30. Juanita — Peru (2023)
Aki Peruban az inkák nyomában járva a dicső múltat keresi, könnyen csalódhat.
Aki nyitottan, befogadóan áll a múlt és a jelen szimbiózisához, gazdagodva
térhet haza. A múltat és a jelent fejben össze kell rakni. A fontosabb történelmi
helyek láncolatát követve, egymástól jelentősen eltérő térségekkel ismerkedünk
meg. Nem csak a dicsőséges és tanulságos inka évszázadokba feledkezhetünk bele,
hanem az ország őstörténetét, valamint jelenét is nagy vonalakban áttekintjük.
Az egyenlítőtől 1300 kilométerre délre, a
Csendes-óceán partján fekszik az ország fővárosa, Lima. A hideg
Humboldt-áramlás, és a kontinentális időjárás következtében, a levegő egész
éven át telített párával, de annyira nem, hogy csapadék formájában kicsapódjon.
Emiatt ritka a ragyogó napsütés. A 10 milliós főváros nyomornegyedek halmaza.
Szélében vakolatlan házak, csupasz ablakszemek. Hangtalanul kiált a szegénység.
Lassan változik az utcakép. Az óceánparti sáv egy része a belváros. Európai
színvonalú a látványvilág, de a jómódú férjek feleségei gyakran a slamposságban
versenyeznek egymással. A lakásokban a bejárónők ellenére is, olykor nagyobb a
bűz és a piszok, mintsem kellene. A tömegközlekedési buszok ajtajai csukhatók
vagy nem, de napszaktól függetlenül, heringként zsúfolódnak össze az utasok.
Külön sávban halad a metróbusz. A közúti forgalom nehezen ismerhető ki az
európai ember számára, ellenben, a rendezett káoszban csukott szemmel is
elboldogulnak a helyiek. Az évezredforduló táján a megvásárolt személygépkocsit
jogosítvány nélkül is átvehette, majd vezethette a tulajdonosa. Ez megszűnt azóta. Más különcséggel is bírnak a peruiak. Ha valami ellen
tiltakoznak, többnyire zenés tüntetésen fejezik ki ellenvéleményüket. A
Csendes-óceán partján hozták létre a Szerelemparkot. Funkcióját nappal és
éjszaka egyaránt betölti. A délelőtt zenére tornázó fiatalok közé perdült a
feleségem, hogy indíthassam a felvételt — meglepett vele. Látványos
virágágyások, mozaikcsempés képek. Az éjszakai lehetőségekről annyit, hogy a reménytelen
szerelemtől halálosan megsebzett szívű emberek itt is megtalálták, az utolsó
ugrásra alkalmasnak tartott helyet. Mások viszont könnyen túlélhetik önmagukat.
Az ország politikai élete viharos. A sorra megbuktatott elnökök, a jogerős
bírósági ítéletet követően, rendre a főváros közelében lévő börtönszigeten,
luxuskörülmények között folytathatják életüket. Alig akadhatott közöttük olyan,
aki ne ismerhette volna meg hosszútávon belülről. Érthetetlen, hogy elődjeik
esetéből nem voltak képesek tanulni. A náluk kevésbé befolyásosabb, és így
náluk kevésbé tehetős földi halandók, többnyire szörfözéssel tűnnek ki az
átlagból. A főtér itt is elegáns: bazilika, pálmafa, térkő, szökőkút.
Messzebbről rálátás nyílik, a közeli hegyeken színesre mázolt kalyibák rengetegére.
Ablakai mögül mélyen ülő sóvár szemek lesik a jólétet. Régen a szegényeket a
Ferences rendiek temették el. A rend temploma alatt lévő katakombában 20 ezer
koponyát őriznek, amely a palermóival együtt, a Föld 2 legnagyobb ilyen helye.
Térjünk vissza a túlvilág mezsgyéjéről. A zenés őrségváltásra várakoztunk a
főtéren, amikor az egyik biztonsági ember megkérdezte tőlem a nemzetiségemet.
Amikor megtudta, rám vigyorogva felelte: Cicciolina — Cuscoban bárt neveztek el
róla. Hiába, az élvezetek. Ritkán szoktam megemlékezni a gasztronómiáról. Peru
ínyencsége a sült tengerimalac. Tapasztalatom szerint íztelen, és gondolkodás
nélkül kihagyható. Viszont mindenkinek figyelmébe ajánlom az óriási szemű főtt
kukoricát. Az italok közül az alkoholtartalmú piszkoszauert (csak Lima egyik
vendéglőjében fogyasztottunk valóban kifogástalan minőségűt), és a kukoricából
erjesztéssel készített alkoholmentes csicsamorádát ajánlom jó szívvel. A
szállodák svédasztalos ételkínálata bőséges. Minősége jó. A vendéglők árfekvése
a hazaiakéhoz hasonló. Az országban palackozott vizet érdemes fogyasztani. A
fővárossal való ismerkedést megpróbálom stílszerűen zárni. Számtalan belvárosi
üzlet esetében igaz, hogy az eladótér és az utcafront között nincs kirakat,
fal. Záráskor a kereskedő lehúzza az üzlet teljes homlokzatát lezáró, magában
kis ajtót foglaló biztonsági rácsozatot. Ezennel én is lehúztam Lima jelenkori
redőnyét.
