Vidám napot / képembe ordított torkaszakadtából...,

Mégis, egy életre szólóan hálás vagyok érte!

Hihetnénk, egy ilyen nagyvonalú gesztust, a kárvallott csak egy hozzá közelálló személyért tesz meg. Az igaz, hogy a képembe ordító alak alig két méterre áll ttőlem, de, hogy máskülönben mennyire állt közel hozzám, az más tészta. A jól öltözött és karban tartott hölgy Indiából származott. Ő már itt született: apja és fiú testvérével éltek együtt. Napjaik egyforma szintelenséggel teltek el. Hideg, zöld színű szeme  sokmindent elárult a középkorú hajadonról. Öltözéke az utolsó divat szerint való, kifogástalan modell — a vele találkozó lányok és asszonyok kicsit irigyelhették is őt érte.

Vacsora idején látogattam el hozzá. Orra előtt egy grillcsirke illatozott — én nem voltam éhes. Egyfolytában morgott — talán, egy hangyányit háklis lehetett a kicsikém — de ez engem nem idegenített el tőle. Kimondottan kedvemre volt nagysága. Ő nem hederített rám , én viszont teljesen oda voltam érte. Teltek-múltak a percek, mindketten felajzva vártuk a fejleményeket. De nem kerültünk egymáshoz közelebb. Én álltam, ő megérkezésem óta továbbra is hason feküdt. Nem hívott oda maga mellé. Éreztem, patt helyzet alakult ki kettőnk között: kissé megbiccentettem a fejem.

Erre fel, a házigazda orra előtt lévő grillcsirke lassan elkezdett távolodni tőle. A benne lévő türelmetlenség átcsapott bősz méltatlankodásba. Egy tizedmásodperc alatt talpra ugrott, és torkaszakadtából a képembe ordított.

Életem egyik legvarázslatosabb pillanatát éltem át ekkor — lábujjamtól a fejem búbjáig bizseregtem a rajtam megjelenő libabőrtől! A lehető legőszintébb hangján szólalt meg — az ilyet mindenkiben nagyon becsülöm. Az eset különlegessége is magáért beszél: hazájában őt a saját környezetében ennyire közelről ilyenképp aligha szerettem volna hallani. Eközben — a jogos, velőtrázó felháborodás miatt — a grillcsirke mozdulatlanná dermedt. Lassacskán alábbhagyott a házigazda ingerültsége, visszaállt az alaphelyzet. Tisztelettel és baráti szeretettel néztem rá — és elköszöntem tőle. Kikapcsoltam a hangfelvevőt, és megköszöntem a nélkülözhetetlen közreműködést a bengáli tigrisek segítőkész gondozójának.