Kávészünet art

A visszafogott eleganciájú, folyamatosan pörgő kávéházban mindig a vendég volt az első: változatos ízvilágú feketék, legendásan finom sütemények. Nemcsak munkahelyi kollégák tértek be ide, de népszerű volt a családok körében is.

Az üzletbe belépett egy fiatal nő. Reménykedve körbenézett a telt házas kávézóban. Fordult volna sarkon, de az egyik asztal mellől felálltak. Diszkréten indult az idős házaspár felé.

– Jöjjön csak bátran, kedvesem – szólította meg a távozófélben lévő hölgy.

Nem bírta szó nélkül megállni az éles szemű férje sem:

– Nagyon jól áll magának a kockás mintásra festett haj!

Elnevette magát a fiatal nő:

– Az ön fején is telitalálat a csősál!

Mivel volt némi ideje az irodaházi meeting kezdetéig, kávéja mellé a legújabb bestsellert fogyasztotta. Míg az egyik történeten felnevetett, a másik elgondolkodtatta. Fejéből a kávézó zsongását végleg kisöpörte a betűfaló újrapapír. Belefeledkezve olvasta a sorokat, mígnem mobiljának felbúgó ébresztője visszakényszerítette a jelenbe. A megkezdett történetből hátralévő fél oldalnyi szöveget gyorsan elolvasta, majd összecsukta a kötetet. A maradék feketéjét kihörpintette, és a számla összegét a csésze alá tette.

A kávézó mosogatójában egyre gyűltek a tányérok, csészék, villák és kiskanalak. Újabbak érkeztek:

– Nagyon érdekes tárgyra figyeltem fel az asztalra letett könyv címlapfotóján – szólalt meg az egyik frissen érkezett kávéscsésze.

– Végre valamilyen üdítő téma az egész napos robot sodrában – jegyezte meg a kiskanál.

– Mit láttál rajta? – tudakolta a sütis tányér.

– Doboz alakú volt. A hátoldalán egy kallantyú, a doboz tetején valamilyen nyílásféle lehetett. Aljában egy fogantyús fióknak volt helye, amely ki volt húzva, és a kar tetejének végére felakasztva lógott.

– Fogalmam nincs róla, hogy mi lehetett – esetleg tudja valamelyikőtök?

– Én ilyen újdonsággal nem találkoztam még – mondta a süteményes villa.

– Szerintem ez nem korunk találmánya, inkább a régmúlt emléke lehet – mondott ellent a tejes csupor.

A kupac aljából alig hallhatóan megszólalt a teás csésze:

– Egyszer hallottam felőle. Egy dédi mesélte, hogy gyermekkorában ilyen tekerős nyavalyával darálták a szemes kávét. Felül beleszórták a szemeket, fél napon át körbetekerték a kart, és a kávéőrlemény összegyűlt a fiókban.

– Te szentséges jó ég! – nevette el magát a kiskanál.

– Ha a fióknak a fiókrekeszben volt a helye, akkor mit kereshetett a fogantyúra akasztva? – firtatta a témaindító kávéscsésze.

A válaszra nem maradt idő, mert a mosogató csapjából ömleni kezdett a víz, és egy szorgos kéz percek alatt tisztára mosta a használt készletet. A többiekkel együtt a kávéscsésze is visszakerült a pultos kisasszony háta mögött lévő polcra. Nem maradt sok ideje eltöprengenie a megoldáson:

– A hölgynek a kávéja, a kisasszonynak a kapucsínója és az úrnak szintén egy kávé – sorolta a pincérnő.

Heti vendégkörnek számított a háromtagú család, de első ízben fogyaszthatott kapucsínót a kislány. Amíg táskájában papírzsebkendőt keresett az édesanya, addig kislányára kacsintott az apuka, és kezébe vette a kávéját. A csínyre mindig kapható kiskamasz a kapucsínója után nyúlt, de mielőtt megfoghatta volna a csésze fülét, minden előzmény nélkül felborult – és az összes fekete kifolyt a tányérra meg a terítőre. Ekkor nézett fel az édesanya:

– Mit csináltál! – halkan, de szavát megnyomva.

– Saját magától dőlt fel a kávéscsésze – felelte meglepett arccal a férje.

– Na, hagyjuk ezt a szöveget! Elegem van az örökös leányvédő karitatív szolgálatból – és belekortyolt a kávéjába.

Az egyik közeli asztalnál szolgált fel a pincérnő, és amikor végzett, odahívta magához a férfi.

– Mielőtt a kislányom megfoghatta volna a csésze fülét – bár tudom, alig hihető –, saját magától feldőlt – és kért egy másikat.

– Máris hozom a kapucsínót, és természetesen, mivel nem az önök hibájából következett be a sajnálatos baleset, nem kell fizetni érte. Lecserélem az asztalterítőt is – és elment.

A közelben ülők arca mosolyba szaladt; ezt látta az asszony is, nyelt egyet, és elengedte a témát.