Mielőtt másfél órás repülést követően megérkeznénk a kedvencünkké vált perui
nagyvárosba, Arequipába, aközben ismerkedjünk meg az ország őstörténetével, és
a spanyol hódítás első tanulságos mozzanatával. A fővárostól Caral régészeti
terület 300 kilométerre északra található.
Hozzávetőlegesen 10 ezer éves kultúra nyomára találtak. Az egyik lapos piramis
egyedülálló módon, uralkodói sírt rejt magában. A fővárosban három 1800-1300
éves lapos agyagpiramis emlékeztet a limai parti kultúrára. Jellemzői: kerámia,
szőttes, kiégetett agyagtégla. A napot és az esőt istenként tisztelték az
őslakosok. Peru nyugati területe égi áldásban szegény, de az időnként
előforduló özönvíz mennyiségű csapadék — ellene régen az esőisten
kiengesztelésére gyermek, és lámaáldozatokat mutattak be — a legnagyobb
ellensége a régészeti leleteknek. Dél-Amerika Polinézia és Afrika felől is
benépesült. A 16. század elején a mai Lima területére ugyanazon a félszigeten
lépett partra Francisco Pizarro González spanyol konkvisztádor, mint ahol a
Párizsból Limába tartó járatunk landolt. Véres hódításával hozzájárult Peru
későbbi létrejöttéhez. Idő előtt kellett jobblétre szenderülnie az írástudatlan
disznópásztornak. Legjobb barátját és harcostársát, álnokul meggyilkoltatta.
Apjuk haláláért gyermekeik elégtételt vettek. Pizarro tudományosan hitelesített
koponyáját, a limai Szent János Katedrálisban lehet megtekinteni. Megtettük.
A természeti környezetnek,
és hozadékainak köszönheti létezését Arequipa, no meg a spanyoloknak.
Előbb a gleccserbe fagyott
inka lány, Juanita felkeresésére indultunk, Katival. A főtérről nyíló utcában
lévő múzeumban tilos a fotózás. Az inkák, és így a kecsuák is, a napistent
imádták. Évente legfeljebb 500 gyermekáldozatot mutathattak be istenük
kiengesztelésére. Erre csak nagy baj esetén kerülhetett sor: természeti
katasztrófa, járvány, éhínség. Peru területe 1,1 millió négyzetkilométer, amely
az inkák idejében 2 millió lehetett. Erről a hatalmas területről gyűjtötték
össze azokat a 4-14 éves lányokat és fiúkat, akiket fényes ünnepség keretében
összeadtak a főpapok. Ezt követően az ifjú házasokat egymástól elválasztva,
áldozati helyeikre kísérték. Élve, elkábítva, vagy megölve eltemették őket.
Sírjukba minden földi jó is került, nehogy nélkülözniük kelljen a hosszú égi
úton. 1995. szeptemberében Arequipa körzetében, az
Ampato vulkán közeléből került elő az első gyermekáldozat. A
— Kedves, Juanita! — ha nem
is juthattál el az égiekhez, de örök emléknek megmaradtál nekünk.
Nem kevésbé érdekes a
főtéren magasodó Szent Katalin Kolostor története. Ez már a keresztények bűne.
Élt a városban egy asszonyság, aki úgy gondolta, apácazárdát nyit és busásan
megél belőle. Jómódú özvegyeket, gazdag családok leányait fogadta a kolostor
falai közé. Aki ide egyszer betette a lábát, nem mehetett ki többé. Semmilyen
formában nem tarthatott kapcsolatot a külvilággal. Odabent vidám élet zajlott.
Szólt a zene, érkeztek a férfivendégek. Emiatt néhányszor az a bizonyos gólya
is megfordult a műintézmény falai között. 100 éven át üzemelt az örömtanya,
tehát volt, aki megörökölte. Híre eljutott egészen a Vatikánig, ahol
megszületett a megtisztulásra felszólító pápai dörgedelem. Meg lett az
eredménye. Napjainkban 2 tucat apáca lakhatja. A belépőjegyek árából tartják
fenn az épületegyüttest. A környezetbe belegondoltuk a múlt kaotikus
évszázadát, de a falak hallgattak, mint a sír.
Késő délután városi
terepszemlére indultunk. Hétköznap lévén, a sétálóutca tele helyi erővel,
turistával. Hömpölygött a tömeg. Az utca két oldalán változatos attrakciók
sora. Még a koldus is zenei produkcióval rukkol elő. A pantalló bolt zenés
reklámja is hatott. Táncosok hevítették az egyre hűlő levegőt. Itt nagyon
megéreztünk valamit Dél-Amerika sajátságos világából. Egyszeriben jó kedvünk
támadt — nem mintha savanyú képpel indultunk volna sétára.
Az Andok hegyláncain
keresztül Punóba tartunk, a perui folklór Titicaca-tó parti fővárosába. Az inka
legenda szerint, ez a tó a bölcsője az inkacsászárság két alapítójának, Manco
Cápacnak és Mama Ocllonak. Megérkezésünk után hajókirándulásra indulunk a
totoranádból készült Uros-szigetekre. Odáig
Kishajóval indulunk tovább
az inkamitológia hegyekkel körbevett bölcsőjéhez, amely
Az inkák meggyőződése
szerint, a "világ köldökébe", Cuscoba tartunk. A völgyön végigvezető
Összesen 13 inka uralkodott.
