18. Így kell ezt csinálni — Hirokitía (2023)



Ciprus közismert nyaralóhelye, Ayia Napa. A sziget keleti oldalán fekszik, közel Észak-Ciprushoz. Nyáron még az éjszakák is forrók. Fura alak lehetek. Áprilisban a szállás előtt megállva a homlokom elkezdett gyöngyözni. A házfalon erotikára utaló, figyelemfelkeltő művészi falfestmény, amely a szezonban üzemelő sztriptízre hívja fel a figyelmet.

A turisták lehúzása errefelé sem ismeretlen. A marketek árai a szomszédos település szupermarket áraihoz képest másfélszeresek, háromszorosak. Sok élelmiszerbolt redőnye véglegesen lehúzva. Számban alig maradnak el tőlük a vendéglátóhelyek. Érthetetlen számomra, hogy bezárt kereskedelmi egység mellett, vajon miért épül ugyanolyan? Bevallom őszintén, én sem tanulok a múltból. A város dombos részében szálltunk meg, a feleségemmel. A belváros felé sétálva arapapagáj rikácsolt. Garázs nagyságú ketrecben 3 különböző szín összeállítású tollas. A legszószátyárabb csak úgy lökte a dumát. Hátizsákomban félig összeszerelve a felvevő. Pár másodpercig lamentáltam a nosza rajta akción, de elodáztam. A továbbutazás napján reggel magabiztosan lementünk a címre, de hűlt helye a madaraknak. Vártunk fél órát. Keserű szájízzel Visszakullogtunk, és utazásra elpakoltam a felvevőt. Éreztem, éreztem én, hogy mire megérkezünk az arák ketrecéhez, ott fognak feszíteni. Úgy is lett. Nem mérgelődtem, mert mint ahogyan mondani szokták: a jó pap is holtig tanul, mégis hülyén hal meg. Bevillant, hogy szezonban ezek a színfoltok késő délutántól farúdon üldögélnek a főút elején, és euróért lehet velük fotózkodni. De ne siessünk előre ennyire. Az ortodox húsvétot megelőző napokban tartózkodtunk a településen. Errefelé a miénknél nagyságrendekkel sokszínűbb a természet rendjére vonatkozó néphagyomány, mert a piros tojást tojó nyúl mellett tyúk kakassal figurák is lendítenek, a gyerekek amúgy sem statikus képzelőerején. Nem beszélve a méter magas műanyag tojásokról. Itt találkoztunk először a templom körül szétszórt hangfalak jelenséggel, amely a szertartás kihangosítását célozta. Így nem csak belső hangfelvétel lett róla, hanem külső is. Amennyiben Ayia Napa üdülőváros, akkor az ilyen települések között az itteni főváros Protarasz. A 2 település és még néhány másik is, a 101-es és a 102-es körjáratokkal másfél euróért végigutazható. A 711-es busz menetjegye ugyanannyiba kerül. Vele Lárnakától idáig és még tovább is el lehet jutni, összesen mintegy 60 kilométer hosszan. Nagy szamárság lenne ide nem ellátogatni. Impozáns parti korzója 4 kilométer. Alapvetően fából készült. Nyáron mezítlábasan is kényelmes. Rajta sétálva, a darazsaktól hemzsegő bokor virágjai észveszejtően illatoztak. Van itt minden, amely elvárható egy modern tengerparti központtól. Hatalmas a vízi szórakozás kínálat. Árak kifüggesztve. A strandok kék zászlósak. Mi azonban a biztos halálunkat lelnénk a dögunalomtól. Szokásunk szerint, lábon pihentük ki magunkat. Közben rátaláltunk a túlméretezett, szamarat ábrázoló köztéri szoborra — az országot járva élő változatával nem találkoztunk.
