Vidám napot / Itt írja alá...

A napi hírek legelejére kívánkozna, minden nap.

A nem nevesített főszereplőt nem ismerem személyesen, viszont a hírforrás száz százalékos megbízhatóságú. A vezető beosztású hölgy húsz éve dolgozott az országos hatáskörű hivatalban. Munkája ellen soha nem merült fel kifogás. Sőt! Olyan osztályt vezetett, mely az ügyfelekkel volt hivatott foglalkozni. Beosztottaival emberségesen bánt. Egyre kevésbé természetes ez manapság. Ügyfélpanaszról sem tudni. Legalábbis főbenjáróról, nem. Ez pedig nem kis teljesítmény.

Hétfői nap. A hölgy belépett az irodába, ahol az egyik igazgató és a belső személyi ellenőrzés egyik szakavatott embere várta. — Itt írd alá a felmondást! — tolták elé az előre megírt papírost. A munkatárs, se nyelni, se köpni, nem tudott. Kérdőn nézett körbe. — Ha nem teszed, ürügyet fogunk kreálni ellened és ráadásul még utánad is nyúlunk, hogy ne tudj elhelyezkedni! Ilyen „elgondolkodtató” feltételek mellett mi mást is tehetett volna a családos munkavállaló? Fütyülve és dalolva aláírta a saját halálos ítéletét; aztán sarkon fordult és mehetett a nem létező dolgára. Azóta egy szintén állami cégnél emberarcú beosztottként teszi a dolgát.

A megüresedett poszton egy ejtőernyős landolt. A munkaköri feladathoz nem értett, és nem beszélte a beosztottak „nyelvét” sem. Egyre feszültebbé vált a helyzet. Szép lassan kezdtek elszállingózni a munkatársak. Ezzel együtt nőtt a panaszok száma; végül az utolsó régi alkalmazottnak is csak a hűlt helye maradt mementónak.

Más osztályokról igyekeztek feltölteni a folyamatosan apadó létszámot. Önként nem jelentkezett senki sem. Az utasításra küldött nyugdíj előtt lévő kollégák betegállományba mentek inkább. A középkorúak pedig idővel; mert kiborultak a lehetetlen állapotoktól meg, nem is értettek hozzá. A valakinek segge vége szarházija — politikai hitvallás nélkül — pedig továbbra is ott tehetetlenkedik az osztályvezetői székben.

Mindezeken senki ne háborodjon fel, mert az átkos szocializmus után végre az igazi, emberarcú demokráciában élhetünk! — annak is a kereszténydemokrata, családbarát változatában.