Húsz százalék

Enyhe méltatlankodás hagyta el, Dodi száját:

— A fene egye meg, megint te győztél.

— Pedig egyre szorosabbak a játszmáink — jegyezte meg, Robi.

— Az is lehet, hogy a következő sakkpartit döntetlenre hozod.

A figurákat a táblával együtt nem kellett elpakolni, mert fejben játszottak.

Kapcsolatuk kezdete Dodi középszintű tanulmányának első éveire vezethető vissza. Hamar egymásra találtak, de ez a fiúnak jelentett kihívást. Azóta elmúltak az egyetemi évek is. Ezzel egy időben egyre szorosabbá és intenzívebbé vált a kapcsolatuk.

— Mi is volt a neve annak az érdekes városnak, amelyről a múltkor meséltél? — szólalt meg, Dodi.

— Longyearbyen.

— Mit is kellene tudni róla?

— Az északi szélesség 79. fokán helyezkedik el, a Norvég fővárostól északra 2200 kilométerre. Nyáron hónapokon át nem megy le a nap arrafelé és akár 15 Celsius fok meleg is lehet. A Földön talán ezen a szigeten él szabadon az egyik legtöbb jegesmedve populáció. A fővárosban táblák hívják fel a figyelmet a veszélyes ragadozóra. A település külső részén lakóknak a központba a csoportos közlekedést ajánlják. A járművezetők az autók ajtaját nem zárják le, hogy ha kell, a jegesmedve elől bárki menedéket találhasson az utastérben.

— Te félsz a jegesmedvétől? —vágott közbe, Dodi.

— Hidegen hagy.

— Mikorra vegyem meg a repülőjegyet? — kérdezte, Robi.

...

— Közben utánanéztem a heti bevásárlás szükségességének és én is egyetértek vele, ne a Spitzbergákra tartsunk, hanem a bevásárlóközpontba.

Az elképzelést tett követte. Rutinszerűen haladtak egymás mellett a járdán.

— Tíz méter távolságban van tőled az ötödiken lakó Marika néni, aki neked jobb felől fog melléd érkezni — tájékoztatott , Robi.

Miután üdvözölte egymást a két lakótárs, megérkeztek az aluljáró közelébe:

— Két méter múlva harminc lépcsőfok következik lefelé egymásutánban.

— Hányszor megmondtam neked kis haver, hogy a szöveg második része törlendő. Ha továbbra is packázol velem, könnyen ráfaraghatsz.

— Te is, nélkülem — majd gyorsan hozzátette kissé kétértelműen:

— Igenis! — ezzel lezárult a szokásos szívózás.

Az üzletházban a polcsorok áruválasztékánál tartottak. Dodi kérdésére Robi már sorolta is, hogy mi mindent kell kötelezően beszerezni.

— Alulról a második polcon találod a háztartási kekszet — mondta, Robi.

— Te kérsz valamit? — vetette fel kajánul, Dodi.

— Na, húzzunk a kasszához.

Legközelebb a futószalagnál szólalt meg, Robi:

— Kipakolhatod a bevásárlókocsit.

A számla összegének elhangzásakor a pénztárossal közölte Dodi, hogy a számlát Robi fogja kiegyenlíteni.

— Már többször fizettek nálam — volt a válasz.

Míg a számlát kiegyenlítette Robi, azalatt odaszólt a kereskedőnek:

— Mennyi van hátra a műszakból, Zsebmetsző?

— És neked, bytfaló? — mire mindketten elnevették magukat.

A villamosmegálló felé sétáltak. Az alacsony padlós járműben az ajtó melletti álló részben utaztak.

— Mi a legfrissebb hír a nagyvilágban? — érdeklődött, Dodi.

— Hatosikrek születtek Indiában, ismeretlen állatfajra találtak az Amazonas őserdejében, holnap kezdődik a hazai filmszemle, gömbvillámot fényképeztek Dániában és nem kell sietnünk haza, mert ma nem fog esni.

— Melyiket részletezzem?

— Most egyiket se.

A közelükben álló egyik utas bátorságot merítve a hallottakból, Dodihoz fordult:

— Megkérdezhetném zseni barátjától, hogy a hétvégén melyek lesznek a lottónyerőszámok?

Már válaszolt is, Robi:

— Ha a zsáknyi pénzből építtet nekem egy hordozható szuper mini atomreaktort, már sorolom is.

Mosollyal az arcán fogadta a fineszes választ a kérdező és a következő megállóban leszállt.

Hazafelé sétált a két cimbora.

— Hűha! — hívta fel a figyelmet magára, Robi, majd kérés nélkül folytatta:.

— Nem messze tőlünk itt van a hölgy, akiről többször is meséltem neked. Az általad megadott paraméterek alapján és értelmet sugárzó arcának ismeretében,Szerintem bejönne neked. Összehozzalak vele?