Lárnaka mai nevét a törököktől kapta. Időszámítás előtt 13. században a rézbányászat miatt megjelenő görögök alapították, de az arab kalózok fosztogatásainak következtében, időlegesen elnéptelenedett. Új honfoglalónak a föníciaiak tették be a lábukat, őket a perzsák és a görögök követték. Időszámítás előtt 58-ban partra szálltak a rómaiak. Belefogtak a település fejlesztésébe. Uralkodásuk 320-ig tartott. Ekkor több földrengés rázta meg a várost, melyet nem építettek újjá. Kisebb helyőrségeket hagytak hátra elszórtan, akik az ország délkeleti részét védték az arab betörések ellen. A lassú, de folyamatos építkezések által a középkorra újra számottevő várossá fejlődött. A törökök megjelenése után, a 18. századra, a környék legforgalmasabb kikötőjévé vált. A múltból megérkeztünk a jelenbe. A város jachtkikötőjétől a belváros felé tartva, 20 perc sétát követően megérkeztünk a régészeti lelőhelyre, ahol római kori emlékek között gondolhattunk vissza a régi világra. Az archeológiai lelőhely tárgyi emlékei számban nem jelentősek, viszont a cipők által felvert por mennyisége számottevő. 2 egyszerű gépezetet is rekonstruáltak a szakemberek. Mellettük néhány nagyobb méretű szoboralak, kövek és 2 darab 2 méter magas kőkorsó.
Egy évvel ezelőtt a véletlen folytán, éppen az ortodox húsvét napjaiban szálltunk meg a városban. Vasárnap egyre fokozódott az utcai petárdázás. Estére polgárháborús csatazajjá fokozódott. Eleinte az erkélyről hallgattam, később az ágyban hanyatt dőlve. Hogyne gondoltam volna a hangfelvételre, de megint lusta voltam. Besötétedett. Szívemhez kaptam, amikor a távolban egy időben megszólalt a müezzin imára hívó éneke, majd a keresztény templom harangja. Késő bánat. Mindez akkor idéződött fel bennem ismét, amikor Córdobában jártunk, Katival. A Nagymecset belsejében, a muszlimok Ibériai-félszigetről való kiűzése után, aranytól csöpögő katolikus templomot emeltek a győztesek, amely mind a mai napig aktív vallási hely. A hang és a kép összhangja életre kelt bennem. Ám másodszorra is késő bánat. Úgy emlékeztem, hogy a nagy durrogtatás, és a két vallási hívójel, vasárnap este szólaltak meg. Szombaton némi petárdázás előfordult ugyan, de vasárnap síri csend. Véglegesen elszállt a hang és a kép összeboronálására alkalmasnak tartott utolsó esély is.
Lárnakától Pyla északra az első település. Ékköve a csoda szép kristálytiszta vizű öböl. A Föveny szélében leparkoló bérelt buszból 50 indiai fiatal rajzott szét. Távolabbi végében aprócska kápolna, melynek harangját bárki megkongathatja — megtettük. Indulhatott a séta a nagyváros felé. Ismert volt a ránk váró környezet. Utazásaink során ez az útvonal vált első számú kedvencévé Katinak. A mediterránium közismert növénye az agávé. Igen ám, de akkorára növőket, melyeket itt lehet látni, máshol aligha. 50 szálból álló, 5 méter magas mini erdő. A növény szára fatörzs keménységű. Aki ismer ennél magasabbakat, nálam lehet bejelenteni (remlacvox@gmail.com). Ragyogóan sütött a nap. Az enyhe szellő segítette a barnulást. Egyéves, pelusba csomagolt babát próbált anyuka, és óvódás korú testvérei vízbe segíteni. A csöppség karjának erőteljes mozdulataival jelezte, köszöni szépen, nem kér belőle. Ám a nagyok gyakran értetlenek, ezért néha rájuk sikkantott. Ebből értettek. Ment, ment bele a tengerbe fél lábszárig, majd gyorsan a biztonságos partra visszaszaladt nevetve. Feleségemmel homoklapátolásba fogtak. Szó nélkül is értették egymást. Épült a kortárs fantáziaszülemény. A tökmag is beletette a magáét. Telt-múlt az idő. Elérkezett a felkerekedés pillanata. Éppen egy újabb legfontosabbal volt elfoglalva, a baba. Útra keltünk. A papa utánunk küldött harsány hangjára hátrafordultunk, és lám, integetve búcsúzott tőlünk az emberpalánta. Az utunkba eső apartmanok fele már az enyészeté, pedig közvetlen vízparti kapcsolattal