Ez a jelentős szám némileg ellentmond az uralkodói örökösödés vérfertőzésen
alapuló törvényének. Közöttük Pachacutec inka egymagában többet lendített a
birodalom szekerén, mint az összes többi együttvéve. Raqchi településen
tartózkodunk. Múltja ékesen bizonyítja az egykori ország szocializáltságát. Az
inka birodalom Mexikó területével megegyező nagyságú lehetett. Lakosainak
számát 10 millióra becsülik. Az országot 25-40 ezer kilométer kemény burkolatú
úthálózat szőtte be, mely lefedte a birodalom teljes területét. Jellemzően 6
kilométerenként futárváltó őrpontokat állítottak fel, így a továbbítandó hír
vagy a küldemény, naponta 200-240 kilométert is megtehetett. Így fordulhatott
elő kis előrelátással, hogy a kigondolt napon friss tengeri halat ehessen az
uralkodó. Az ókori római úthálózatnál is kiterjedtebb volt. Csak az arra
jogosult személyek használhatták. Fontos szerepet töltött be a hadsereg
életében. Karbantartásáról a helyieknek kellett gondoskodni. Törvényileg minden
Egyes korosztály feladatát megszabták. Az erejük teljében lévő lakosok a
közösség javára munkavégzéssel tartoztak. A lábukról leesett idősekről a
közösségnek kellett gondoskodnia. Az úthálózat mentén 2000
terménybeszolgáltatására, tárolására, elosztására alkalmas tározókat hoztak
létre. Minden egyes falu a betakarított terményének meghatározott részét
köteles volt a közösség javára, a településéhez legközelebb eső begyűjtőpontra
szállítani. Amennyiben valahol rossz volt a termés, vagy természeti csapás
sújtotta a területet, a terményelosztóhoz fordulhattak segítségért a
települések. Ilyenformán segítette ki a rendszer, az önhibájukon kívül bajba
jutott embereket. A központokat alaposan megtervezték, és megszervezték.
Termény vagy áru (gabona, gyümölcs, szövet), nem mehetett tönkre. Ezt a
tökéletesre kivitelezett szellőztetőrendszer biztosította, továbbá az
agyagkorsók, és az odafigyelés. Papok működtették és irányították a rendszert.
A nagyobb befogadó helyeken kétszázan dolgoztak. Fontos adalék, nem ismerték a
kereket. A láma teherbíró képessége
Az inkák számára a „köldök”,
vagy másként, a „világ közepe”, Cusco volt. A 3450 méteren lévő alapváros a
lakosokat szolgálta ki. A 150 méterrel fölötte elhelyezkedő Saqsaywaman,
szakrális helyként és erődként funkcionált. A főpapok fennhatósága alá
tartozott. Miután Pizarro 200 fős csapata fifikás módon elfogta az inkát, majd
meghódította Cuscot, a fellegvár még hosszú ideig tartotta magát. 1535 után
legközelebb 1945-ben rendezték meg a Napisten ünnepét. Régen nem, de a mai, az
inkakort megidéző felvonulás, a főtértől indulva a városon át fenn a hegyen, a
régi erőd területén fejeződik be. A hatalmas kiterjedésű térség kies.
Kisebb-nagyobb kövek, kör alakú színpad, napkapu, továbbá egy 90 tonnás kőtömb
(villanymozdony súlyú) a fő látványosságok. A Napkapu belső magasságát úgy
határozták meg, hogy a hordszéken ülve közlekedő inka teljes pompájával együtt,
alatta kényelmesen elférjen. Látogatásunk idején az ünnepi játékokra való felkészülés
próbái zajlottak. Nem a javát kaptuk el. Némi ereszkedést követően Kenqo
szakrális központját járjuk be. A halott uralkodó múmiává átváltoztatását
barlangban végezték a papok, mely látogatható. A hely szellemisége a
meghatározó érv mellette. Előbb kizsigerelték, majd az üres helyet
gyógynövényekkel kitömték, legvégül díszes istenalakká preparálták. Ezután már semmilyen akadálya nem volt, hogy a következő
Napisten ünnep alkalmával, a főtéren ő is a többi inkabábú mellé kerülhessen.