Ettől kissé feszültté vált Dodi, de ráállt az ajánlatra.

— Szerencsére a kirakatot nézi, még öt méter, aztán kezdődhet a móka — és enyhén nekiment a nőnek.

— Nem tud vigyázni? — jegyezte meg kedvesen, a kárvallott.

— Elnézést kérek a figyelmetlenségemért — alázatosan, Robi.

— Néha elkalandozik a barátom figyelme — vált részesévé a színjátéknak, Dodi.

Igazából csak ekkor döbbent rá a jelenet súlyára, a fiatal nő.

— De hiszen én már ismerlek titeket látásból és örülök annak, hogy végre személyesen is kapcsolatba kerülhetek veletek. Jópofák vagytok így együtt. Gyakran eszembe szoktatok jutni és olyankor sajnálom, hogy szó nélkül elmentem mellettetek az utcán.

— Ti tényleg barátok vagytok vagy csak...

— Én barátomként kezelem Robit, hogy ő engem miként, azt tőle kérdezd meg.

— Nos, Robi?

— Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten — mire elismerően megcsóválta fejét, a nő.

— Nocsak-nocsak, netán egyben a szellem bajnoka is vagy? — de másként alakult a beszélgetés további fonala:

— Dodi vagyok — és kezet nyújtott.

— Zsófi vagyok! És kezeltek.

— Merre tartasz?

— Napközben eléggé leharcolnak a munkahelyen. Esténként gyakran lejövök fejet szellőztetni. De napi regenerálódásra legjobb ha egy-két kört futok a szigeten.

— Mi kirándulni szoktunk, Robival.

— Tényleg? — lepődött meg, Zsófi.

— Hogyan csináljátok?

— Vannak bejáratott útvonalaink, de időnként egy-két újabbal is megpróbálkozunk. Én úgy szeretek legjobban erdőt járni, ha pár méterrel előttem halad Robi, én meg füllel követem.

— De hogyan hallod meg, hogy merre tart? És a kövek, a belógó faágak vagy éppen a földön heverők?

A válasz előtt sokat sejtetően elgondolkodott Dodi, de ugyanígy járt el Robi is — majd kórusban megszólaltak:

— A hétvégén kirándulni megyünk. Gyere el, velünk, te is.

Hazaérve büszkén, Robi:

— Jól lépre csaltam a kis csajt.

— Na-na, Zsófit — rakta helyre Robit, Dodi.

— Elnézést, Zsófit.

— Ja igen, és nem lépre.

— Persze-persze.

Elérkezett a mindenki által várva-várt közös program ideje. Mire tömegközlekedve hármasban eljutottak a kirándulás kiindulópontjához, már barátokként tekintettek egymásra.

— Na, fiúk, indulhat a látványpékség — adta meg az alaphangot, Zsófi.

A kezében lévő fehér botot összehajtogatta Dodi és a hátizsákjában lévő túrabotra lecserélte.

— Hol vagy, Robi?

— 3 méterrel előtted.

— Oké, mehetünk.

Elindult Robi — enyhe csilingelő hangot hagyva maga után.

Szélesebb, erdészeti úton szedték a lábukat. Kétoldalt erdő szegélyezte. Tőlük kissé lemaradva és őket oldalról figyelve követte a fiúkat, Zsófi. Már tisztában volt vele, hogy folyamatos beszédjével elterelné Dodi figyelmét. Élénk tekintetű, értelmes lány volt. Nem állt messze Tőle a természetjárás, de csak ritkán lehetett találkozni vele a rengetegben. Látta, hogy az út kétharmadát keresztben egy kidőlt vastag fa eltorlaszolja — kíváncsian várta a fejleményt: Robi kihúzódott bal oldalra és őt milliméter pontossággal lekövette, Dodi. Az első útelágazásnál keskenyebb csapásra váltottak. Magabiztosan lépkedett, Dodi — jobb kezében a túrabotot alapvetően sétabotként használta eddig.

— Ahol tartok, ott az úton keresztben egy közepes vastagságú kígyó lesz — jelezte, Robi.

A túrabotot maga elé vonta Dodi, Negyvenöt fokban megdöntötte és annak végével kereste az akadályt. A földön lévő karvastagságú faágba beleütközött a bot vége, amelyet megállás nélkül rutinszerűen átlépett.

Előbb enyhén majd erősebben meredekebbre váltott a terep.

— Innét köves lesz az ösvény — érkezett a figyelmeztetés.

— Oké.

Mire felértek az emelkedő tetejére, kissé lihegett Dodi, de még Zsófi is. Robi viszont nem adta jelét az oxigénhiányos állapotnak.