rendelkeznek. Alig érthető az ok. A tavalyi népes bögrecsárda is zárva. Ha már ez is beadta a kulcsot, valóban nincs miben reménykedni. Kényszerűségből eltávolodtunk a középkék tengertől. Országút mellett bandukoltunk. Útszéli hirdetés előtt álltunk szájtátva: 1590 négyzetméteres villa eladó. A telefonszámot nem írtuk fel. Akit érdekelt volna, attól elnézést kérek. Túl jártunk a lárnakai teherhajó kikötőn is. Az esti húsvéti népünnepélyre csak úgy özönlött a fiatalság. Volt, aki rövid panofixbundában igyekezett, mások pántos felsőben és sortban. A csúcs mégis az a nagykorúság határán átbillent fekete hölgy volt, akivel egy hét alatt kétszer is találkoztunk. A fiatalság összes lendülete lerítt róla: minden részletre kiterjedően megtervezett öltözék, harapdálva ejtett szavak a mobilba és telefonálás közben mind a 10 ujját kimerevítve tartotta, hogy észrevegyék a mindegyik ujján más-más színű gyűrűt — így kell ezt csinálni. A virág változatos színeivel vonzza be a körülötte döngicsélő porzókat. De egy másféle madár is tudta a dolgát. Szállásunk ablakával szemben jól kivilágított parkoló. A lámpaoszlopon varjú gubbasztott. Szárnyra kapott. A hotel ablaka alatt üzemelő vendéglő felé tartott, ahonnét csőrében salátalevéllel tért vissza eredeti helyére.
Szervezett programmal a Tróodosz-hegység környezetébe kirándultunk. Az odafelé tartó út során kiszélesedett a látókörünk. Szétszórtan elhelyezkedő tanyaszerű családi házak. Zsebkendőnyi területen folyik a teraszos földművelés. Az épületek fele lakatlan. Az országút melletti vendéglők ajtaján többnyire lakat. Szűk, hajtűkanyarokkal tűzdelt rázós utak. A növényzet jellemzően tűlevelűből állt, de bőven akadt lombos fából is. Kiszállva a buszból, 4 helyen is szétnéztünk. Astromeritis nicosiától 30 kilométerre fekszik. A 2300 lélekszámú falu határtelepülés. Puffer zóna. Szerencsésnek vallhatják magukat az itt élő ciprióták. Megúszták a török inváziót, mely éppen a kertek alatt ért véget. Jóval tovább időztünk a második településen. Kakopetria Nicosiától 55 kilométerre délnyugatra található, a Tróodosz-hegység északi lábánál, 667 méteren. Sűrű erdő veszi körbe. Az ősi települést a Kargotis és a Garillis-patakok találkozásánál alapították. A falu modern része, cseréptetős házakkal, a völgy keleti részében. A Megváltó színeváltozásának temploma a régi falu közepén épült. A másik istenháza, a Szent Miklós templom, a falutól 5 kilométerre. A 11. és a 17. századból származó falfreskóival a sziget egyik legérdekesebb bizánci stílusú szenthelyének számít. A vízi malom 1754 óta őrli az árpaszemeket. Az ősi Kakopetria falu (Ailades) körül 1938-ban végzett régészeti ásatások eredményei mesélnek a múltról. A feltárás során ősi istentiszteleti hely került napvilágra. Főként terrakotta, melyek közül többük Athena istennőt ábrázolja, kis mészkőszobrok, bronz- és vasdarabok. A nicosiai Régészeti múzeumban lettek kiállítva. Nem csak a múltja, hanem a jelene is érdekes a településnek. Évszázadok óta folyamatosan lakják. A régi, de apartmanokká átalakított házak számbelileg uralják az ingatlanpiacot. Akinek ideje engedi, menjen le a patakvölgybe és a hidakon át tegyen hosszabb sétát. Érdekes volt megtapasztalni, hogy miként vált a település mindennapos részévé, a nem csak éltető víz. Kora délután beindították a kompresszort, mely vizet pumpált az út szélében lefutó nyitott csatornába, így párásították a település levegőjét. Másként is folyt a hőség elleni küzdelem. Kőfalról alázubogott a víz, mely szintén az útszéli árokban kötött ki. Mindennek feledhetetlen hangulata volt. A falunézés végeztével, a busz felé sétáltunk a feleségemmel. Szemből hajlott hátú, talpig feketébe öltözött, lábát gumicsizmába bujtatott, nyolcvanas nénike érkezett. Mindkét kezében egy-egy vízzel teli vödör. Amikor közelünkbe ért, helyi nyelven ráköszönt Kati:
— Kálimérá!
