27. KAMU — hamu (1985.)

Egyszer én is belefutottam abba a női cselvetésbe, melytől jogosan kapnak hideglelést a férfiak. Nem volt kedvemre a lány, de jobb híján kitartottam mellette. Igen ám, de egyre fancsalibb pofával mentem el a randikra. Éreztem, ennek előbb-utóbb véget kell vetni. Megtörtént, mire a lány nagyot nézett.

Hónap múlva levelezőlapot halásztam ki a postaládából. Fontos ok miatt találkozót kért tőlem. Elmentem. Nem teketóriázott sokáig:

— Terhes vagyok tőled — bökte ki.

Se köpni, se nyelni, nem bírtam.

— A kapcsolatnak akkor is vége van a részemről — kiszáradt torokkal, és faképnél hagytam.

A fejem olyan volt, mint egy megveszekedett méhkas. Mivel én jóhiszemű ember voltam — és vagyok még manapság is — elhittem, amit mondott. Viszont tudtam, ő nekem nem kell, gyerekestől sem. Ez persze nem azt jelentette, hogy ne szerettem volna gyereket. Úgy őrlődtem, mint malomkő alatt a gabonaszemek. Kezdtem két lábon járó szellemmé válni.

A postaládában ismét egy levelezőlapot találtam. Újabb találkozóra lettem hivatalos, melyre elmentem. Sörözőbe ültünk be. Fapofával vártam a fejleményeket.

— Elment a terhesség — jelentette be szenvtelen hangon.

Nem válaszoltam rá semmit sem. Felálltunk az asztal mellől, kimentünk az utcára, és elbúcsúztunk egymástól.