Igazi bálványok voltak ők, akiktől jól megfizetett közvetítő segítségével
engedélyt kértek például házasságkötéshez. Érdekesség, hogy az inka halálát
mindaddig nem hozták nyilvánosságra, amíg el nem készült a múmia. Cusco
belvárosában található a Naptemplom. Ez volt az Inka birodalom vallási
központja. Romjára domonkos rendi templom épült. Földrengést követően találtak
rá az inkák szent helyére. Lakóházakkal szorosan beépített környezet az
utcakép. 14 órától látogatható. Sok kisebb-nagyobb terem együtteseként lehet
összefoglalni. Mindegyik isten számára külön-külön szakrális hely szolgált, az
irántuk érzett tisztelet lerovására. Az egykori pompa, arany aranyhátán, ma már
csak nyomokban lelhető fel. Néhány ember nagyságú aranyszobor, és aranytrónus a
múlt fő hagyatéka. A bejárati kapuban a drágakő helye üres. Az inka trónja úgy
lett pozicionálva, hogy napforduló napján az első sugarak ráessenek. Itt
ismerhettük meg a gyakorlatban, hogy miért nem omlottak össze az inkakori
kőépületek földrengéskor. Oldalról nézve, a falak nem téglalap alakúak, hanem
trapéz alakúak. Fölfelé keskenyednek. Az építőköveket nem az általunk ismert
henger alakú stiftekkel rögzítették egymáshoz, hanem gömb formájúval. A kövek
tökéletes egymáshoz illeszkedését ujjbeggyel leellenőriztem — minden stimmelt.
Néhány indiánok által készített szignó nélküli festmény is elénk tárul. Hogy
valóban autentikus műalkotás előtt állunk-e, arról a kokalevelet rágó
indiánábrázolás biztosított minket. Mint ismert, Pizarrót az arany úgy vonzotta
az Inka birodalomba, mint mágnes a vasat. Az inkák számára, sem az arany, sem a
drágakő, nem jelentett anyagi értéket. Számukra ezek csupán a nap és a
csillagok földi jelképei voltak. Nem ismerték a pénzt, nem kereskedtek. Mindez
a balsorsukra vált.
Estefelé egyik útitársunkkal
kiegészülve városnézésre indultunk. A járműforgalom Cuscoban is kaotikus.
Csúcsforgalom idején orrfacsaró a levegő. Szinte minden útkereszteződésben
sípoló közlekedési rendőr próbálkozik a lehetetlennel. A közlekedési lámpa zöld
jelzése ellenére is, a zebrán való átkelés előtt érdemes körültekintőnek lenni.
Ilyen szituációban fordult elő, hogy a gyalogosátkelőn az orrom előtt centivel,
a piros jelzés ellenére, átrobogott az utasokkal zsúfolt busz. A járdán
kartondobozban koldus kisbabája szundikál. A főútról nyíló mellékutcában
rátaláltunk a Napisten ünnepére készített, több méter magas guruló figurákra.
Kinézetüket tekintve: indián, medve, patkány, tobzocska, szörnyállatok
felturbózva. A hömpölygő tömeg részévé váltunk. Kisebb, pálmafás térre
érkeztünk. Útitársunk kérésének megfelelően, a közeli templomba bementünk
szétnézni. A padsorok tele hívekkel. Alighogy helyet foglaltunk, elkezdődött a
szertartás. A latinos mentalitást a zenei rész adta. Könnyed, kissé melodikus
hangulatot árasztott. A pap nem fejhangon, hanem beszédstílusban misézett. Két
meglepő dologra figyeltem fel. Nem volt csengettyűzés. Helyette
telefonberregésre emlékeztető digitális jel. Sem a mise előtt sem utána, nem
szólalt meg a harang. Az is lehet, hogy a templomnak nem is volt olyanja.
A Szent völgy elnevezés több
mindenre utalhat, vagy lehet összefoglaló név is: uralkodói birtok, történelmi
inka lelőhely, termékeny mezőgazdasági terület. Cuscotól 15 kilométerre
vagyunk. Folyócskája az Urubamba, mely a Puno és Cusco tartományok határának
közelében ered, az Amazonas leghosszabb befolyása. A Taray kilátó több
Ismét Cuscoban vagyunk.
Leváltunk a csoportról, szabadnapossá tettük magunkat. Erre meg van az
igényünk, sőt, egyenesen szükségünk van rá. 3 múzeumot terveztünk felkeresni. A
kőbevésett tervet az utcán velünk szembejövő aktualitás borította. A főtéren
nagy csinnadratta. A napforduló ideje június 24-e, ekkor van a Napisten ünnepe.
Az ezt megelőző napokban a dísztribün előtt, a helyi és a távoli vidékekről
érkező kulturális programokkal fellépő csoportoké a főszerep. Váratlanul ért
minket, örömmel bámészkodtunk. Óra múltán dolgunkra indultunk. A Magánmúzeum,
az Inka múzeum és a Machu Picchu múzeum szerepeltek a tervben. Lényegében egy
és ugyanaz. A magángyűjtemény kapcsán kiemelném, hogy a relikviákat egy inka
hercegnő és egy spanyol kapitány közös gyermeke gyűjtötte össze. A múzeum helye
a család egykori palotája, amely önmagába véve is érdekesség. Az udvarból az
emeletre felvezető lépcsőfokok meglepően magasak. Az emeleti körfolyosóról
nyíló lakóterek egységei 2-3 szobából állnak — lakóinak elkélt a meleg öltözet.