Olaszos mentalitással viszonozta a mama:
— Csaó! — így kell ezt csinálni.
A Kykkos kolostor közelében a Throni dombon feketemárványból mauzóleum. A független Ciprus első államfőjének, 3. Makariosz ortodox érsek nyugvóhelye. Mint ismert, 1974 júliusában az Észak-Ciprust megszálló török katonák agyonlőtték. Emlékét a közelben hatalmas kőszobor őrzi. Hasonmása Lárnakában ott még bizakodóan int kezével. A mindkét végében nyitott mauzóleum közelében kilátópont, és egy zárva lévő hatszögletű épület. De akadt itt másféle érdekesség is. Előző nap orkánerejű zivatar tarolt a szigetországban. Itt fenn havazott, melyből emberkéz által arasznyi hóember kelt életre. A nap egyre melegebben sütött. Az élet csírája önmaga levébe beleolvadt. Ciprus és az ortodox világ egyik leggazdagabb, leghíresebb helye, az 1328 méter magasan, a 11. században alapított Kykkos kolostor. Legfőbb kincse a Szűz Mária ikon, melyet a hagyomány szerint Szent Lukács festett. A kolostor 1000 éves, de a falak újak. Az évszázadok során az épület többször is elpusztult. Hol a tűzvész, hol a lovagok csatározásai miatt kellett újjáépíteni. Így a mostani épületek közül a legrégebbi is csupán 200 éves. A hercegek és vallási elöljárók folyamatosan gondoskodtak a kolostorról. Az évszázadok alatt sok kincset és vallási relikviát összegyűjtöttek a szerzetesek. A legnagyobb tisztelet és érdeklődés a Szűz Mária ikont övezi, mely valószínűleg a 12. századból való. A csodatévőnek tartott ereklyét a középkorban ezüsttel bevonták, és azóta csak rendkívüli alkalmakkor veszik le a borítását. Úgy tartották, aki ránéz az ikonra, megvakul, és ezt a hagyományt azóta is őrzik. Amikor Ciprust komoly szárazság sújtotta, a kolostor szerzetesei az oltárra helyezték az ikont, és levették róla a borítást. Úgy imádkoztak a természeti csapás mielőbbi befejeződéséért, hogy közben lesütötték a szemüket. Volt miért. A kolostorban sok-sok tábla tiltja a fényképezést, mintha azzal kárt szenvedne a bemutatott relikvia, vagy az egyház. Az arany itt is értékként jelenik meg, de ez legyen a rend értékrendje. Ennek kapcsán, ne feledkezzünk meg a közelben parkoló, egyházi tulajdonban lévő, nyitott Mercedes limuzinról se. Körsétánk során hallható volt a fakalapáccsal ütögetett falapok kondulása, amely az étkezésre hívást szolgálta.

