Vidám napot / játéktemető...,

Ne törölgesse a könnyeit senki se, mert bármikor feltámaszthatóak!

Amikor én még kis srác voltam, a lakótelepen csoda számba ment egy-egy autó. Amint megláttuk, hogy az egyikbe beleül a sofőr, már rohantunk a kipufogó mögé, hogy tüdőnket teleszippanthassuk a mennyei illatú benzingőz szagával: na jó, mondjuk, néhányszor. Mindezzel arra kívántam célozni, volt bőven hely a gyerekeknek játszásra.

Bár nem vittem túlzásba az ugróiskolát, de el kell ismernem, a nyolc aszfalton való kijárásában nagyobb sikereket könyvelhettem el magamnak, mint a kő suliban. Ezt a krétarajzos vagy kőkarcos játékot inkább a lányok komálták. Nekünk fiúknak az „országosdi” dukált vitathatatlanul.

A földre kővel vagy bottal egy pár négyzetméter területű négyzetet rajzoltunk, amit négy egyenlő részre — országra — felosztottunk magunk között. Az „országosdi” bicskával harcolódott meg. Valamelyik másik ország területébe kellett beleállítani a bugyli vagy svájci bicskát, és a bicskaél vonalában egy egyenes vonalat kellett húzni vele. Ez a vonal általában ketté osztotta a megtámadott országot, és annak uralkodójának kellett döntenie arról, hogy melyik földterületről mond le dalolva: az pedig hozzárajzolódott a hódító bicska maxi országához. Egy ország akkor tűnt el végleg a földtérképről, ha olyan kicsire zsugorodott össze a mérete, hogy abba két lábbal nem bírt beleállni a helytartója. Viszont, volt egy nagy trükkje a játéknak. Amennyiben már csak ketten gyürkőztek egymásnak a végső diadalért, annak lett óriási szerencséje, akinek szigete lett: országának területe nem érintkezett a négyzet egyik oldalával sem. Amennyiben a sziget birtokosa ügyesen dobott a bicskával, akkor a szigetét az egyik külső keretvonallal összeköthette, és így az egész ellenséges ország területét diadalittasan a babérkoszorúja alá besöpörhette.

 Hódolhattam a golyózásnak is. Szemet meresztve vizslattuk a másik fémből való golyóit: a nagyobb, fényes kinézetűek becses értéket jelentettek. Egy bottal lyukat fúrtunk a földbe, és már lehetett is gurítani. A célig nem eljutó golyókat ki lehetett lökni, és szemérmetlenül zsebre lehetett vágni. Amennyiben nem csal emlékezetem, a lyukba való beletalálás után a placcon lévő összes játékszer is besöprésre kerülhetett.

Kerüljön elő a laszti, és indulhat a tengó. Négyen játszották: az „országosdi” játék mintájára került kialakítása a játéktér. Arra kellett ügyelni, hogy a saját térfélen csak egyszer pattanhasson le a labda, utána azt lábbal vissza kellett juttatni valamelyik másik három ellenfél területére. A hat hibázásig tartó játék után a vesztes maradt a saját helyén, a többiek pedig eggyel jobbra helyezkedtek. Szerválni kézzel kellett: a fogadó fél kérhetett egy újabb adogatást, amennyiben az szerinte szándékoltan a kárára lett fazonírozva.

Nem sorolom tovább az, akár a játszótéren, akár az aszfalton, de a lakáson kívül is játszható játékokat. A lakótelep azóta dugig telt parkoló autókkal. Aligha tévedek nagyot, az ötven évvel ezelőtti játéktér több mint a felére összezsugorodott a mai skacok számára.