Kávéra kért — fanatizmus

Kissé irigyelve figyeltük a sevillai hétköznapok emberarcú világát. A Mercadona élelmiszer-áruházban a pénztáros az idős vásárlóknak öntevékenyen segített a kifizetett áru elpakolásában. A pénztárnál egy-egy sorban csupán néhányan várakoztak. Csúcsforgalomban az összes kassza üzemelt. A bolti dolgozók kizsákmányolása errefelé ismeretlen fogalom. Kimondottan ízletes a frissen facsart literes fanta. Az üzletbe betérő hajléktalanokat a biztonsági őr határozottan kiküldte. A mozgójárdán le és felmenet a bevásárlókocsi automatikusan befékezi magát. Az élelmiszerárak gyakran jóval alacsonyabbak, mint a hazaiak. Odabent, és az utcán is, csupa jól öltözött helyi nyugdíjassal találkoztunk. Kedélyesen beszélgettek egymással, oldva az esetleges magányosság nyomasztó terhét. Az élelmiszerüzlet bejáratánál kezükben eldobható műanyagpoharat tartó munkaképes fiatalok tarháltak, a helyiek olykor adakoztak. A belvárosban többször is megfigyelhettük, ahogy kartondobozokból éjszakára megágyaznak maguknak a nincstelenek, és még körbe is kerítik. Feltűnt, hogy milyen sok idős és fiatal nő sörözik a kocsmákban. Mindig tisztában lehettünk vele, hogy melyik italmérés számít a környékbeliek törzshelyének, mert nemtől és életkortól függetlenül, még az utcán is tucatszám fogyasztottak a kedélyesen beszélgető vendégek. Népszerű hely a cukrászda, és egyes kávézók is — esetükben a hazai fogyasztókra gondoltam. A belváros utcáin kora délelőttől késő estig tart a népvándorlás. A turisták zöme nyugdíjas, franciák, angolok, németek és japánok voltak felismerhetők leginkább.

A Katedrális közelében lévő Turistainformációban beszereztük a papíralapú térképet. Aközben, a nagy hangzavar ellenére, éber volt a fülem. A helyiségből kijőve irányt mutattam a feleségemnek, és már indultunk is a központi téren flamenco-táncbemutatót tartó negyvenes hölgy felé: földig érő, piros színű csipkés uszályos ruhát viselt. Kopogó cipőben járta a táncot — népes publikum figyelte, majd tapsolta. Mi viszont nem így tettünk a következő esetet követően. A zsidónegyedből való kikeveredés érdekében korunkbeli férfihez fordultunk segítségért. Együtt keltünk útra. A beinduló beszélgetésből kiderült, ő is sportos figura, mert megjárta a Caminót — az ötvenkilós férfi igencsak fürgén szedte a lábát. Jól öltözött, kulturált arcú alak volt. Miután révbe értünk, a segítségért kávéra két eurót kért — elképedtünk. Itt említem meg a maléi esetet. A turistatérképen rossz helyen tüntették fel az egyik kikötőt, így arra nem találhattunk rá. Helyi fiatalemberhez fordultunk segítségért. A lényeg az, hogy beültetett minket az autójába, indított, és a szállásunk közelében lévő célnál lefékezett. A terminálban két menetjegyet vett nekünk, valamint csokit és papír zsebkendőt, a végén még két félliteres palackozott ásványvizet is kaptunk tőle ajándékba. A mediterrán országokban az épületek legfelső szintjén, ha lehetséges, tetőteraszt alakítanak ki. Ez a szállásunk esetében visszaigazolódott. Jó-jó, hogy vannak ilyenek, de személyesen nem szeretném megélni a nyári 45-50 Celsius fokot, sem Sevillában sem sehol máshol. Egy városnézőút sosem lehet tökéletes. Aki többet szeretne látni a leírtaknál, üljön fel az 1-es villamosra — a belvárosi szakaszon akkumulátorból veszi az áramot — vagy keressen C-jelzésű körjáratú buszokat. Érdemes átruccannia a folyó túloldalára is, mert az nem turistás, hanem nagyon helyi.