Újabb megtisztulásra váró szállítmány érkezett a mosogatóba:

– Köztetek van az a kávéscsésze, akiről több vendég is elképedve beszél? – kérdezték egyszerre a régóta várakozók.

– Én voltam!

– Valóban kiborultál, vagy csak a kislány balhéját kente rád az apuka? – kérdezték többen is.

– Direkt tettem. Rémesen unom, hogy minden nap reggeltől estéig tartóan kihasználnak minket. Nem vagyok hajlandó kicsorbíttatni a lelkemet értük.

– Honnan vetted a bátorságot? – kérdezték egyszerre többen is.

– A felszolgáló távozása után az apuka már nyúlt is a kávéjáért, és ugyanazt tette volna a lánya is. Ekkor bevillant, hogy a táskájában keresgélő édesanya csészéje pihenhet. Ebben a szituációban ismertem fel a lehetetlen helyzetünket. Egész nap robotolunk a semmiért.

Nagy hangzavar kerekedett a mosogatóban. Egyesek pártját fogták a magától felboruló csészének, mások óvatosabban fogalmaztak. Akár egységes vélemény is kialakulhatott volna közöttük, de a csapból vízsugár tört elő, és egy rendteremtő kéz nyúlt utánuk.

– Már hoztam is a három franciakrémest a hölgyeknek, és hozzá itt a fahéjas kávéjuk – sorolta a felszolgáló.

A közelgő közös nyaralásról beszélgettek a barátnők, közben eszegették a sütit.

– Melyik gurulósba fogtok pakolni?

– Én a nagyobba – mire a másik is ráerősített.

– Elsőnek a lábúszót fogom beletenni.

– Jó, hogy mondod.

– Ez a sütis villa beleállt a kézfejembe! – kiáltott fel rémülten, és mutatta vérző kezét a harmadik.

– Hogyan történt? – kérdezték döbbenten. Ekkor már az asztal közeléből figyelt a pincérnő.

– A krémesből akartam felvenni vele egy darabot. Helyette tökig beleállt a kezembe – hihetetlen, de így történt.

A pincérnő az enyhén vérző kézfejre pislantott, és odalépett a hölgyek asztalához:

– Ha elfogadja tőlem, szívesen odaadom a nálam lévő fertőtlenítő kendőt – mondta, majd átnyújtotta.

A felfoghatatlan eset nemcsak a vendégek körében lett téma, hanem az alkalmazottak között is. Utóbbiak abban maradtak egymás közt, hogy erről a főnöknek is tudnia kell:

– Ilyen elképzelhetetlen abszurdumok eddig nem fordultak elő nálunk – válaszolta a tényállításra a vezető. Kétkedő arccal ránézett a baljós hírrel beállító pincérnőre, aki állta a tekintetét.

– Mindenesetre köszönöm! – mondta, mire az alkalmazott ment a dolgára.

Az üzletvezető megcsóválta a fejét. Ennél nagyobb marhaságot el sem tudnék képzelni, de azt sem, hogy ugratna a legmegbízhatóbb emberem. Nagy sokára mégiscsak kiment az üzletbe. Az egyik asztalnál helyet foglalt. Nem kellett sokáig várakoznia a bizonyosságra. Döbbenetében képtelen volt megmozdulni a látottak miatt: a tejescsupor tartalma megmagyarázhatatlan módon ráloccsant egy joviális férfi ruhájára. Az egyik cukortartó minden előzmény nélkül szaltót ugrott az asztalon. Egy kiskanál pedig a csészéből az összes feketét kikavarta a terítőre. Pánik tört ki a vendégek körében. Kiürült a kávézó. Ekkor a főnök magához intette az egyik halottsápadt arcú pincért, és hideg vizes borogatást kért a homlokára.

A kockás mintára festett hajú lány automatikusan beállt a kávézó előtt kígyózó sor végére. Tegnap szűkre szabottan volt ideje, ma jobban ráér. Nemcsak a tegnapi napja alakult megelégedésére, hanem az éjszakája is. Türelmes magabiztosság töltötte el. A népszerű könyvre gondolt, amelybe ma jócskán bele fog lapozni. Haladt a sor. A bejárat előtti ablakon belesett a kávézóba: – Nicsak-nicsak, hát ez meg micsoda?Az asztalok mindegyike négy személyre megterítve, de odabent egy fia lélek se. Moderna kiállításhoz szokott szeme elkerekedett a látványvilágtól: amíg az egyik csésze az oldalára dőlve henyélt, addig a másik a fülén egyensúlyozva brillírozott. A sütis villák némelyike egymással diskurált, a többiek a villájukkal összeakaszkodva birkóztak. Az asztalok közepén egy-egy vizeskancsónyi kávé, amelyben csészék és tejkiöntő csuprok ringatóztak. A zárva lévő bejárati ajtóra kifüggesztett táblán ez volt olvasható: Kávészünet art.