Közlekedjünk és legyen egy kis színes is benne. Lárnakai tapasztalat, hogy a taxi droszton kiírják a honnan hova fuvar árát. Távolabbi településre kilométerenként egy euró a tarifa. A közeli nemzetközi repülőtérre, duplája. Szót érdemelnek a buszsofőrök, és a hozzájuk tartozó szokásjog. Ayia Napa közelében kirándulva, nem szállhattunk fel 2 egymást félóránként követő olyan körjáratra, melyről többen is leszálltak. Tele van, mondták a sofőrök, pedig még tucatnyian felfértünk volna rá — szépen sütött a nap, a helyzet szebbik oldalát néztük. A városi járat hátsó ülésén fiatal arab nő utazott egyedül. Hajáról lazán félrecsúszva a kendő, melyet közvetlenül a leszállás előtt gyorsan megigazított. A távolsági buszon rajtunk kívül egy külföldi hölgy is utazott. Menet közben az első ajtó felé igyekezett. Leszállási szándékát akarta jelezni. Az ősz hajú buszvezető szó szerint magából kikelve ráripakodott, hogy az ülőhelyről tegye. A reptéri busszal a városon túlra tartottunk, és a kedvenc öblünknél szerettünk volna leszállni. Szóltunk a sofőrnek, aki görögül elmondta, hogy nincs megállója a járatnak. Ettől függetlenül, talán a fehér botnak köszönhetően, lefékezett. A távolsági buszokon létezik a full tábla, mely azt jelenti, hogy 2 ülőhely kivételével minden ülés foglalt. Húsvét vasárnapján belesétáltunk a tájba. A végén egy olyan buszmegállóban kötöttünk ki, melynek pozíciójával nem voltunk tisztában. A járat felől helyi erőtől érdeklődtünk, közben a nekünk megfelelő távolsági busz begördült a megállóba. A ciprióta a buszvezetőnek felszólt, hogy hova szeretnénk menni, de ő a telítettségre hivatkozva ki akart térni előle. Feleségemmel ekkor érkeztünk az ajtóhoz és miután a sofőr kezemben meglátta a fehér botot, felengedett minket. A jegyért nem kellett fizetni. Másnap reggel a Lárnaka-Limassol útvonalon ugyanez a szakember teljesített szolgálatot és mivel nem volt full utaslétszám, a jegyért fizetni kellett. Megjártuk az archeológiai parkot. Érkezett a fulltáblájú expresszjárat, és a kétszeri ismerős szó nélkül felengedett minket (2 üres hely volt a buszon). Ingyen utazhattunk. Ráadásnak másféle különlegesség. Vesszőparipám az egyházi személy bármilyen megnyilvánulásának értékelése. Legyen római, ortodox, vagy másféle. Ezúttal a görögkeletiről lesz szó. A 2 eset lárnakai. A nagyszakállú, hivatali ruhát viselő férfiú hátizsákkal közlekedett az utcán, kezében „teka away” ital. Na, ez már valami. A repülőtéren hasonló öltözetben maga után gurulós bőröndöt húzó egyházfi sétált el előttünk. Neki is kereszt lógott a nyakában. Rá is áldásomat adtam .