A földszint és az emeleti rész is árkádos. Elülső udvarában a háziak laktak, a
hátsóban a kiszolgáló személyzet, a jószágokkal. Festmény mesélt az inka
hercegnőről, és például faragott pumafejek a kézművesség fokáról. A régi
időknek sikerült megérintenie, így emléke élő maradt. Az inkamúzeumban egyen
tréningruhás óvodások próbáltak életkoruknak megfelelő hatékonysággal
megismerkedni őseik múltjával — aznap még egy másik kiállításon is találkoztunk
velük. Helyesek voltak. A nálunk lévő szerény édességkészlettel megajándékoztuk
őket, melyet nagyon köszöntek a felügyeletüket ellátó hölgyek (a következő
helyen mosolyogva ránk köszöntek). Sorolom a kölykök szeme elé kerülő emlékeket:
embernél magasabb inkaszobor, állatfigurájú ivóedény, gabonatároló edény,
függőhíd, korabeli babák, és jelképes temetés. A Machu Picchu múzeumban számos
történelmi fotó a romváros 20. századi felfedezéséről, aranyérem, csontváz,
deformált emberkoponya, és fémmegmunkálást imitáló emberalak-szobor. A 2 nap
múlva esedékessé váló Machu Picchu felkeresése előtt kapóra jöttek a relikviák.
Az üvegtárlókban elhelyezett tárgyak fotózása ritkán sikerült: kevés fény és
visszatükröződő vaku. Ugyanígy jártunk a szent hely felfedezését bemutató
archív fotók rögzítésekor is. Utolsónak hagytam egy szellemes múzeumi
megoldást: fali lukon terembe lehetett bekukucskálni, ahol halomba rakva
emberkoponyák álltak — ez is elvitathatatlan része az Inka birodalom múltjának.
Arequipa után Cuscoban is
szétnéztünk. A belváros utcái csordultig emberrel. Jobbra sikátor nyílik.
Kirakodóvásárban araszolunk. Néha beletúrunk a standok választékába, de nem
gyűjtögetünk tárgyi emlékeket. Nem erőszakosak a pult túloldalán mosolygó kereskedők.
A képzőművészek helyi viszonyokra adaptált képe a lámaábrázolás. Aki jegyzett
festményt szeretne kivinni az országból, annak az értékesítőtől hivatalos
dokumentumot kell kérnie. Emiatt sem kellett fájnia a fejünknek. A vendéglők
előtt jópofa, kuktának ábrázolt tengerimalac reklámtábla csábított belépésre.
Akinek ilyen pecsenyére fáj a foga, előzetesen nem árt tudnia, hogy afrikai
eredetű ínyencséget tálalnak eléje. A kecsua nők öltözéke inkább volt városi,
mintsem autentikus. Ez aligha lep meg bárkit is. Arequipa és Cusco jelentősen
más városok. Nekünk az előbbi jött be.
Nem is olyan régen, Cuscoból
a Machu Picchu lábánál fekvő Aquas Calientesig vonattal lehetett eljutni.
Napjainkban Cuscoból Ollantaytamboig busszal kell utazni. Ott lehet vasútra
váltani. Aki Machu Picchut az inkaösvényen szeretné elérni, annak indulás előtt
előre kell szólnia a kalauznak, hogy a 88. kilométerszelvénynél megálljon a
vonat. Kiszálltunk a buszból. Ollantaytambo régészeti terület. Itt állt a
leghíresebb inkahadvezér erődítménye. A város neve megegyezik a főparancsnok
nevével. Hol volt, hol nem volt…, az inka hercegnő
láttán nagyot dobbant a hadvezér szíve. Merész cselekedetre szánta el magát.
Jóba lettek egymással. Tettével lábbal tiporta az
inkák ide vonatkozó, kőbevésett törvényét. Lett belőle ejnye-bejnye.
Szerencséjükre az apa inka elhalálozott, őt fia követte, aki leánytestvérének
szívbeli kiteljesedését nem akadályozta meg, ahelyett
ide száműzte őket. A róluk szóló mese alapja történelmi tényeken alapszik,
amelyet kissé kiszínezett a meseköltő. Ollantaytambo a vizek városa. Sebes
folyású folyam kelt hűs klímát. A birodalom idejében az inkák zsigereit
ideszállították, és felajánlották a Vizek istenének: ceremónia kíséretében a
folyóba helyezték. A szakrális hely turistalátványosság. Akad itt másféle
egyediség is. A városba bevezető utca szűk és egysávos, az autómozgás pedig
jelentős. A problémát úgy oldották meg, hogy a főtéren, a rendőr a kezében lévő
jelzőtárcsával szabályozza a forgalmat, és ugyanígy tesz a városba érkezés
oldalon álló kolléga is. Kétfelé vált a csoport. Egy része hegynek felfelé
indult, a másik fele a kényelmesebb megoldást választotta. Hagytam, hadd menjen
egyedül a feleségem — neki is szüksége van a szabadságra. A főtér
cukrászdájának emeleti szintjén, a kiülős erkélyen foglaltam helyet. Aki oda
vágyakozik, előtte egy deszkaszélességű asztalféle, és kész. Ez a legegyszerűbb
erkélykonstrukció, amely egész Perura jellemző lehet, mert mindenhol ilyennel
találkoztunk. Pazar rálátás nyílt a hegyekre — erről a mellettem ülve
süteményét ízlelgető útitárstól értesültem. A magaslatra lépcsőkön lehetett
feljutni, melyen egykor katonai megfigyelőpont működött, de a gabonatárolók
védelme miatt is stratégiai helynek számított. A hegymenetből visszaérkezve,
jólesően huppant mellém Kati. Lelkesen számolt be a történelmi kövek között
tett kirándulásról. A vasút története 1930-ban kezdődött. Valaki úgy gondolta,
hogy a Machu Picchu turistacsalogató célponttá fog válni. Korát megelőző
elgondolás, az idő visszaigazolta. Innen indulnak a dízelvontatású
személyszállító vonatok a világörökségi helyszín felé. A tehervonatok Cusco
irányából is begördülhetnek a vasútállomásra. A személyszállító vagonokat 3
osztályba sorolják: nosztalgia, turista és harmadosztály. A kocsik nem modernek,
de a turistaosztályú vagon panorámaablakos, és még a tetejébe is
beleszerkesztettek néhányat. Furcsálltuk, hogy felszállásig az útlevelet
háromszor kellett felmutatni. Az Ollantaytól Aquas Calientesig tartó szakasz
látványos, hangulatos. Eleinte kopár hegyek jelentik a tájat, majd a
terepviszonyok, és a klímaváltozás együttes következményeként, zöldellő hegyek,
dús aljnövényzet a kontraszt. Hol szélesebb, hol keskenyebb völgy szélében
kanyarog a sínpár. Az életet jelentő folyam keskeny, de az itt-ott szétszórtan
elterülő kukoricaparcellák öntözésére elegendő. Elvétve tűnik fel lakóház.
