151. JÁTSZIK A GYEREK — szerencsére (1971.)
Érett fejjel úgy
gondolom, amennyiben falusi környezetben, mint aktív pesti kisgyerek és
kiskamasz, magamnak nem teremtettem volna élményalapú emlékeket, ezekből az
évekből aligha lenne mire jólesően visszaemlékezni. Hiánya óriási űrt hagyott
volna bennem: máig epekednék utánuk.
A hatvanas évek
közepétől a hetvenes évek derekáig néhányszor megadatott, hogy pár hetet
eltölthessek az Alföldön. Az első napok tornacipősen teltek, a továbbiak
mezítlábasan. Városi gyerek lévén és némi fantáziával megfejelve, nem
unatkoztam a parasztudvarban.
A szén tárolására
használt istálló mellett téglarakás magasodott. A reggel hűvöse pajkosan
megcsíphette a fülem hegyét, mert a földön csipogó napos csibékből néhányat — a
téglarakásra felmászva — feltettem az istálló cseréptetejére. Hogy az apróságok
örömükben, vagy bánatukban csipogtak-e egyre hangosabban, ki tudja már. A hátsó
udvarban hangtalanul megjelent a nénikém, a budi felé tartott. Útközben
feltűnhetett neki, mintha az ég magasságából hallana néhány csibét.
Megrökönyödve vette észre a varázslatot.
— Ezek meg hogyan
kerültek oda fel, Lacika?
— Nagyon hideg van
idelent, úgy gondoltam, ott a tetőn csak közelebb lesznek a Naphoz! — a
felcsattanó nevetés kissé összezavarta addigi magabiztosságomat.
A macska sem járt
sokkal jobban. Az imént szóbahozott téglarakást időlegesen szétpakoltam, mert belőle
alagutat építettem egérűző pajtásnak. Lett két oldala és teteje, sőt, egy-két
ablakot is beleszerkesztettem, hogy képben legyen vele, hogy éppen hol jár.
Tény, hogy a cirmos nem ujjongott örömében, amikor odabent találta magát.
Keservesen nyávogott, mintha nem lenne jó dolga odabent a hűvösön. Addig-addig
próbálkozott a szabadulással, mígnem jó magasra felpúpozta a hátát és kinyomva
a tetőt, egérutat nyert.
A szomszéd portáról
a veteményeskertbe néhány tyúk rendszeresen átlógott zöldet csipegetni. Kifüstölésükre
halk szóval megbízatást kaptam a nénikémtől. Könnyen találtam földrögöt a
kertben és már tüzeltem is a hívatlan éhenkórászokra. Az egyik célzás
tökéletesre sikerült. Ijedelmemben, a kinyúlt jószágot a veteményes végében egy
lyukas lavór alá rejtettem — nem szóltam róla senkinek sem. Másnap — nagy
meglepetésre — hűlt helyét találtam. A szomszédasszony este bizakodva
érdeklődött a nénikémtől, hogy a tyúkólba nincs-e eggyel több beülve.
Elszánt harcot
folytattam a krumpli bogarak ellen is. A levelekről, vagy kézzel szedegettem
le, vagy a búcsúfia parafa dugólövedékű pisztollyal ártalmatlanítottam a csíkos
bogarakat. A bőséges zsákmányt vízzel félig teli műanyag gyermekvödörbe
összegyűjtöttem. A fáradtságos munka végeztével a tyúkok elé öntöttem. A
fehérjében gazdag táplálékért rikácsoló viaskodás tört ki közöttük.
Alaposan szétnéztem
az udvarban. Volt ott néhány a lábas jószágok eledeléből csipegető, erősen
teltkarcsú házi veréb is. Fogok néhányat a mindig éhes macskának. Kerítettem
egy nagyobb fadobozt, nyílással lefelé fordítottam. Egyik széle alá fahasábot
állítottam, annak derekára zsineget kötöttem, a másik végét bevezettem a közeli
nyári konyha ajtaján. A felfordított doboz alá bőségesen szórtam kukoricát,
köréje beetetés céljából pár szemet. A magyar irodalom terén ekkor még zöld
füleket meresztettem: a vadász ül hosszú méla lesben. Ekként tehettem én is
odabent, mert még egy csontkollekció forma veréb sem került látó közelbe. A
tyúkok hamar rátaláltak a terített asztalra, és sorra felcsipegették a sárga
szemeket. Kezdtem bepipásodni. Addig-addig füstölögtem magamban, mígnem fogtam
egy tyúkot.
Máskor jobban járt a
nyávogós. A délutáni napfény ráesett a szomszédos parasztház tűzfalára, melynek
méter magasában egér napozott. Miután észrevettem, magamhoz hívtam a macskát és
a kezembe fogva, a rágcsálóval egy síkba tartottam: rövidlátó lehetett. .
Letettem a földre, de mivel nem tudta, hogy mit kellene néznie, mindenfelé
tekergette a nyakát, csak éppen arra nem, amerre érdemes lett volna.
Leguggoltam melléje, fejét enyhe erőszakkal a rágcsáló felé fordítottam. Amint
észrevette a szürke eminenciást, teste megfeszült. Felálltam. Néhány másodpercig
farkas szemet nézett vele, majd ugrott. A faltól egérrel a szájában huppant
vissza. Ott elengedte, kicsit cicázott vele, végül megroppantotta a gerincét és
elindult vele a hátsó udvar egyik rejteke felé.
Legvégül
összeházasítom a házi veréb témát a macskával. A szomszéd házon lévő
verébfészekből kipottyant egy fióka. Erőtlen hangocskáján keservesen csipogott
az udvar szélében. Bár a szülők ott köröztek körülötte, nem tehettek érte
semmit sem. A macskának éppen arra akadt dolga. Hamar rátalált a tízórai
falatra — nem habozott. A szülőpár hevesen támadta a macskát, sőt, az utcán
magasodó terebélyes nyárfán addigra összeverődött és vészjóslóan csipogó több
száz veréb közül, tucatnyian nekirepültek a puhatalpúnak. Az addig magabiztos
ragadozón könnyen észrevehető volt a páni félelem megjelenése. Fülét fejéhez
lapította és ijedten körbe nézett. Úgy döntött helyesen, jó lesz minél hamarabb
kereket oldani!