Vajon hogyan is volt a belesétálunk a tájba buszos sztori előzménye? A városközpont tengerparti Finiqoudes buszmegállótól a légikikötő irányába, a tengerparttal párhuzamosan indultunk el. A sétány végében a vár, közelében a müezzin tornya. Utcára nyíló egyterű házak következtek. Modern, emeletes épületek váltották. Azt hittük, hogy lakótelep, de nem. Meglátásunk szerint, többsége apartmanház. A tengerpart hosszasan homokos. Szélében vendéglők muzsikálnak. A strand végét a repülőtér kerítése keresztben lezárja, még a víz felőli részét is tilos átlépni. Aki strandolási szándékkal érkezik Ciprusra, azoknak érdemes ebben a helyben gondolkodniuk. Egy hátránya van. Csak kisebb markettel lehet számolni, szerény áruválasztékkal. A szupermarket a város túlsó végében, minimum 4 kilométerre. Térjünk vissza a kiránduláshoz. Lárnaka szélében a Hala Tekke mellett sóstó-rendszer. Tavasszal és ősszel a vándorló flamingók pihenőhelye. Tavaly hűlt helyüket találtuk. Oda, a sós tavak felé tartottunk Katival, melyet külső ívén kerültük. A legnagyobb vízfelületű tónak mindkét vége orrfacsaróan büdös. Ezúttal százával napoztak a tollasok benne. Legtöbbjük a közepén, kevesebbjük a szélében. Eljutottunk a Mohamed próféta nevelőanyja tiszteletére emelt mecsethez. Vége az aszfaltburkolatnak. Tavaly több teherautót is láttunk távozni innen a földek felé. Járjunk utána. Jól látható a nyomvonal. Külföldi fotósok csapatát előztük. Kisebb-nagyobb sóstavak követték egymást. Útelágazáshoz érkeztünk. Logikától vezérelve jobbra vettük a kanyart. Már-már tapsikoltunk a közeli végcél elérése miatt, de korai volt az öröm. Zsákutcába tévedtünk. Vissza az elágazáshoz, aztán gyorsan bemenekültünk az egyetlen árnyékot adó fa oltalma alá. Jól esett a harapnivaló, és a jól behűtött víz. Nemkülönben a pörkölő tavaszi nap időleges hiánya. A vizes élőhelytől eltekintve, búzaföld uralta a tájat. Megfordult a fejünkben a hátraarc, mégis előre mentünk. A közeli domb tetejéről a távolban lakóházak sziluettje. Megint előre dörzsöltük a tenyerünket. A hozzájuk elvezetőnek gondolt utak a semmibe vesztek. Ekkor látnoki fény gyúlt a fejemben. Megjósoltam, hogy hol fogunk a végén kikötni. Bejött. Ehhez kellett a tavalyi lárnakai gyalogos útjaink emléke, és a látásvesztés következtében a fejemben kialakult térképszerkesztő bioprogram kettőse. Fél óra múlva az oszmán időkben megépített, kőoszlopokon nyugvó fedett vízvezetékrendszernél fellélegezhettünk. Nekivágtunk a gazosnak, fel a dombra. Aszfalton álltunk. Végre. De a megpróbáltatásoknak ezzel nem lett vége. Innen is körülményes volt a további út, sőt, a buszmegállóban a helyes irányt nem tudtuk belőni. Végül a közelben lévő körforgalom egyik útba igazító táblája lett a segítségünkre. Igen, a nekünk megfelelő megállóban történt, hogy az arra járó helyi erő beajánlott minket a sofőrnek, de ő csak azután volt hajlandó a fulljáratra felengedni minket, miután a kezemben meglátta a fehér botot. A leírásból rövidnek tűnő kirándulás kereken 6 órát vett igénybe.

Új nap, újabb célpont. Ahova mindenképpen el szerettünk volna jutni — Utazásaink során ekkor került legközelebb hozzám az emberiség, és az emberiség története. Az újkőkori település, Hirokitía. Időszámítás előtt 7. és 5. évezred között lakták. A Kelet-Mediterráneum egyik legkutathatóbb állapotban fennmaradt, és legfontosabb időszámítás előtti régészeti területe. 