Ilyen helyen, a sín mellett várakozó utas leinti az érkező vonatot. A
szerelvény mellett gyakran égbeszökő sziklák, ilyenkor jön jól a vagon tetejébe
illesztett ablakszem. A tájat sokféleképpen lehet jellemezni: vad, romantikus,
kies, rideg. Hófedte csúcsnak bejelentkezik a hatezer méter feletti Veronika.
Mindenkin érződik a várakozással teli izgatottság. Ezt a különleges érzést csak
fokozza a hangszóróból diszkréten felhangzó, az érzelemdús perui folklór
dallamvilága. Ahogy a Titicaca-tó az úszószigetekkel, úgy az itteni hegyek
Aquas Calientessel világvége helynek számít. A hegyek tengerében a mini város
kiterjedése legfeljebb 2 négyzetkilométer. Ám óriási a különbség a két eltérő
adottságú helyen élő emberek lehetőségei között. A völgy mindkét oldalában
meredek, zöld hegyek csúcsosodnak. A modern városközpontban 5 emeletnél nem
magasabb hotelek, vendéglők és üzletek. Idekoncentrálódik a turizmus. Nem kevés
emberről van szó. Az inka romvárost naponta 2-5000 látogató keresi fel — a
Covid19 óta érzékelhetően visszaesett a forgalom. A turisták egy-két éjszakára
maradnak. Bőven akad munka. A biztos jövedelem miatt sokan költöztek ide
Cuscoból. Ők a hátsó fronton laknak. Az ottani boltok olcsóbb árfekvésűek. A házak szorosan egymás mellé épültek, de gettó érzés nem fogott el minket. Kikapcsolódásra műfüves
futballpálya áll a városlakók rendelkezésére. A gyerekek egyen melegítőben
járnak iskolába. Épül a kórház is. A termálvizes fürdő bejáratánál sorban
álltak a helyiek, és a gyüttmentek is. A turistás városrész egyik
mellékutcájában vízautomata szolgálja a szegényebbek érdekét. A főtéren a
polgármesteri hivatal épülete előtt egész napon át ingyenkonyha üzemel. A
patakpart napsütötte oldalában dús, buja növényzet teremt amazonasi hangulatot
— innen 200 kilométerre, a tájat zöld vegetáció borítja telibe. A hotel
szobája, és a függőleges zöld hegyoldal között, éppen elfér a köveken zubogva
előretörő patak. Fantasztikus hely. — pedig még csak most jön a java. A két
igazi csoda. Az egysávos utcában, ahol mindkét oldalon a szállodák mellett 2
személy szélességű a járda, vajon mi más is közlekedhetne, mint a vonat. A vele
párhuzamos utca 2 sávos, ezért ott 2 pár sín lett lefektetve. A vasút
kényszerűségből átszeli a települést. A helyszűke miatt, 2 jelképes
vasútállomása van, amelyek a gyakorlatban szimpla megállóhelyet jelentenek.
Éjszaka hangjelzés nélkül gördül át a vonat. Napközben éles, füttyszerű
figyelmeztető jelzéssel. Olyanról már hallottam, hogy a futballpálya szélében,
a pálya és a nézőtér között cammog el a gőzvontatású szerelvény (Szlovákia), de
ilyenről még nem. A másik csoda gyermekarcú. Az esti séta végén
a főtéren kötöttünk ki Katival. Langymeleg vett körbe minket. Helyet foglaltunk
egy kényelmes padon. A téren áthaladó egyik utca lejtett. Bandázó gyerekek
jelentek meg. Lehettek 3-9 évesek. A nagyobbak keze ügyében roller, gördeszka.
