: KATONAVISELT GYEREK — jelen és múlt (1968.)

Ki ne hallott volna az Afrikában harci feladatokra kiképzett gyermekekből álló reguláris csapatokról. Ez egy újabb példa, hogy mennyire félresikerült a jó isten általi teremtés — Ezt szándékoltan olyan naturálisan érzékeltettem, amilyen mértékben az arra fogékony emberek szemét felnyitják isten házában. A géppuskával gyilkoló gyerekek akkor sem járnak jobban, ha a katonáskodást élve megússzák. Lelki nyomorékként fognak az elmúlásig tovább tengődni, vagy felnőttként gyerekeket fognak elrabolni a szüleiktől, hogy saját maguk sorsára juttassák. Akik hozzám hasonlóképpen szocializálódtak, szinte képtelenek elhinni, hogy ilyen létezhet a valóságban.

Ám, én is katonaviselt gyerek voltam egykor. Az alsós tanító néni az előadásra szánt darabban — János vitéz — nekem az egyik katona szerepét osztotta ki. Kard került az oldalamra, lábamra csizma, de a ruházatom ellen sem lehetett kifogás: a Jelmezkölcsönző vállalat raktárából lettem felmálházva. Elérkezett a színpadra vonulás ideje. Az angyalföldi gyár kultúrtermében minden szék foglalt volt. Teltházas produkcióról van szó. Délceg katonaként strázsáltam a színpad szélében, és amikor rám került a sor, mondtam amit kellett, és tettem amit kellett — ahogyan ez elvárható a katonától. Negyedóra elteltével osztálytársaimmal mélyen meghajoltunk a recsegő-ropogó deszkákon.

Szüleimmel sietve tartottunk hazafelé. Oka, hogy ezen a napon került adásba a tévében, a Tüskevár c. sorozat ama epizódja, melyben a nádasban dúl a vihar — ezt nagyon szerettem volna megnézni.