves ünnepsége alkalmából megnyílt, az európai kontinensen elsőként, a földalatti vasút. Több mint hetven évet kellett várni a metró megjelenésére.
1915. március 1-én, kísérleti jelleggel, a mai Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út között, az Andrássy úton indult el a buszközlekedés. A két jármű egyike emeletes volt. A kétezer-nyolcszáz méteres távolságot nyolc-tíz perc alatt tették meg. A menetjegy ára tizennégy fillérbe került. A világháború következtében, 1917-ben, üzemeltetési nehézségek miatt, megszűntették a gazdaságos járatot. Az újraindításhoz 1921. szeptember 24-ig kellett várni. Öt darab elektromos busszal megindult az 1-es járat. Ezután kelt útjára, például a húszas járat a Keleti pályaudvartól a Váci úton lévő Hajógyárig (Gyöngyösi utca).
1970-ben indult el az első troli, a járatok száma a vonal átadásának évéről tanúskodik.
Ma már kevesen tudják, hogy Európa kontinentális országai között Magyarországon szűnt meg utoljára 1941. július 6-án a szigetországokra jellemző baloldali közlekedés.
Személyes anno:
Tömegközlekedési eszközökkel való első emlékeim ovis koromból származnak (1962-65.), mégpedig a Lenin körút és a Rákóczi út révén. A körúton a zárt belső terű UV villamosok száguldoztak. Kuriózumként hétköznap hajnalban a Blaha Lujza tértől a Megyeri csárdáig átszállás nélkül lehetett utazni az egyetlen egy 3a villamossal (körülbelül öt óra tíz perckor indult), mely a Marx téren rákanyarodott a Váci útra. Ez a járat a belvárosban lakó, de az Angyalföldön, vagy Újpesten dolgozó emberek munkába járását könnyítette meg.
Trolibuszok tekintetében, a duci pótkocsit maga után vontató hetvenötös kereklámpás troli idéződik fel bennem. A buszok közül pedig az a harminckettes vonalán közlekedő téglatest alakú szóló Ikarusz, melynek vezetőfülkéje a jármű egész szélességét betöltötte, az utastértől elhúzható üvegfal választotta el. Az utastérben a vezetőfülkének háttal, egy a busz teljes szélességét elfoglaló ülés sor húzódott.
További érdekességnek számított a Rákóczi úton csilingelő úrias villamos, a tizenötös vonalán száguldozó „stuka”, a harminchármas vonalán zörgő matuzsálem korú villanyos, a hármas járat „bálna” pótkocsija, és az ötvenötös tuja 4-5000-es számozású letekerhető ablakú pótjai. Ezeket a négyjegyű számokat gond nélkül leolvastam ovisként, hogy utána elsősként meggyűljön a bajom a számokkal.
Ne feledkezzünk meg azokról a rémhírterjesztő kalauzokról se, akik időnként felajánlották a gyerekeknek, hogy a kezük ügyében lévő jegylyukasztóval szívesen kilyukasztják a fülüket.
A régi időkről, például a Váci út jobb oldali járdája mellett lefektetett, már használaton kívül lévő villamos sínek árulkodtak, melyet az 1960-as évek közepén felszedtek. Az új idők szeléről pedig a főútvonal közepén 1952. óta üzemelő pályák tanúskodtak.
Volt szerencsém a hármas metró vonalán próbaúton közlekedő Ganz-Hunslet szerelvényt homokzsákokkal megpakolva látni, és a nyolcvannégyes busz vonalán ideiglenesen közlekedő Ikarusz emeletes buszával utazni.
Ilyesmi nem történhetne meg manapság — az 1970-es évtized
második felében történt.
A Kádár utcából
startoló ötvenötös villamos utolsó kocsijába felszálltam. A fekete-sárga színű
lécekből összeütött széken menetiránynak háttal foglaltam helyet. Első megálló,
közvetlenül a Váci útra való balra kikanyarodás előtt volt. A második az
Élmunkás hídnál (Ferdinánd híd). Nem sokkal utána elvált a Váci úton és a Lehel
utcán közlekedő villamosok útvonala. Az Élmunkás téren lévő templom jobb oldala
mellett elhúzott a rákospalotai végállomás felé tartó járat, utána balra
kanyarodva, a lengyel piacozók rendőrök elöli alkalmi
menedékhelyévé vált templom háta mögé került, hogy egy éles jobb kanyar után
megérkezzen a kétszer kétsávos bazaltköves Váci útra.
Mivel menetiránynak
háttal ültem, kíváncsian figyeltem a pótkocsi nyitott hátsó peronján
tartózkodó, egy helyben állva dülöngélve utazó piás
férfit. Tapasztalatból tudtam, ahogy a motorkocsi a templom után a
hajtűkanyarban élesen rákanyarodik a főútvonalra, mindegyik villamosvezető
teljes sebességre kapcsol, aminek következtében, az egyenes szakaszra megérkező
utolsó kocsi legvége nagyot fog rántani. Amit sejtettem, beigazolódott. A
részeg koma óvatlan volt, és a nagyot dobó pót, őt egy előre fejes látványelem
kíséretében kirepítette a főútvonal közepére. Nagy ívű repülése után hason
fekve találta magát. Szerencséjére nem érkezett autó. A közeli megállóba még be
sem érkezhetett a villamos, amikor az alkalmi légi bevetésen részt vett pilóta
feltápászkodott és imbolyogva, a Lehel piac felé vette az irányt. Ott ihatott,
egy pohárkával az egészségére , egy másikkal meg a
szerencséjére.