3. Jégkocka nélkül — Zakynthos (2012)

Mielőtt megérkeztünk volna a Zakynthosra induló kompok kikötőjébe, Kyllinibe, a buszvezető kérte az utasoktól, hogy ne állítsák át az órákat. A hazai időpontnak megfelelően lett megadva a találkozás időpontja. A hosszú út alatt elgémberedett lábainkat megsétáltattuk Katival. Felderítettük a környéket. Közben kiröppent a fejemből, hogy átállítottam az órát. Visszasétáltunk a kikötőbe. A megbeszélt helyen egy szál lélek se. Nem értettük a helyzetet, még nem esett le az a bizonyos tantusz. A komp gyomrában parkírozó buszt szerencsére észrevette Kati. A hajóstársaság rövid szoknyát viselő jegyellenőrét nem könnyen, de sikerült meggyőzni, hogy a kompon tartózkodik a csoportunk, és a jegyünk náluk van.

Miután mindenki elfoglalta a szobáját, az utazási iroda telepített idegenvezetője tájékoztatót tartott a társaságnak. Kihangsúlyozva közölte, hogy az összejövetelnek helyt adó szálloda tulajdonosa, a csoportot jégkockával hűsített limonádéval megajándékozza. A továbbiakban pedig megfenyegetett minket, mondván, hogy az előző csoport több tagja nem tartotta be a házirendet, és ezt a helyzetet már tudják kezelni a rendőrséggel. Ezzel számolhatunk mi is — tette hozzá. Az indokolatlan és felháborító fenyegetést mindannyiunk nevében kikértem magunknak. Nem kaptam választ. Közben megérkeztek az ajándékitalok. Mi jégkocka nélkül ittuk meg.

Másnap kora reggel útra keltünk Keribe, Katival. Madarak és kabócák éneke élénkítette az ébredező tájat. A Laganasból Keribe vezető másfél sávnyi széles országút szélében lakóház, aljában market. Tej bagettel lett a reggeli. Fejünkre sildes sapkát kerítettünk, és nekivágtunk a napsütötte aszfaltnak. A táj részévé váltunk. Meglepve vettem hírül, hogy a föld felett húzódó fekete műanyag cső a vízvezeték. Ez ellentmondott a fizikaórán ötven éve tanultaknak, miszerint a napsugarakat legjobban a fekete szín vonzza magába. Túltettem magam rajta. Modern világot élünk, újszerű anyagok jelentek meg azóta. Olajfaligetek uralták a tájat. Mint ilyen alkalmakkor mindig, most is hosszú ujjú túraing, hosszú szárú túranadrág volt rajtunk. Strandolásra alkalmas partszakaszt jelzett az útszéli tábla, de úgy döntöttünk, visszafelé keressük fel. Piszkos meleg ült a tájra. Gyorsan bemenekültünk az utunkba eső viharvert útszéli beálló alá. Negyedórát engedélyeztünk magunknak. Elszántan keltünk Útra. Ismeretlen, mély és tömény szag csapta meg az orrunkat. Olíva feldolgozó üzemtől származott. Az országút egysávossá szűkült. Úgy gondoltam naivan, Keri város, kijárna neki a kétszer egy sáv. Igaz, utunk során alig haladt el néhány autó mellettünk, többsége árút fuvarozott. Új téma adódott. Hatalmas területen az olívafákat földig pusztította a tűzvész. Minden fekete. Az országút szélében üde színfoltnak néhány lila színű ciklámen. Homlokunkat törölgetve tűntek fel a szélső házak. Összeszedtük magunkat. A négyszáz fő lakta zsáktelepülés, szegényes. Messziről feltűnt a 18 méterszer 37 méter nagyságú, kék-fehér színű lobogó. Taverna udvarában lengedezett. Görögország legnagyobb méretű nemzeti színű zászlaja. Közelében álltunk. Kerestük a világítótornyot. Hiába meresztette szemét, Kati. Földszintes épületeken kívül más nem jelentkezett be. Rákérdeztünk a helyi árustól, aki ujjával irányt mutatott. Kényszeredettségből újra Odamentünk. Nézegettük a jelentéktelen külsejű épületet. Mindaddig vakargattuk a fejünk búbját, mígnem ráéreztünk, túloldalán lehet a tenger. A vízszintje felett 300 méter magasan állt a földszintes világítótorony. Nevettünk az egészen. Délutánra járt az idő. Ideje volt visszafordulni. Keri trafikjában feltankoltuk magunkat vízzel, majd jöhetett a lejtmenet. Erős fejfájás gyötört. Ennek ellenére felkerestük a strandot. Szívesen megmártóztam volna a vízben, de örültem, hogy egyáltalán élek. Mire megérkeztünk a reggeliző helyünkhöz, bőven ránk esteledett. A bekötőút szélében a madarak és a kabócák ismét elemükben voltak. Öreg este lett, mire ágyba kerültünk.

