Vidám napot / kalóriamentes áthallás...,

Nincsenek véletlenek.

Jó előre tudni lehetett családon belül, hogy a párom lányától színházjegyet kap születésnapjára. Összesen négyen lettünk hivatalosak erre a jeles alkalomra. Mivel jellemzően egy húron pendülünk párom lányával, négyszemközt fülébe súgtam: az előadás után négyen beülünk valahová egyet harapni — fejbólintással akceptálta.

Elérkezett a jeles nap előestéje. Ágyba kívánkozott a testem, gondolkodás nélkül lefeküdtem. Nem forgolódtam sokat, álomba szenderültem. Egy vendéglőben, fehér abrosszal terített asztal mellett ültünk a párommal. Második fogást ehettünk előzetesen, de azon túl voltunk már: az asztalt üresen láttam magam előtt. Rémlett valahonnét, hogy felkarikázott sült vöröshagyma is gazdagította a vacsorát. Fizetésre került sor. A pincér közölte velem a végösszeget: százhúsz ezer forint. Teljesen elképedtem rajta. — Mi került ennyibe belőle? — kérdeztem hitetlenkedve. — A specialitásunk, a sült hagyma! Felháborodottan fortyogtam magamban, és azonnal döntöttem: — Én ezt nem fizetem ki, hívja ide a főnököt! — és azon mód felébredtem.

Másnap délelőtt párommal elmentünk túrázni. Napos tavaszi március, madárcsicsergéssel. Kora délután érkeztünk haza. Előző nap vásároltunk két fagyasztott pizzát: amíg megfürödtem, elkészült az ebédnek való. Míg én a „kutya” szobájában magamra húztam egy-két göncöt, azalatt párom egy tányéron a forró pizzákat hülni kitette a konyhaablakba. Igen ám, de a tányér lecsúszott a párkányról, és a földön landolt. Én ebből csak valamiféle csörömpölést hallottam, de remekül következtettem belőle: — Mi az, kiesett a pizzám? — kiáltottam ki a konyhába automatikusan. — Honnan tudod? — kérdezte vissza síri hangon a konyhamester. A baleset felemásan sikerült. Amíg a párom csípős pizzája menthetőnek bizonyult, addig az én sajtosom az enyészet áldozatává vált. Csendesen vettem tudomásul az előállt helyzetet.

Elérkezett az este. A „Jó emberek” c. darab hármunknak bejött: az én figyelmemet végig lekötötte a száz perces előadás. Nem siettünk ki a zsúfolt nézőtérről, kivártuk a tolongás végét. A lecsendesedett ruhatárban magunkra kaptuk a kabátokat. Ekkor előálltam a haditervvel. Csak az érintett fél lepődött meg rajta. Kisebb tiltakozás után győzedelmeskedett a rábeszélő túlerő. Átvágtunk a belvárosi vígalmi negyeden, és betértünk a kedvenc romkocsmámba. Tudtuk, hogy itt esténként még egy gyufaszálat sem lehet leejteni, de, hogy még egy felet sem? Az emeleten lévő konyha környékén egy megveszekedett üres helyet sem találtunk, ezért megfordultunk és vettük a sátorfánkat. Később szerencsére fizethettem valahol  egy négy fős vacsorát — és mivel nem száz húszezret kértek érte, hazaérve békésen végigaludtam az éjszaka hátralévő részét.