Az utca magasabb végében a tapasztaltabb kölyök a roller elejébe ült,a tökmag a háta mögé. Lábaikat v-alakban előretartva,
megindult a rodeózás. Volt kiabálás, sikítás, ahogy ez ilyenkor elvárható. A
végén, vagy ülve maradtak, vagy felborultak. Utóbbi esetben nagy kárt nem
szenvedtek el. Egy-egy halálkaraván 2-3 járműből állt. Az út végétől futva
siettek vissza a rajthoz. Előfordult, hogy a kisebb elől a nagyobb meglógott a
járgánnyal. A hoppon maradt ilyenkor méltatlankodva utánaszaladt. Persze, szent
volt a béke. Egyik gurulás után a roller kormánya orrba vágta a kisebbet. Fájó
nóziját elmélyülten dörzsölgette, aközben 2 körből kihagyta magát, hogy a
harmadiknak már ő is részesévé válhasson. Felemelő élmény volt az önfeledten
játszó gyerekek által nyújtott örömforrás köszönet érte.
A perui út origója
elméletileg a Machu Picchu. Aquas Calientesből a gyakran induló célbuszokkal (a
retúrjegy ára 24 dollár, és A poros turistaúton is
elérhető a főbejárat. A történelmi területre a legkülönbözőbb típusú
belépőjegyek válthatók. Mindkettőt érdemes előre beszerezni. Felfedezését
követően a romvárost sokáig szabadon lehetett bebarangolni. Napjainkban az
ipari turizmus dominál. A Covid19 óta naponta 2-3000 ember keresi fel. 1911.
július 24-én egy 10 éves kecsua fiú vezette ide az amerikai Hiram Binghamot,
akit ma a Machu Picchu felfedezőjeként tartanak számon. Érdemes tudni,
évszázadokkal régebbi dokumentumok tanúskodnak arról, hogy a Machu Picchu neve
például egy 1568-as gyarmatosítás korabeli spanyol dokumentumban szerepel, vagy
például 1782-ben a területet megvásárolta egy spanyol parancsnok. Később egy német
férfi aranybányászatra kért, és kapott engedélyt. Feltételezik, hogy azért járt
el így, mert megtalálhatta az inkák aranyát, és a bányászati engedély
birtokában, a nemesfémet szabadon kivihette az országból. Hivatalosan 1945-ben
nyitották meg a területet a turisták előtt. Kelljünk útra. A magasból fogjuk
megpillantani a romvárost. A panoráma valóban lenyűgöző. Égbeszökő zöld hegyek,
mély szakadékok. Az útvonal végig lépcsős. Rendszertelen és kiszámíthatatlan,
ezért érdemes folyamatosan a lábunk elé figyelni. Turistabot nem vihető be a
területre. Nekem, mint nem látónak, megengedték. Nélküle bajban lettem volna,
mert sok hasznát nem vettem volna a fehér botnak. Így sem volt könnyű az
összevissza lépcsőket menet közben fejben hibátlanul összerakni. A távolban,
fejünk fölött magasan lehet megpillantani a Napkaput, amelyet a vasút
Cusco felé tartva 3 helyre
fogunk betérni. Moray. Mai szóhasználattal élve, Inka Agrárkutató Intézet.
Különböző vetőmagok kikísérletezésének helye. Terepe kör alakú teraszos
ültetvények. Ma már csak turistacélpont. Világviszonylatban is kiemelkedő
látványosság a salinasi sólepárló. Az egész rendszer kútfője egy sóban gazdag
vízforrás. Nyáron fél éven át működik a telep. 4000 sólepárlókád a termelőüzem.
Egy-egy kádból egy hónap alatt párolog el a víz. A visszamaradósó 4 rétegben
képződik: legfelül a kicsapódó gourmann (sóvirág), étkezési (felső réteg),
nyaló (középső), gyógyszeripar (legalsó). Az ország teljes só igényét
kielégíti, és bőven jut exportra is. Szövetkezeti formában üzemelteti a
település. 500 családnak nyújt biztos megélhetést. Valóban érdekes hely.
Chincheros. Betértünk egy kézművesműhelybe. Az őseiktől tanult technológiával
készítik alpaka- és lámaszőrből a szőtteseket a kecsua asszonyok. Naponta 6 óra
a penzum. Ennyi idő elteltével elfárad a szem. Bár a programleírásban
„szegény" családok meglátogatása szerepelt, ennek nem láttuk még a nyomát
sem. Az udvar távoli végében újszerű autó parkolt. Viszont pozitívumként
fogadtam, hogy a 4 éves kislányát segítőnek mellém terelte a helyi anyuka.
Igaz, vele kézen fogva már sokkal nehezebben ment a közlekedés. A kézi szövés
bemutatásakor már a 12 éves nagylány került a közelembe. Helyet foglaltam a
padon, magam mellé kerítettem a kisasszonyt. Folyt a bemutató. Szóba került a
bébiláma szőr. Padtársam felé fordultam, ujjal magamra mutattam, és mosolyogva
mondtam, bébi láma. Jóízűen felnevetett. Gondoltam egyet. Ujjal rámutattam, és
rákérdeztem: bébiláma? Határozottan válaszolta angolul, hogy: nem!