Másnap, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a hír, a csoport többségét heveny hasmenés kapta el. Többen is érdeklődtek, a hogylétünk felől. Meglepve tártuk szét a kezünket, hogy mit sem tudunk az egészről. Igen, akik a limonádét jégkockával fogyasztották, azok napokig kényelmetlen helyzetben érezhették magukat. A szállodában a jégkockát csapvízből készítették, mely nem ajánlott fogyasztásra. Másoktól megtudtuk, ez a forgatókönyv évek óta jellemzi a kelet-magyarországi utazási irodát. Hetente jelentős összeget zsebelhet be a helyi orvos, aki valószínűleg, egyben a patika tulajdonosa is. A magyar utazási iroda tulajdonosa a szezont évek óta a szigeten tölti. Aligha hihető, hogy mit sem tudna az egészről. Később jutott eszembe, hogy sok-sok évvel ezelőtt, a rádiókabaréban is terítékre került egy ilyen történet.

Agios Sostisban szálltunk meg. Az apartman rendben lett volna, de az első percekben angyalian kedves háziasszonyból hamarosan kibújt a dúvad. Az is feltűnt, hogy amíg távol voltunk a szállástól, bejött a szobánkba. Sőt, erőnek erejével akkor is be akart rontani, amikor bent tartózkodtunk. A ritka erőszakosan fellépő szörnyeteg viselkedését azonnal jeleztem a telepített idegenvezetőnek, aki utána visszavett öntörvényűségéből. A mi szénánk ezután rendben volt. A strandolásra alkalmatlan partszakaszú településről fahíd vezet Cameo-szigetre, amely Az 1953-as földrengés következtében, fizikailag levált Zakynthosról. A szállástól a Laganasban található turistaközpontba kétféleképpen lehetett eljutni. Szárazföldön olívaligeten keresztül, vagy a tengerben sétálva, váltogatva a keskeny parti sávval. Az utóbbi útvonal az érdekesebb.

Az álcserepes teknősök költése szempontjából kiemelkedően fontos hely a sziget. Az öböl 9 kilométer hosszú partszakasza, valamint az ugyanebben az öbölben lévő lakatlan Marathonosi-sziget a két fő költőhelyük. A nőstények május és augusztus között a parti homokba rakják tojásaikat. Két hónap múlva kikelnek a jövevények. Megszületésük után azonnal indulnak a vízbe. Jó az emlékezőtehetségük, mert húsz-harminc év elteltével visszatérnek bölcsőjükhöz, hogy ugyanitt tegyék le tojásaikat. A hímek elérhetik a méter hosszúságot, és akár a 100 kilogrammot is. Ők soha nem hagyják el a tengert. Számos helyen lehet teknőslesre befizetni. Ha sikertelenül zárul, a jegy teljes árát visszakapja az utas. Nem maradhatott ki belőle Kati sem. Nem a motorcsónak közelében bukkant fel az álcserepes, de meglátta. Visszatérve lelkesen számolt be a nyúlfarknyi élményről. Sokszor ennyi is elég.

Laganasban vagyunk. Ez a sziget üdülőközpontja. A nyugis nyaralást kedvelők ne foglaljanak szállást ide. Kedvenc kikapcsolódási helye az angol fiataloknak. Éjszakánként hangos a szórakozóhelyektől, és a magukból kivetkőző fiatalok tobzódásától. Nappal tettünk egy kört itt is. Jóval érdekesebb a 9 kilométer hosszú homokos tengerpart. Meglepett, hogy az öböl szélében több egykori nívós vendéglőnek már csak a romja mellett mehettünk el. Terveztük, hogy oda-vissza megjárjuk. A nyári nap heve másfelé terelt minket. A tojásaikat lerakó álcserepesek miatt, valamint a kikelő apróságok érdekében, a homokos part bizonyos szakaszát nyáron lezárják. A településen áthaladva jutottunk el az öböl túlsó végébe. Itt található a nemzetközi repülőtér is. Innen nem csak a behűtött, akkor még jó minőségű Mythos sör kesernyés ízének emléke maradt meg bennünk, hanem Kati ötlete is. Azt javasolta jóindulatúan, hogy ujjal érintsem meg a kaktusz szép virágját. Megtettem. Utóhatása, mintha üveggyapotot simítottam volna végig. Még másnap is éreztem az égető szúrást.

