30.
ILLANÓ ILLAT – rejtély (2008)
A Magyarországi 8-as országjáró
gyalogos túra soron következő szakaszának kezdőpontjához utaztunk. A vonatról
leszállva viharos erejű szél taszított hátba. A peronról letérve máris a tágas
határban találtuk magunkat. A Tisza irányába indultunk a szemüveges barátommal.
Tőlünk jobbra az áramszolgáltató légkábeleit a kavargó légáram egymásnak
csapdosta, amely folyamatosan zizegő hangú kisülést okozott. Nem beszélgettünk,
mert egymás szavának megértéséhez kiáltani kellett volna. Szedtük a lábunkat.
Én a magam részéről pozitíven álltam a szélsőséges időjáráshoz, mert hasznosnak
tartom az ilyesmit testközelből megtapasztalni. Sok-sok kilométert megtehettünk
már, amikor friss rántott hús illata csapta meg az orromat. Mivel a nagy szél
minden más zajt könnyedén elnyom, azt hittem, hogy időközben településre
érkeztünk.
– Vendéglő
mellett haladunk el? – magabiztosan.
– A határban
járunk! Innen legalább három kilométerre található legközelebb lakóház! –
felelte a GPS-ből tájékozódó haver.
– Az előbb nem
érezted a rántott hús illatát?
– De, igen!
– Hogyan
lehetséges ez?
– Fogalmam
nincs! – ezzel pont került a téma végére.
Sokáig
elgondolkodtam ezen a rejtélyes feladványon. Vajon hogyan képes fergeteges
erejű szélben egy illatkoncentráció ennyire egyben maradni? Vajon létezik-e
ilyen irányultságú tudomány?
Pár
kilométerrel távolabb megismétlődött a közelmúlt. Mivel egyszerre adtunk hangot
a frissensült illatának érzékeléséről, ezért a történet hitelessége
megkérdőjelezhetetlen: településnek továbbra sem volt se híre, se hamva!