1934-ben fedezték fel. Az újkőkori település a Ciprusi Köztársaság Lárnaka kerületében, a déli tengerparttól mintegy 6 kilométerre, a Maroni folyó kanyarulatában lévő domb lejtőin helyezkedett el. A kora új kőkorban, időszámítás előtt 8100 körül vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek érkeztek a szigetre, de röviddel később elhagyták. Az állandó lakosok időszámítás előtt 7000 körül, valószínűleg Anatóliából, vagy a levantei partokról telepedtek át. Ez a kultúra alapította Hirokitíát is. A települést a folyón kívül erős, 2,5 méter vastag és 3 méter magas (a máig megmaradt legmagasabb pontján) kőfal védte. A falon feltehetően több kapun keresztül lehetett átjutni. A település épületei közül eddig húszat tártak fel. A kör alakú házak alapozás nélkül közvetlenül a földre épültek, közel egymáshoz. Külső átmérőjük 2,3 és 9,2 méter. A belső 1,4 és 4,8 méter között változik. Falai mészkőből, vályogból és döngölt agyagból készültek. Kívül többnyire kőből, míg a belső felület égetetlen agyag vagy vályogtégla. Tetejük lapos. Ágakra és nádra rakott agyagrétegből állt. Helyenként nyoma maradt, hogy a fal belső felületét kifestették. Beosztásuk az épület funkciójától függött. Odabent főzésre és fűtésre szolgáló tűzhelyek nyomaira találtak, valamint házimunka és pihenés céljára készített padokra, továbbá oszlopok maradványaira, amelyek felső szint létére engednek következtetni. A falakba ablakokat nyitottak. Feltételezik, hogy egy család több házat is lakhatott — kör alakú udvar köré építkeztek. Életterükben kézi malmokat, valamint kő- és csonteszközöket találtak: tűket, sarlókat. Vallási életükről kisebb kőből és agyagból készült emberfigurák tanúskodnak. A település népessége nem haladhatta meg a 300-600 főt. A férfiak átlagmagassága 160 centiméter, a nőké tízzel kevesebb. A csecsemőhalandóság magas lehetett. Az átlagéletkor a felnőttkort elért férfiak esetében 35 év, míg a nőknél kettővel kevesebb. Halottaikat összekuporodott testhelyzetben, a házak padlója alá temették. Hirokitía lakói elsősorban gabonafélékkel táplálkoztak, de a környéken összegyűjtötték a vadon termő fákról a pisztáciát, fügét, olívabogyókat és szilvát. Birkát, kecskét és disznót tenyésztettek, de vadásztak szarvasokra is. Időszámítás előtt 6. évezred közepén a települést ismeretlen okból hirtelen elhagyták, évezreden át lakatlan maradt. Új lakói egy másik kultúrához tartoztak, amely a régi lakosokkal ellentétben már cserépedényeket is használt. A települést időszámítás előtt 4. évezred elején hagyták el véglegesen.

A Lárnaka-Limassol autópályán expressz busszal is elérhető az archeológiai terület. Ahol leszállunk a járatról, a visszaúthoz ott kell felszállni. Az autópálya hídja alatt át kell haladni, tovább balra, és hamarosan ott állhatunk a bejárat előtt. A bemutató területen a feltárt lakóházak rekonstruált másolatainak segítségével, és némi fantáziával kiegészítve elképzelhető, hogy milyen körülmények, valamint feltételek mellett élhettek eleink itt. A legkisebb épületekben az állataikat tartották. A nagyobbakat alvóhelyként használták. Utóbbiak szemöldökfa magassága másfél méter, falvastagsága fél méter, legnagyobb ablakmérete hatvanszor negyven centiméter. Mivel Lárnakában szimpatikus magyar családdal találkoztunk, lány és fiú mozgáskorlátozott gyerekükkel, meg a nagymamával, ezért megjegyzem, hogy a terület fő látványosságát képező 4 teljességében rekonstruált épülettől eltekintve, a többi látnivaló kipipálásához folyamatosan kell lépcsőzni. A terület legmagasabb pontján autentikus kőpad, ahonnan nem csak a dimbes-dombos tájra nyílik rálátás, hanem az autópályára is. Egymás mellett üldögélve Katival, elgondolkodtam azon, hogy a hátunk mögött sorakozó rekonstruált épületek eredetijei, az egyiptomi piramisok előtt több ezer éve álltak már. A helyi emberek legelső ismert megtelepedése a növénytermesztés korszakának eleje. Vele felvállalva a röghöz kötöttséget. Én pedig innen nézhetem az autópálya forgalmát. Ezek a járművek, és vele együtt a fokozatosan kialakuló technikai civilizáció összes terméke, az emberi gondolkodás, kreativitás és a munkára fogható kéz összeredménye. Anno, tárgyi molekulái a talpuk alatt, a föld mélyében rejlett még. Onnan bányászta ki, és mindenkori fejlettségének megfelelően összerakta az emberiség java — így kell ezt csinálni.