Laganastól Zakynthos fővárosa, az ugyanolyan nevű település, 7 kilométerre. A távolsági busz végállomása, a tenger szintjétől jóval magasabban, kietlen szirt tetejében. Megérkezve szétnéztünk és fogalmunk nem volt róla, hogy vajon merre tovább? Útba igazító tábla sehol. A szem elől elrejtve, a távolban lépcsősor vezetett le a fővárosba. Az első árkádsor alá bemenekültünk. Először itt találkoztam a délszaki hal és tőkehús árusítás hogyanjával. A frissen fogott halakat műanyag edénybe teszik, rá a jeget és így árusítják a napsütötte üzlet előtt. A tőkehús értékesítésének módja minden, csak nem eukomform. Húsfogasra akasztva lóg a negyed marha, legyek martalékául. A boltba betérő vásárló a szakembernek elmondja óhaját. A kért mennyiséget a negyed marhából lekanyarítja a mészáros, leméri, és fizetés után elköszönnek egymástól. Az 1953-ban bekövetkezett földrengés nem kímélte a fővárost sem. Azóta a régi hangulatát meghagyva, újjáépítették. A főútvonal mentén hosszasan árkádos épületek. Mögötte az utcára nyíló egyterű házak világa. A parkokban egész napon át táblázó vagy más játékba belefeledkező nyugdíjasok csoportjai. Emlékház őrzi a görög himnusz atyjának emlékét, akit itt helyeztek örök nyugalomba. Aki szeretné a régmúlt korok ma is élő bizonyosságait megcsodálni, látogasson el Exo Hora falu központjába, ahol a becslések szerint kétezer éves termő olajfa terebélyesedik. Szembe vele, ötszáz éves platán növekszik.

Várakozással tekintettünk a zenés görög est elé. Igaz, a fakultatív programban szereplő véres-májas hurka nagyobb része mindenkinél a tányéron maradt. A zenészek viszont kitettek magukért. Amíg tartott a program, mindent megtettek a felhőtlen szórakozás érdekében. Az est fénypontja ként fiatal görög legény perdült középre. Cirkuszi műsorba illő akrobatikus táncmutatványokat produkált. Véletlenszerű kiválasztással-e vagy nem, de a széken ülők közül egy fiatal karcsú leányzót magával ragadott, és alaposan megforgatta, megpörgette. Slusszpoénként bemutatta tűznyelő tudományát.

A görög éjszaka kihagyhatatlan élmény. Egyik késő délután azért mentünk át Laganasba, hogy belekóstolhassunk az esti vízparti élet hangulatába, majd utána éjszaka a tájban szállásunkra visszasétálhassunk. Nagyon megérte. A laganasi öböl partján egymástól tisztes távolságban a vendéglők. Mindegyikben ugyanolyan hangerővel szólt a zene. Ez tetszett. Igaz, a parton jóval többen tolongtak, mint ahányan a vendéglők teraszán fogyasztottak. Belegázoltunk a lassan mélyülő vízbe, hogy onnan rögzíthessek. Így, a zene és a sétálva beszélgető nyaralókon túl, a partot nyaldosó hullámok is meg lettek örökítve. Visszafelé tartva, és az öblöt elhagyva, kisebb meredeken kapaszkodtunk felfelé, a csillagos ég által szűrten megvilágított olívafás tájban. Még halkan hallottuk az üdülőváros éjszakai moraját, annál hangosabban a közeli házőrzők csaholását, testközelből a kabócák ezreit. Mindezek, a forró mediterrán éjszakával, és az illatokkal párosulva, egyenesen tökéletes. Alig hallható hangfoszlányra figyeltem fel. Eleinte nem tudtam hova tenni. Addig hegyeztem a fülemet, mígnem felismertem hogy madártól ered. Bízva a rajtam lógó hangtechnikában, rögzítettem. Itthon a felvételt elküldtem a közismert ornitológus szakember ismerősömnek: füleskuvik szólt a tájban. Visszagondoltam a pár nappal azelőtti éjszakára. A település szélében harsogó diszkó közelében árva kabóca. A zene hangerejéhez alkalmazkodó, pár centi hosszú rovar, olyan hangosan ciripelt, hogy fél méterről hallgatva, fél percen túl már fájóan bántotta a dobhártyámat. Kissé távolabb görög esküvő hangulata forrósította tovább az éjszakát. Táncoltak, kurjongattak, és nagyokat nevettek az örömködők. Legyen ilyen vidám az egész életük.