Igazuk lett — Lagurka

Vichnashiban töltött utolsó napunk programját az egyik kirándulásunk közben tett felfedezés motiválta. A Lagurkához felvezető turistaúttól fél kilométerrel távolabb, egy másik ösvény is nekiment a hegynek. Mi is ezt tettük. Tisztáshoz érkeztünk, ahol egy személygépkocsiból öt harmincas utas kászálódott elő. Készségesen mutatták, hogy merre kell továbbhaladni, de egyben azt is tudomásunkra hozták, hogy kőkemény kaptató vár ránk. Igazuk lett. Felfelé lihegve váltogatva előzgettük egymást, addigra ők hárman maradtak. Egyik találkozás alkalmával tudtukra adtam, hogy nem látok. Hármuk közül az egyik jobban bírta a teljesítménytúrát, így ő mindannyiunk elé vágott. Nagyon meredek sziklás terephez érkeztünk. Megcsóválta fejét Kati. Gondban volt a hogyan tovább kapcsán. Az elől haladó férfi úgy akart önszántából a segítségemre lenni, hogy a feléje nyújtott kezemen néhány erőteljeset ránt, aztán valahogyan majd csak fent leszek a biztonságos helyen. Hamar megértette a segítségnyújtás helyes módját, és miután minden további lépésbe beleálltam, fizikai erővel segített nekem. A végén pedig gratulált az extrém sportteljesítményhez. Ekkorra megsejtette a feleségem, hogy az út végén a Lagurkánál fogunk kikötni, amelynek nem örültem. A Tbilisziből érkezett tévés forgatócsoport tagjai zárva lévő templomról tudtak. Letelepedve a már ismert platón, feleségem elsétált a kolostorhoz, melynek kapuja tárva-nyitva. A hírre úgy megörültek a grúzok, hogy azon nyomban talpra pattantak, és már indultak is forgatni. Meglepett, hogy a stáb tagjai nem voltak tisztában a híres ikon létezésével: a templom ajtaján két lakat csüngött, tehát lemaradtak róla. Kamerával és drónnal dolgoztak. Ahogy egyikük mondta: a Kaukázusnak ezt a részét járják, és forgatnak róla. Beszélgettünk népekről, politikáról, meg miegymásról, mindenben egyetértve egymással. Végül mégiscsak jól jött, hogy idekeveredtünk. Harmadik alkalommal kétszer is bejárhatta az üres épületegyüttest Kati, ahol csupán egy biztonsági őr volt jelen.