85. IMBOLYGÓ JÁRÁS — tapasztalat (1986.)

Erős szél kergette a szürke fellegeket, a tajtékos hullámokat partra vető tenger felett. A homokos föveny, néhány arrafelé sétáló nyaralótól eltekintve, néptelen. Mindösszesen két intenzív mozgás figyelhető meg: a szinte folyamatosan vízszintes állásban duzzadó szélzsák, meg egy fekete színű zászló. A második jelkép egy az előző nap vízbe fulladt keletnémet fiatalember emlékének tiszteletére lobogott.

Hárman voltunk, hárman mentünk bele a vízbe. Fejest ugráltunk az érkező hullámhegyek aljába. Mindent leszámítva, valóban élményszámba ment ez a szemöldök összeráncolásra okot adó szórakozás. Mentségünkre legyen mondva, az éppen elhaladó tajték után csupán a térdünkig ért a víz. Az előre fejesugrást követően, a fejem fölött hatalmas morajlással átzúdult a hullám. Mivel sekély árban múlattuk az időt, a partról sebesen visszaáramló víz felfedezése is érdekesség számba ment. Amint az ugrás után lábra álltam, kezemmel arcomról lehúztam a vizet és már néztem is, mikor kell újra fejest ugrani. Negyed óra elteltével, az egyik srác felhagyott a játékkal. Élveztem a mókát mindaddig, mígnem a megszokottnál hamarabb érkezett a következő tajték, mely teljesen beterített. Gyufaszálként zúgtam bele háttal a vízbe, mely rohamos gyorsasággal repített a part felé. Útközben, kezem-lábam rendszertelen összevisszaságban kalimpált a testem körül. Remek érzés volt ez a káosz. Hirtelen, szinte a nullára lecsökkent az utazósebességem. Komótosan nekikészülődtem a talpra álláshoz: ingyen fuvar a partra. Igen ám, de a következő másodpercben, vészjósló irammal magával ragadott a tenger felé visszaáramló víz. Szempillantás alatt észbe kaptam. Sarkamat erőteljesen belevájtam a homokba, és mihelyst lehetett, talpra álltam. Szememet rögvest kinyitottam, és jól tettem, mert jött a következő hullámhegy, és máris fejest kellett ugrani. Megérezve a figyelmeztető jelet, gondolkodás nélkül kimentem a partra.

A strandtól távolabb, közvetlenül a távolsági buszvégállomás mellett volt a szállásunk. A közel félórás séta közben egy újabb érdekességet figyelhettem meg. Ahogy léptem, olyan érzésem támadt, mintha a mozduló lábam útközben egy félkört írna le a levegőben. De, úgy is kifejezhettem volna magam, hogy lépéseim a hullámzó víz érzetét adták vissza.