— Pihenjünk egy kicsit? — dobta be, a túravezető.

— Nem tartom magamat elmaradott libácskának — szólalt meg, Zsófi — de el vagyok alélva a látottaktól.

— Majd megyünk együtt futni is! —dobta be, Robi.

— Hogy-hogy — szólalt meg egyszerre Zsófi, és Dodi is.

— Mindhárman kimegyünk a szigetre, ti futtok amennyit futtok, én meg mérem az időt.

— Nem is rossz — csapott le az ötletre, Zsófi.

— Szoktál futni? — fordult, Dodihoz.

— Nem nagyon.

— Lenne kedved hozzá? — persze csak fokozatosan szabad távot növelni.

— Megpróbálhatjuk.

Folytatódott az erdőjárás. A lombok egyre jobban összezártak az út felett:

— 150 centiméter magasan egy vastagabb lombos faág húzódik át az út felett keresztben.

Amikor odaért Dodi, fejét előrehajtva haladt át alatta — elkerekedett a szeme, Zsófinak.

Két perccel később küldemény érkezését jelezte a nő mobilja. Fotócsatolású fájlt kapott: a fényképen saját magát láthatta, amint elképedve nézte Dodi iménti manőverét.

— Te küldted, Robi?

— Mindenre kiterjed a figyelmem!

— Tudod-e, hogy te több mint veszélyes alak vagy egy gyanútlan ember számára?

— Először és utoljára — válaszolt, Robi.

— Előzetes engedélyemmel tette — jegyezte meg, Dodi.

— Tudod ezzel csak azt akartam jelezni feléd, hogy mennyire sokrétű figura, Robi.

— Így már rendben lenne a dolog.

A kirándulás legrizikósabb pontjához, a kövek között áramló patakhoz érkeztek. Szélesen áramlott tova a víz, legmélyebb pontján bőven befolyhatott a bakancsba. Minden gond nélkül átlábalt rajta, Robi, majd a túlparton szembefordult, Dodival.

— Gyere előre a patakig — túrabotját használva a víz széléhez megérkezett, Dodi.

— Jobbra tőled negyven fokra van egy lapos kő, mindkét lábaddal ráléphetsz — és felderítőútra indult a túrabot vége.

— Stabilan állsz rajta?

— Igen.

— Ugyanolyan távolságra előtted egymás mellett két követ találsz — azok is megfelelőknek tűnnek.

A túrabot végével mindkét követ kitapogatta Dodi, majd kissé neccesen ugyan, de csak sikerült kikötni rajtuk.

— Ez meleg helyzet volt — jegyezte meg félhangosan.

— Láttam, ügyes voltál.

— Ahol most állsz, onnan derékszögben menj el balra, majd amikor szólok, tovább előre — hangzott az utasítás.

— Jó helyen állok itt?

— Tökéletes.

— Most pedig négy méter rohanás következik — ha elég gyorsan szeded a lábadat, a víz nem fog belefolyni a csukádba — de belefolyt.

Kissé leizzadva érkezett meg a túlpartra, Dodi — a másik oldalról lelkes taps csattant fel.

— Én is kipróbálnám! — lelkesen, Zsófi — mire a kezében lévő túrabotot a túlpartra áthajította, Dodi.

— Készen állok, Robi — szólalt meg, Zsófi — és mindkét szemét lehunyta.

Ám Robi más útvonalat jelölt ki a lánynak, akinek ez mindjárt fel is tűnt:

— Hohó! — nem erre irányítottad, Dodit.

— Te láttad az előtte lévő terepet, nem lenne fair a részemről, ha téged is arra navigálnálak át a patakon — ebben volt valami féligazság.

A lényeg a lényeg, Dodinál jóval vizesebb lábbelivel ért a túlpartra, Zsófi.

— Mint két elázott..., úgy álltok ott egymás mellett — az összeboronáló szándékú kihágásért mindjárt elnézést is kért tőlük, Robi.

— A szellemeskedésért azt kapod bónusznak cserébe — csattant fel kedvesen Zsófi — hogy innen további segítségedet nélkülözve, kettesben fogunk továbbmenni, Dodival — és megfogta a fiú kezét.

Hazaérve kissé fáradtan hányta le a göncöt magáról, Dodi. Baromi jó csaj ez a Zsófi. Nem is hittem volna, hogy létezik ilyen okos és egyben laza teremtés. A futás jó ötlet volt részedről — mondta Robi felé fordulva.

— Tényleg, hány százalékon vagy, Robi?

— Húsz.

— Mész töltekezni?

Robi, a mesterséges intelligenciával felvértezett vakvezető robot kutya odament a speciális energiaforrásához és a felnyíló farlemeze alól, a tápkábel automatikusan rácsatlakozott a konnektorra.