Vidám napot / kedves ügyfél...,

Ilyen világot élünk.

Mivel alig iszom alkoholt, és az étkezések alkalmával is mértéktartó mennyiségben nyelem le a falatokat, a gyomrom állapota kellemesnek mondható. Ennek ellenére, időnként elkap a hányinger. Okát kutatva nem kerestem fel a körzeti- vagy később a családi orvost, az évtizedek elteltével továbbra is saját magamat diagnosztizálom.

Fiatal pályakezdőként a kiskereskedelemben helyezkedtem el. Második munkahelyem egy lakótelepi ÁBC-áruház volt. Folyton-folyvást azt tukmálták ránk kereskedőkre, hogy a kedves vevő így meg úgy. Én viszont csak azután kedveltem meg az élelmiszerkereskedelmet, mint munkahelyet, miután eldöntöttem magamban: nincs kedves vevő, emberek vannak, akik bejönnek vásárolni. Ha bunkó, menjen a fenébe — nem kell a forintja sem — ha pedig kedves vagy mondjuk alapfokon normális, akkor emberarcú kereskedőként fordulok hozzá. Erről három évtized elteltével is ugyanígy gondolkodom.

A következő történet a jelen kor terméke. Ismerősöm év elején befizette a telken lévő házikóra az éves biztosítás teljes összegét annak ellenére, hogy eladásra meghirdette. Biztos, ami biztos — gondolhatta a lelkiismeretes ügyfél. Szerencséjére, szinte pillanatokon belül vevőre talált az ingatlan. Túl volt már az ügyvédi procedúrán is, amikor elindult a biztosító társasághoz, hogy felmondja az időközben szükségtelenné vált szerződést. Az ügyintéző csendesen tette a dolgát. A procedúra végén megkérdezte az Ismerősöm, hogy visszakapja-e részarányosan a befizetett összeget? A hivatali dolgozó csupán ennyit felelt rá: — Ha kéri, igen — a kedves ügyfél pedig a saját érdekét képviselve, kérte.