Cuscoban vagyunk. A mai nap
fénypontja a Napisten ünnepe. A Naptemplomtól a főtérre táncosok, és autentikus
zenekarok kíséretében felvonul a kijelölt inka. Az Inti Raymi, az Inka
birodalom hagyományos vallási szertartása. Az Inti isten, a Föld Teremtője
(Viracocha) után a második legfontosabb Istent, a Napistent ünnepli. A Napisten
(Inti) azért a második legmeghatározóbb, mert a nap fényével megtermékenyíti az
Anyaföldet (Pacha Mama). Megteremtve minden élőlény létezését. Mivel a nap
segíti elő a jó vagy rossz terméshozamot is, ezért az isteni rangsorban előkelő
hely jut számára. A következő évi jó terméshozamért rendszeresen fohászkodtak
hozzá, az inkák. 1945-től datálódik az újkori Napisten ünnep. Azóta a város
fölött magasodó egykori erőd területén fejeződik be. A látványos és színpompás
felvonulás, az egyszerű, de találó koreográfiával kombinálva, tökéletes hatású.
Hangulatos, ráutaló és kifejező zenei aláfestés fokozza az emeltség fokát. A
főtér szélében lévő vendéglő emeleti részéből követhettük nyomon az
eseményeket. Az egész ünnepséget közvetítette a televízió, így nem csak a
vendéglő teraszáról kísérhettük figyelemmel az ünnepséget. A monitort, valamint
a főtér élő képeit, egyaránt lehetett fotózni, hangfelvételt készíteni. Ez
nagyon jól lett kitalálva, megszervezve. Miután lezajlott a központi ceremónia,
előbb az inka hercegnő, majd az inka is, hordszéken elvonultak a vendéglő
terasza alatt. Az utastársak hölgytagjainak egybecsengő véleménye alapján, szép
arcú egyetemista indiánlány volt az inka hercegnő. A Napistenkultuszhoz a
gyakorlatban — szerintem — célt tévesztve igazodtak az inkák. Miért? A Napisten
lábának érintésével (napsugarak) termővé tette a Földet, az inka uralkodók lába
viszont, elméletileg nem taposhatta az anyaföldet. Ez a fennkölt nagysághit, a
későbbiekben végzetesen megbosszulta magát. A nagy birodalmat kiépítő inka 2
fiúgyermeket nemzett. Az ágyasától származó rátermettebb fiára ruházta a hatalmat.
Az inka halálát követően, a féltestvérek között végzetesnek bizonyuló háború
tört ki, melyet a megnevezett örökös nyert meg. Az ellene fegyvert fogó
féltestvérét — a vér szerinti utód — börtönbe vetette. Teljesen kivérzett az
ország. Ekkortájt jelent meg kétszázad magával, valamint 27 lóval és puskákkal,
Pizarro. A hódító szándékkal érkező kalandort a győztes inka barátilag meghívta
magához Cuscoba. Ám a kapcsolatfelvételkor óriási baklövést követett el.
Néhányadmagával gyanútlanul odament a spanyolokhoz, akik gyorsan körbevették,
és túszul ejtették. Sokkal többen voltak az indián harcosok, de nem mertek
nyilazni, nehogy valamelyikük eltalálja az uralkodót. Az inka szabadon
bocsájtásának fejében, egy ház belső falán megjelölt magasságig aranyat követelt
Pizarro. Eközben kapcsolattartójával az uralkodó alattvalóinak megparancsolta,
hogy a börtönben lévő féltestvérét végezzék ki. A szoba a megjelölt magasságig
megtelt aranytárgyakkal, amelyet a mai Kubában tömbökbe olvasztottak.
Ilyenformán került a spanyol uralkodó tulajdonába. Az inkát Pizarro
szemrebbenés nélkül kivégeztette. Ezzel beindult a kegyetlen gőzhenger.
Megkezdődött a szakrális inkamúmiák céltudatos megsemmisítése. Vele egy időben
elkezdődött az egy istenhitre történő erőszakos térítés. A beinduló vérfürdő
megtizedelte az őslakosok számát. Inka és bálványok nélkül maradtak az
indiánok. Leigázott alattvalókká váltak. Amennyiben nem napimádók lettek volna,
nem lett volna szükségük az aranyra, mint hitük ráutaló jelére. A felhalmozott
aranynak számukra semmilyen más jelentősége, értéke nem volt. Rossz istent
választottak maguknak anno.
Az esti zenei kavalkádra
készültünk, Katival. Nem várt eredménye lett 21 óráig, amikor az emberekkel
dugig tömött főtérről a szállodába keserű szájízzel visszaindultunk. Pedig az
egész belváros felbolydult hangyabolyra emlékeztetett. Csupán egy vonuló
fúvósbandát, és egy fiatalokból verbuválódott, kórusban éneklő kompániát
kaphattam mikrofonvégre. Csalódottak voltunk. A hotel felé tartva a főútvonalon
kárpótlásnak belebotlottunk egy harmonikázó utcazenészbe.
Az inkák eredetvilágának
egyik fontos szimbóluma a szivárvány volt, amelyet színes ruhák viselésével a
mai napig megőriztek a kecsua nők. Azóta alaposan megváltozott a világ, például
egyre magasabbra tolódik a hóhatár. 2013-ban egy német hegymászó az Andokot
járta. Elhagyta az utolsó lakott települést, és elérte az egykori hóhatárt. A
fehér lepelnek hűlt helye. Valamicskével