52.
ILYEN NINCS – szőke (2013)
Vége felé közeledett a Magyarországi
8-as országjáró gyalogos túra. A fővárosból Debrecenbe megérkező vonatról
legalább négyen leszálltunk. Mivel a csatlakozás indulásáig volt néhány perc, a
párom és a nálunk idősebb férfi túratárs mosdó után néztek. A szemüveges
barátommal ott várakoztunk a hamarosan kigördülő szerelvény mellett.
– Meddig várunk
rájuk?
– Indulás előtt
két perccel felszállunk!
Tény, hogy a
megjelölt időpont előtt negyed perccel megérkezett Kati, a negyedik társ
lemaradt. Már öt perce kattogott alattunk a vonat kereke, amikor telefonon bejelentkezett
a pórul járt férfi:
– Hol vagytok,
mert nem látom a vonatot!
Nagy derültség
után megszületett a haditerv. A túratársnak kapóra jött egy intercity, amivel
Nyíregyházára tarthatott, ott várt rá egy csatlakozás arrafelé, amerre gyalogosan
fogunk tartani.
Másfél órával
később leszálltunk Mátészalkán, ahol egy pékbolt meglátogatása után megkerestük
az előzetesen kinézett jelzetlen nyomvonal kezdetét. Két óra hosszat jártuk a
tájat, amelyről semmi érdemleges nem jut eszembe. Első említésre méltó hely a vasúti átjáró, melyen áthaladva lebatyuztunk.
A szemüveges haver ránézett a GPS-re, és már mondta is:
– Az előző
állomásról most indult ki az a vonat, amellyel a „szőke” kolléga érkezik.
Előkerült a
mobil, összejött a kapcsolat, és már készülődött a leszálláshoz a túratárs.
Orrunk előtt elhúzott a vonat, kilométerrel távolabb lefékezett. Elveszett
társunk tíz perc múlva ismét ott vigyorgott közöttünk. Csak úgy dőlt belőlünk a
nevetés!